Hírlevelek

47.heti gyorsjelentés- Hálaadás után mindenki az egyezséget várja

By 2018.11.27. július 2nd, 2020 No Comments

A hét borúsan telt. Már a hét elején láttam, hogy nemcsak az eső, hanem a részvénypiac is esni fog. Ezen a héten többször sikerült vidéken tárgyalnom, így eljutottam Kaposvárra, Budaörsre és Dunakeszire is. Minden esetben az ügyfelek kérdései a technológiai papírok körül és a jelenleg folyó kereskedelmi háborúról szólt. Kedden jutottam le Kaposvárra Mihályhoz, aki már 2011 óta ügyfelem. Mihály 2011-ben még vagyonkezelt portfoliót választott, így Global Strategy Balanced vegyes befektetési alapkosárba és befektetési aranyba tette be havi megtakarításait. Majd 2014-ben 7%-os Magyar Államkötvényt, illetve 2016-ban Templeton Global Total Return dolláros részvényalapba fektette a pénzt. Mihály elmondta, hogy elégedett a hozamokkal, ugyanis 40 millió forint befektetésénél több, mint 2,5 millió forint hozamot tud most realizálni. Mihály érdeklődve tette fel a kérdést, hogy vajon a hét elején, hogy alakult a nyersolaj piac, illetve a befektetési arany árfolyama. Tájékoztattam, hogy a hét elején kissé emelkedett a részvényárak csökkenése miatt a befektetési arany árfolyama, míg a nyersolaj ára csak a hétfői emelkedő korrekciót bírta el. Ugyanis a hét elején Szaúd-Arábia közölte, hogy rekord szintű, azaz 10,7 millió hordó/nap kitermeléssel bír. A piac szerint az OPEC nem tudja visszafogni jövőben a kitermelést. Egyébként az OPEC-tagok decemberben ülnek össze Bécsben. Ráadásul az is kiderült, hogy bár Szaúd–Arábia veszi ki egyik legnagyobb részt a kitermelésben, de ő maga napi 1 millió hordós termeléscsökkentést javasol. Mihálynak elmondtam, hogy a WTI kedd délután 56,68 dolláron tartózkodott, míg az arany árfolyama 1228,1 dolláron állt. Mihályt tájékoztattam arról is, hogy hétfőn a távközlési és a ciklikus fogyasztási szektor teljesített alul. Hétfőn láthattuk, hogy a Dell részvénye 2,9%-ot, míg az Apple 9,7%-ot esett és ugyancsak 2,6%-os veszteséggel zárta a hétfői napot a McDonald’s is. Tájékoztattam, hogy Párizsban a Vallourec (autóipari felszereléseket, acélcsöveket és rozsdamentes csöveket gyártó és forgalmazó cég) részvénye a kereskedelmi háború miatt hétfőn további 27,3 százalékkal csökkent. A hét eleje nem kedvezett a kripto valutáknak, a Bitcoin sosem látott mélységben először 5000 dollár alá esett. Továbbá elmondtam, hogy 8%-ot esett az Adobe, 19,4%-os mínusz keletkezett az AMD részvénynél, míg a Bitcoin drasztikus esésének és egy téves információ közlése miatt 24,6%-ot esett az Nvidia részvénye. Az Nvidia ugyanis ki volt téve a kripto valutáknak, ráadásul a cég pont ezen a héten egyesek szerint ”gyengébb” számokról számolt be. Az Nvidia ugyanis mintegy 21 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi 2,6 milliárdos bevételét. Ahogy az előző néhány negyedévben, úgy ez is most felülmúlta a profitot, amely 47 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit, 1,23 milliárd dolláron állt meg a nyereség. Viszont a GeForce-ok (Nvidia grafikus videókártyája) piacán tapasztalt csavar miatt a következő negyedévre már csökkenő forgalommal számol az Nvidia, ugyanis a kripto bányászat tartotta fenn a GeForce-ok magas árát. Több elemző szerint azonban hosszútávon emelkedés várható, jelenleg a célár akár 287,91 dollár lehet, ami durván 75%-os felfelé irányuló hozamelvárásnak felel meg. Elmondtam azt is, hogy a Reuters beszámolt arról, hogy az EU támogatja a francia szankciókat Irán ellen. Franciaország azzal vádolja az iráni állampolgárokat, hogy bombatámadást készítettek elő. A tárgyalás végén Mihály vásárlási igényt adott le az Nvidia, az Apple részvényre és a Fókuszkönyvben megtalálható 4,625%-os kamatot fizető Dell kötvényére.

Szerdától kezdve folyamatosan az Andrássy úton és tárgyaltam. Több ügyfelem érdeklődve hallgatta a beszámolóimat. Ekkor tájékoztattam ügyfeleimet arról, hogy Amerikában a használt lakás értékesítések hat hónapos csökkenés után már emelkedni kezdtek, de így is tartósan alacsonyabb szinten tartózkodtak, úgy ahogy legutoljára 2015 tavaszán. Csütörtök este Lilla és barátja Áron hívott fel, ahol egy időpontot beszéltünk meg a szombati napra a volt Kispipa étterem helyén nyílt MALTeR Beerstroban. A találkozó előtt pénteken, értekezleten voltam, de arra volt időm, hogy figyeljek a gazdasági hírekre. Ekkor olvastam, hogy egy negyedéves elemzésből kiderült, hogy a Kapsch 7.1 millió eurós működési veszteséget szenvedett el, illetve azt, hogy meg nem erősített olasz lapértesülések szerint kettéválasztják az UniCredit csoportot. Az olasz központból az egyik csoport német központtal leválasztásra kerülne, a többi része (Németország, Ausztria, Közép-Kelet Európa és Törökország) maradhatna Olaszországban, mindezt azért, hogy csökkentség a bankcsoport Olaszországtól való függését.

