Hírlevelek

48. heti gyorsjelentés – Szenátusi szavazásra várva

By 2017.12.05. április 10th, 2020 No Comments

Elérkezett advent első hétvégéje, így én is tartottam egy kis pihenőt. Szombat reggel már Bécs felé utaztunk a családdal, hogy ott töltsük el az advent első napját. Úgy gondoltam, hogy egy kis kikapcsolódás, illetve a Hofburg és a bécsi Operaház megtekintése mellett este még sétálunk egyet a Rathaus előtt található karácsonyi vásárban. Az utazás egy szervezett út volt, hogy mindannyian mentesüljünk a programok szervezésétől és gépkocsi vezetéstől is. Kora reggel még a buszon azért átolvastam a gazdasági híreket. Így tájékozódtam arról, hogy pénteken döntött a Walt Disney, hogy folytatja a 21st Century Fox médiaóriás, a rivális cég felvásárlási tárgyalását. Mindezt, azért teszi, mert a fiatal versenytársak előre haladtak a szórakoztatóiparban, például a Netflix a videó port megosztása miatt. Ezeken a tárgyalásokon nem csak a Walt Disney, hanem a Comcast Corporation (a világ egyik legnagyobb műsorszóró és kábeltelevíziós társasága) is versenyben van, de látható azért a Disney előnye. A cikk elolvasása után nyugodtan dőltem hátra, mert ennek a bejelentésnek a tőzsdén is láttam a következményét, 2,54%-os árfolyam növekedés mutatkozott meg egy hét alatt, de ez köszönhető a Disney saját csatorna terveinek és a hamarosan moziba kerülő Star Wars: Az utolsó Jedik című filmnek is, a vállalat befektetői megnyugodhatnak, hiszen a Disney egy hónap alatt 6,28%-ot emelkedett.

Már szerdán is erre a kirándulásra készültem lélekben, igaz egy telefonhívás miatt majdnem meghiúsult a családi program. Ugyanis szerda délután régi ügyfeleim Gyula és Ágnes, akik az év nagy részében Írországban tartózkodnak, azzal hívtak fel, hogy a hétvégén mindenképp szeretnének találkozni. A találkozás sürgős volt a számukra, mert egy hagyaték után örököltek egy nagyobb összeget és mindenképp úgy szerettek volna visszautazni, hogy ezt az összeget elhelyezik egy magasabb hozammal rendelkező értékpapírban, közép és hosszútávon, adómentesen Ausztriában. Ezen kívül a már meglévő pár darab értékpapírjuk árfolyamára is kíváncsiak voltak. Számukra csak a hétvége jöhetett szóba, mert hétköznap vidékre kellett utazniuk Ágnes beteg testvéréhez. A szombati elfoglaltságom miatt végül vasárnap délelőttre beszéltük meg a találkozót.

Még pénteken olvastam, hogy az amerikai Szenátusban a republikánus szenátorok kulcskérdésekben nem tudtak megállapodni egymással az adóreform kapcsán, így elhalasztották annak megszavazását. Ugyanis nem sikerült volna többséget szerezni a republikánusoknak a tervezet átviteléhez. A szenátorokat nagyon aggasztja egy független tanulmány eredménye, miszerint, ha bevezetésre kerül az új adótörvény, akkor állítólag 1000 milliárd dolláros lyuk keletkezne az amerikai adósságállományban. A szkeptikusokat erősíti az a tény is, hogy a Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter által ígért esettanulmány a mai napig nem került nyilvánosságra, így a minisztérium által prognosztizált hatásokat nem ismerhették meg még a mai napig sem a szenátorok. Szombat este viszont olvastam, hogy a Képviselőház után az amerikai Szenátus is megszavazta szombat hajnalban az adórendszer átalakítását, így Donald Trump elnök és a Republikánus Párt eggyel közelebb került ahhoz, hogy jelentősen lecsökkentse a gazdagok adóterheit az USA-ban. Az 51-49-es eredményű szavazás után Donald Trump a Twitteren közölte, hogy reményei szerint még karácsony előtt végleges állapotban aláírásra kerül a törvényjavaslat.

