Hírlevelek

48. heti gyorsjelentés- Olasz, illetve szaúdi döntések hete, avagy nyolc év utáni befagyasztás

By 2016.12.05. december 12th, 2016 No Comments

Vasárnap sajnos csak az asszony noszogatásával és egy jó erős, friss kávéval tudtam felébredni. Sietnem kellett, mivel Úriban volt találkozóm Lázárral és Mártával. A szokásos Reuters napi sajtót olvastam reggelizés közben. A pénteki hírekben arra lettem figyelmes, hogy a Reuters szerint az Európai Központi Bank december 8-án, csütörtöki ülésén fogja bejelenteni az eszközvásárlási program (QE) meghosszabbítását. A továbbra is alacsony infláció, illetve a megnövekedett politikai kockázatok miatt lehet szükség a lépésre.

Dél körül érkeztem meg a családhoz. Márta mindenkinek egy indiai Malabár kávét készített. Lázárékat tájékoztattam a múltkori tárgyalás eredményéről és arról is, hogy ők magasabb kockázat tűrőképességgel rendelkeznek. Illetve szó esett arról, hogy segítek a mai nap folyamán a döntés előkészítésében a részvények, részvénykosarak vásárlásánál. Ügyfeleim a konkrét termékek megvásárlása előtt tájékoztatást kértek az európai gazdasági helyzetről. Elmondtam nekik, hogy december 4-én népszavazás zajlott Olaszországban, eldőlt Matteo Renzi további sorsa, illetve nyolc olasz nagybankra és egész Európára is hatással lehet a szavazás kimenetele. A befektetők valamit sejthettek a hétvégi olasz választások kapcsán, mert annyira magabiztosan, a trenddel szemben vásároltak be az olasz bankpapírokból, hogy azok értéke egy kivételével, feljebb is kúszott. A Banca Monte dei Paschi további csaknem 4%-ot esett, 1,06% erősödött viszont a Banco Popolare, az Unicredit 0,63%-ot és az Intesa Sanpaolo (CIB) pedig 0,80%-ot drágult. Egyébként a Banco Popolare 85%-ot, az UBI Banca 65%-ot, míg az Unicredit már 60%-ot esett idén. A népszavazás sikeressége esetén valószínűleg lendületet kaphatnak az olasz bankok, a tőzsdeindexet, illetve az európai bank indexet is felülteljesíthetik. Olaszországban a vészharangot akkor kell megkongatni, ha elveszítik a referendumot, mivel körülbelül 360 milliárd értékű problémás hitelről van szó az olasz bankrendszerben, amelynek fizetése már most sem lehetséges. Mélyen aláásná az olasz bankrendszert a sikertelen népszavazás és gyengítené az európai indexeket is.

Európában az olasz népszavazás miatt vegyesen zárta a hetet a frankfurti részvényindex, a DAX. A 10531 ponton történő DAX zárása mutatja a bizonytalanságot a piacon. A legnagyobb vesztese a hétnek a banki szektor lett, a Commerzbank 1,65%-ot, míg a Deutsche Bank 1,34%-ot esett. Viszont Magyarországon az MNB kamatpolitikája miatt i,s november utolsó napjaiban és december első két kereskedési napján lényegében folyamatosan gyengülő forintot mutatott az EUR/HUF árfolyam. A magyar hozamok csökkenése, a kereskedelmi bankok megnövekedett likviditása és az MNB eszköztárának átalakítása miatt is áll fenn, illetve másik oka a csökkenő kamatelőny. Pénteki zárásra a forint az euróval szemben a gyengülések után újra erősödött, elérte a 313,28 forintos árfolyamot.

Márta és Lázár a beszélgetés közben finom, friss házi pogácsával és friss bodzaszörppel kínáltak meg, majd tájékoztatást kértek az olaj friss helyzetéről.

November 30-án sikerült megegyezni az olajkitermelő országoknak a kitermelés befagyasztásáról. A napi kitermelést 1,2 millió hordóval csökkenthetik a tagországok. Ez egy kicsivel több, mint a szaúdiak által irányzott 1 millió hordó, így a napi kitermelés 33,6 millióról, 32,5-re esik vissza. Szaúd–Arábiának is fontos volt az egyezség, Khalid al-Falih energiaminiszter arról beszélt, hogy ha Irán is hajlandó az egyezségre, akkor az embargót felfüggesztik ellene. Péntekre a WTI hordónkénti ára már 51,507 dolláron állt, míg a Brent hordónkénti ára pedig elérte az 54,20 dollárt. Khalid al–Falih szerint ez a megegyezés Libériára és Nigériára nem vonatkozna, míg Oroszország esetében nem tudható, hogy betartja-e a kitermelés befagyasztását. A Bloomberg információja szerint nyolc év alatt az OPEC-nek egyébként most először sikerült megegyezni az olajkitermelés befagyasztásáról. Indonézia viszont kérte az Opec tagságának felfüggesztését, amely nem érinti a termelését.

Ázsiában a nagy hír ezen a héten az volt, hogy kettéválhat a Samsung Electronics.

A Fed Amerikában a szerdai nap folyamán közzétette a Bézs Könyvét, amiben az amerikai gazdaság állapotáról számolt be. A 12 hozzátartozó körzetből öten aggályosnak tartják a jövő évi kilátásokat a költségvetési szakadék miatt. A körzetek többsége szerint folytatódott a gazdasági növekedés, noha a választásokat kisebb bizonytalanság előzte meg. Az utolsó másfél hónapban mérsékelten nőttek a lakossági kiadások, viszont a lakáseladások bővültek. A héten napvilágra került foglalkoztatási adatban látszódik, hogy novemberben 178 ezerrel nőtt a nem-mezőgazdasági foglalkozottak száma, ami 2 ezer fővel múlja alul az elemzői várakozást. A munkanélküliségi ráta meglepő módon a várt 4,9% helyett 4,6%-ra csökkent. A héten az Apple érdeklődött a Forma 1-ben is szereplő McLaren iránt. December 1-én kilőtt a General Motors, a Cadilac eladások 32,8%-os növekedése miatt, így az árfolyama több mint 5%-ot erősödött. A főbb amerikai részvényindexek közül az S&P500 a héten 2215 pontos csúcson zárt, viszont péntekre 0,05%-ot a veszített értékéből, a Nasdaq100 pedig 0,11% plusszal zárt. A Dow Jones ezt a hetet 19170 ponton zárta.

Ezen indexeket a párnak is megmutattam, hisz a Fókuszkönyvben szerepelnek, illetve az általuk megvásárolt vagyonkezelt Kopernikusz részvény indexkosár tartalmazza. A 15 millió forintból fennmaradó összegből Mártáék a most alacsony (40,36 $) árfolyamon álló Coca-cola, az egészségüggyel foglalkozó Novartis, illetve a szórakoztatóiparban méltán híres Walt Disney részvényt vásárolnak, illetve az Allianz egyik részvényalapját, az Allianz Global Investor Fund-ot. Azóta már tudjuk, hogy Olaszországban az emberek nemet mondtak Matteo Renzi alkotmányos reformjára, így ő lemondási szándékát bejelentette.

Szólj hozzá