Lillával és Áronnal délután találkoztunk, miután egy-egy olasz comoi kávét elfogyasztottunk ügyfeleim rátértek a lényegre. Elmondták, hogy nemrég költöztek haza Dániából, ott gyerekfelügyelőként és szobafestőként dolgoztak és az ott összegyűjtött 7 millió forintnak megfelelő eurójukat szeretnék befektetni hosszútávra, lehetőleg 3-4%-os kamatra. Ügyfeleim elmondták hosszútávon bíznak a telekommunikációban és a mesterséges intelligenciában, illetve a kereskedelmi vállalatokban, ezért ezekben a szektorokban helyeznék el a pénzüket, lehetőleg euróban. Ügyfeleimnél a Partner Bank bemutatása után elvégeztük az igényfelmérést, ahol kiderült, hogy ügyfeleimnél 33%-nál nagyobb kockázattűrés is lehetséges. Majd Lilla a konkrét részvényvásárlás előtt a heti gazdasági adatokról érdeklődött.

Tájékoztattam, hogy a héten 0,72%-ot erősödött a „zöldhasú” az euróval szemben, így a hétvégére 1,133 ponton zárt az EUR/USD kurzus. Az S&P 500 index a hatodik legrosszabb heti teljesítményét nyújtotta ezen a héten, így április eleje óta nem látott alacsony szinten zárta a hetet. Ezen a héten ugyan csütörtökön a Hálaadás miatt nem voltak nyitva az amerikai tőzsdék, de megmaradt a töretlen rosszkedv. Azt már a héten Donald Trump nyilatkozataiból tudhattuk meg, hogy készen áll a megegyezésre Kínával, de később a Fehér Ház pontosította az elnök szavait és figyelmeztette a piacokat, hogy ez nem jelenti azt, hogy hamarosan megegyezésre jutna egymással a két ország. Mindenesetre Trump optimista ez ügyben, mint kifejtette, Kínának is fontos a találkozó, amit a kínai pénzügyminiszter is megerősített. A találkozóra a G20-s csúcstalálkozón lesz lehetőség december 1-én. Viszont ezen a héten az USA arra kérte legfőbb szövetségeseit (Olaszországot, Németországot és Japánt) hogy kiberbiztonsági okok miatt telefonos hálózatoknál ne használják a Huawei eszközeit, mert szerintük az szövetségi titkokat is felfedhet. A kongresszus visszatérése fontos mozzanat lehet a jövőben, de talán karácsony után már elmozdulást láthatunk az amerikai–kínai kereskedelmi háborúban. Ez a rövid hét is gazdasági adatokban volt dús. Az októberi hurrikánok befolyásolták ugyan a lakáspiaci illetve befektetői adatot, de a védelmi eszközök eladása növelte a profitot a szolgáltatói és hadipari eszközökben. A héten több cég is beszámolt a negyedéves számairól. Az egyik a Target, a másik a Best Buy. Mindkét cég várakozáson alul teljesített, a Best Buy vállalatnál az egy részvényre jutó tisztított eredmény 0,93 dollár lett a várt 0,85 dollárral szemben. Több meg nem nevezett hírforrás szerint, a FED jövőre az előre beígért három kamatemelés helyett csak egy kamatemelést hajt végre. Neel Kashkari Minneapolisi Fed elnök szerint, ha ilyen mértékben folytatódik jövőre a kamatemelés, akkor recesszióba sodorja az Amerikai Jegybank az országot. A hét nyertese az American Airlines lett 3,27%-os emelkedésével.

Európában a Volkswagen csoport bejelentése rengette meg a befektetőket pozitív értelemben. Ugyanis a Volkswagen a következő öt évben 44 milliárd eurót fordít önvezető autók, elektromos autók fejlesztésére és gyártásra és az ezekhez tartozó divíziókra. Ismételten elutasította az Európai Bizottság az olasz költségvetési javaslatot, mert csak minimális korrekció volt benne az előzőekhez képest. A Bloomberg jelentése szerint az OMV lehet egyike azon cégeknek, amelyek 8 milliárd dollár értékben szerezhetnek részesedést az Abu Dhabi állami olajtársaság finomítói egységeiben. A Deutsche Bank árfolyama a héten a mélypontjára esett, miután a bankfelügyelet adatokat kért le a pénzmosással kapcsolatos Danske Bankkal összefüggő ügyleteiről. Lapzárta után érkezett a hír, hogy a Bitcoin árfolyama 3787 dollárra esett, illetve az, hogy az Európai Unióban maradó 27 ország képviselője aláírta a kilépési megállapodást a Brexit-tel kapcsolatosan. Ügyfeleimet kérdésükre arról is tájékoztattam, hogy a héten 1,18%-ot menetelt felfelé a Geely részvénye.

Ügyfeleim megköszönték a tárgyalást, majd ők a Shaggy-Sting koncertre, míg én a párommal a Szomorú vasárnap színházi előadásra mentünk.

Szólj hozzá