 

Vasárnap délelőtt a kaposvári Frei kávézóban találkoztam Ágnessal és Gyulával. .Miután én egy Jamaicai latte kávét kértem és ők egy ausztrál dió és egy beduin kávét rendeltek, rátértünk a lényegre. Gyula elmondta, hogy nemrég zajlott le egy hagyatéki eljárás, miszerint Ágnes kaposvári nagybátyja halála után megörököltek egy kereskedelmi értékpapírszámlát, négy millió forintnyi összeggel, amely BF Money Feltörekvő piaci devizakötvénybe volt fektetve, illetve az örökség része volt a 12 millió forint egy lakossági számlán. Gyula és Ágnes negyvenkét éves, gyermektelen házaspár, akik már négy éve az ügyfeleim és jelenleg egy írországi szálloda alkalmazottai. Ágnes és Gyula négy éve két kötvényt és két részvényt vásároltak, amit most újra átnézetnének a megváltozott gazdasági helyzet miatt. Ágnes elmondta, hogy a pénzt most minimum öt évre, kamat adómentesen helyeznének el magasabb hozamra Tartós Befektetési Számlán. A pár inkább nyugdíjcélú befektetésen gondolkozik. Ügyfeleim kockázat tűrőképessége és anyagi helyzete viszont többször változott az évek során, ezért érdemes volt újra elkészítenünk közösen a konstruktív konzultációt. Gyula az igényfelmérés után érdeklődve hallgatta a beszámolómat az amerikai és európai heti gazdasági eseményekről.

Amerikában a hét elejét és közepét vidám, míg pénteken borús hangulat jellemezte. Minden befektető feszülten várta a Szenátus általi adótörvény szavazást. A vezető amerikai részvényindexek közül a Dow Jones 2,86%-os emelkedéssel, míg a technológiai szektor korrekciója miatt a Nasdaq 100 indexe 1,11% mínusszal zárta a hetet. Az amerikai 500 legnagyobb vállalatot képviselő, S&P500 indexe a héten új csúcsot döntött és a hétvégére 1,24% pluszban, 2636,87 ponton, míg a Sao Paulo legnagyobb indexe, a Bovespa 3,11%-os mínuszban zárt. A héten és a múlt hétvégén lezajlott online kereskedések jól sikerültek. A Cyber Monday megrendezése után kiderült, hogy 17%-os forgalomnövekedésnek is tanúi lehettünk, illetve 6,59 milliárd dolláros rekordot állított fel az Egyesült Államok eddigi történetének legnagyobb forgalmú online értékesítési napja. Ennek nemcsak az Amazon lett a nyertes, hanem több kisebb cég is. Kiderült, hogy leadott megrendelések 53%-a mobiltelefonról származik. Ezen a napon az Amazon áttörte az 1200 dolláros álomhatárt, de csütörtökre visszakorrigált. Csütörtökön a félvezetőgyártók (-4,4%) mellett az öt legnagyobb cég, az Apple (-2,1%), a Microsoft (-1,8%), a Facebook (-4%), a Google (-2,4%), az Amazon (-2,7%) esett komolyabbat. De hétvégére a Google (-2,98%) és a Facebook kivételével mindegyik részvény tudott minimálisan erősödni, sőt a Microsoft 1,2%pluszban zárt. Igaz nem értek egyet azzal az állítással, amit a héten a Morgan Stanley elemzője közölt, de a számokban most ezt tapasztaltuk egy kicsit. A Morgan Stanley szerint közel lehet a fordulópont a memóriachipek piacán, 2018 első félévében emelkedés után lassulás várható. Az átfogó elemzés hatására a Micron Technology először 3%-ot esett, majd hétvégére 15,48%-os veszteséggel fejezte be a hetet. A héten közétett amerikai makrogazdasági adatok nem rajzolták át a piacot. Kiváló munkanélküliségi adatok, a lakáseladások 2014 nyara óta nem látott ütemű áremelkedést mutattak. Újra nem lepődtünk meg azon, hogy a fogyasztói bizalom tovább erősödött (az index értéke 17 éves csúcsot ért el az elmúlt hónapban), és a jövedelmi és fogyasztási adatok is kedvező tendenciákat jeleznek. A hét nyertese a Verizon lett, hiszen a részvénye 6,31%-ot menetelt előre. Ezen a héten ismét emelkedni tudott a Boeing részvénye 2,35%-ot, a McDonalds 2,26%-ot, míg az IBM 1,59%-al ér többet, mint egy hete. A héten a Morgan Stanley elemzett több papírt és vételi ajánlásra javasolta a Novo Nordisk részvényt, ami így 1,0%-os növekedést eredményezett. A Chevron 0,8%-kal esett vissza, az Exxon Mobil 0,4%-ot. A Western Digital 6,7%-kal csökkent, miután Morgan Stanley visszavette a Hold címet. Viszont két részvény, a Chevron és az Exxon Mobil képes volt a héten emelkedésre. A Western Digital azóta sem tért magához. Az olajárak ismét emelkedtek, Brentnél a 0,3%-os növekedés viszonylag szerény volt, de a WTI sokkal erősebben emelkedett a hét elejei csökkenés után, csak a pénteki napon 1,87% volt az emelkedése. A WTI világpiaci kőolaj ára 57,15 dolláron zárta a hetet. A befektetői piacnak a legfőbb megnyugvást, illetve a fő támaszt az OPEC megállapodás bejelentése adta. A bécsi OPEC ülésalapján kiderült, hogy a főbb kitermelők (az OPEC-tagok közül mindenki egyetértett, még Nigéria és Líbia is, míg az OPEC-en kívül Oroszországot is bevonva a megállapodásba) meghosszabbítják a 2017. január óta működő kitermelés csökkentési megállapodásukat. Az egyezség 2018 márciusában járt volna le, de a mostani döntéssel 2018 végéig tolták ki. Egy aggasztó hír volt, hogy Donald Trump egykori biztonsági tanácsadója, Michael Flynn bűnösnek vallotta magát az FBI meghallgatásán, miszerint közrejátszott az Oroszország által indított amerikai szavazás befolyásolásában. Ez is közrejátszott abban, hogy eléggé volatilisen zárta a hétvégét az amerikai piac.

 

Ágnes jegyzetelés közben elmondta, hogy a fejében már körvonalazódott több fajta értékpapír vásárlási lehetősége, de egy karibi rum kávé mellett kíváncsian várja az európai és ázsiai gazdasági adatokat is.

Tájékoztattam, hogy a DAX index 12861 ponton, 1,07% mínuszban, míg az Euro Stoox 50 indexe 3563,50 ponton, 1,02 % veszteséggel zárt. Az euró a héten folytatta az erősödést a dollárral szemben, nem sikerült áttörni az 1,186-os technikai szintet. A 48.héten örülhettek a befektetők annak, hogy kiváló makrogazdasági adatok jelentek meg. Az indexek továbbra is kedvező növekedési képet mutatnak az euró övezeti fogyasztásban. A munkanélküliségi ráta októberben 8,8%-ra, 2009 óta nem látott alacsony szintre süllyedt, gyorsult a magánszektor hitelállományának növekedési üteme, a gazdasági hangulat index pedig 17 éves csúcsot ért el novemberben. Lefelé módosította a második becslésében Olaszország gazdasági növekedésének mértékét a Nemzeti Statisztikai Hivatal. A héten láthattuk, hogy a Lufthansa jelentős eredményeket tudott elérni az Air Berlin megvásárlásával. Ausztriában megjelent a Strabag negyedéves jelentése, miszerint az építések, építkezések teljesítménye 9%-kal nőtt 10,4 milliárd euróra, míg az értékesítés pedig 5%-kal 9,4 milliárd euróra nőtt. Ázsiában vegyesen indult a hét és vegyesen is zárt. A Morgan Stanley felminősítette a Komatsu (+5,7%) ipari céget, amely jelentős löketet adott a piacnak. A várakozásoknak megfelelően kamatot emelt a koreai Jegybank. Az alapkamatot 1,25%-ról 1,5%-ra emelték fel. A Hang Seng 0,4%-ot csökkent, a Shanghai index stagnált, míg a Nikkei 0,4%-ot emelkedett. A Samsung gyenge számai miatt esett, negatívan korrigált. Indiában a profitrealizálásé volt a főszerep a hétfői GDP adatok megjelenése előtt.

Ágnes és Gyula megköszönték a tájékoztatót, majd megígérték, hogy mivel a jövő hétvégét Budapesten töltik, következő találkozó alkalmával meglepnek egy fantasztikus sajátkészítésű házi krémessel. A találkozó végén egy jó mozifilm, a Viszkis bemutatójára siettem, mivel a családommal ott volt megbeszélve a találkozó.

Szólj hozzá