Hírlevelek

45.heti gyorsjelentés- Republikánus kontra Demokrata vagyis megosztott lett a döntéshozatal

By 2018.11.12. július 2nd, 2020 No Comments

Kedd reggel érkeztem haza külföldi utamról. Bécsben a Bécsi Művészettörténeti Múzeumban voltam Pieter Bruegel (16. század legjelentősebb flamand festője) életművéről szóló kiállításon. Hazafele az utam az Andrássy úti irodába vezetett, ahol ügyfeleim Marcell és felesége Daniella vártak. Ügyfeleim Dabasról utaztak fel hozzám, mivel érdeklődtek a 2016-ben megvásárolt értékpapírjukról. Marcellék kockázattűrő képessége eltérő volt az átlagnál, mivel akkor és most is elmondták, hogy akár 50%-nál nagyobb tőke veszteséget is el tudnának viselni, ezért az igen magas kockázatú részvények és részvényalapok megvásárlása iránt érdeklődnek. Két évvel ezelőtt megvásárolták a Franklin Biotechnology Discovery részvényalapot és az Emerson Electric részvényét, illetve a 6%-os Bombardier vállalati kötvényét. Most azért szerettek volna találkozni, mert ötmillió forintot szeretnének befektetni dolláralapú részvényekbe a fogyasztási és kiskereskedelmi szektorba. A találkozót egy krémes bécsi kávéval kezdtük, majd ügyfeleim rákérdeztek a hét elejei gazdasági eseményekre. Tájékoztattam őket arról, hogy több forrásból kiderült, hogy Kína továbbra is szeretne tárgyalni az USA-val a kereskedelmi kapcsolatokról, illetve a kínai vezetők arról tárgyalnak az amerikai államokkal, hogy továbbra is vásárolhassanak valamennyi iráni nyersolajat a készletükhöz. Továbbá arról is tájékoztattam őket, hogy a Sanofi gyógyszergyártó cég a harmadik negyedévben nyereséget ért el. Elmondtam azt is, hogy hétfőn jelentett a Ferrari és az Intesa Sanpaolo is, illetve megtudták, hogy 826 millió eurós árbevételt ért el a második negyedévben a WizzAir. Jó hírként közöltem, hogy az Intesa Sanpaolo profitja 28%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ügyfeleim mivel érdeklődtek a fogyasztási szektor iránt, így elmeséltem nekik, hogy emelkedésnek indult a McDonald’s részvénye, illetve arról is tájékoztattam őket, hogy a McDonald’s részvénye részvényenként 0,86 dollárt fizet ki. Végezetül bemutattam a Partner Bank Fókuszkönyvét. Ügyfeleim távozás előtt megbízást adtak Tartós Befektetési Számla szerződés megkötésére és ezen belül a McDonald’s, a Yum! Brands és a General Mills részvényeit vásárolták meg.

A héten többször néztem át értékpapírszámlákat. Több esetben tájékoztattam az ügyfelet arról, hogy van lehetőség arra, hogy a kereskedelmi bankoknál vezetett értékpapírszámlájukat eladás nélkül transzferálják a Partner Bank értékpapírszámlára.

A tárgyalások mellett azért folyamatosan figyeltem a külföldi gazdasági híreket. Csütörtökön láttam azt a hírt, hogy a Michael Kors gyengébb számokról számolt be, így a részvénye 12%-ot esett egyik napról a másikra. A BYD elektromos autógyártó november elején megjelent Kanadában és a társaság bejelentette, hogy egy új montreali elektromos taxi társaságot hoz létre BYD E6-os gépjárműflottával. Ráadásul a BYD társaság pont a hét elején jelentette ki, hogy Brazíliában kezdi meg nagyobb mennyiségben új típusú akkumulátorcellák gyártását.

Csütörtök este Imre keresett meg telefonon, mint elmondta az interneten látta a cég honlapját, ami felkeltette az érdeklődését. Imre azt is elmondta, hogy 8000 eurónyi összespórolt pénzét és 2 millió forintját szeretné befektetni közepes időtartamra. Majd megbeszéltük a vasárnap reggeli találkozó helyszínét. A találkozóra a Vörös Postakocsi Étteremben került sor. A beszélgetést egy Flat White kávéval és egy Italian Coffe-val kezdtük meg. Imre elmondta, hogy nemrég érkezett haza Németországból, ahol egy összeszerelő üzemben volt csoportvezető és az itt félretett pénzét szeretné befektetni. Imrétől azt is megtudtam, hogy hosszú ideje egyedül él, viszont a nyugdíjáról nem gondoskodott még, mert mindenhol minimálbérrel volt bejelentve. Ügyfelemmel miután átbeszéltük az igényfelmérést, tájékoztattam a Partner Bank előnyeiről, illetve arról, hogy a kockázattűrő képessége alapján vagyonkezelt számlában gondolkozzon, illetve a növelt kockázatú vegyes alapokban szabad gondolkodnia. Ügyfelem a konkrét megoldás átbeszélése előtt tájékoztatást kért az eheti gazdasági eseményekről.

Tájékoztattam, hogy Amerikában március óta nem látott emelkedéssel indult a november első hete. Miután az amerikai részvényindexek, többek között a Dow Jones szerdára 1000 pontos emelkedést mutatott meg. Ezen a héten Amerikában félidős választás zajlott, ami jócskán pozitívan változtatta meg a befektetői hangulatot. November 6-án a megtartott félidős választásokból világosan látszott, hogy a képviselőház irányítását átveszik a demokraták a republikánusoktól, viszont a szenátusban megtartják a helyüket a republikánusok. A képviselőházi demokraták vezetője és a házelnöki pozícióra esélyes Nancy Pelosi egy Washingtonban tartott győzelmi ünnepségen kijelentette, hogy „a demokrata választóknak köszönhetően holnaptól új időszámítás kezdődik az Egyesült Államokban”. A legnagyobb ovációt azonban akkor kapta, amikor arról beszélt, hogy „A Demokrata Párt a képviselőházi többséggel a birtokában le tudja fékezni Trumpot és ellensúly lesz az elnökkel szemben”. A kétkamarás rendszer megváltozásával már Donald Trump nehezebben tud átnyomni egy-egy gazdasági reformot, mind a szenátuson és mind a kongresszuson. A választás után sokkal rögösebb lehet a kormányzás, ugyanis a képviselőház bármikor visszadobhatja a republikánusok javaslatait. Azt már tudni lehet, hogy Donald Trump pénzügyei, a klímaváltozásokkal és környezetvédelemmel kapcsolatos törvények újra napirendre fognak kerülni. A választásokra a reakció a részvények emelkedését hozta meg. A technológiai szektorban szereplő részvényeket is vásároltak, beleértve azokat a részvényeket is, amelyeket Trump valamilyen intézkedéssel megtámadta. Példának okáért a választás után az Amazon részvénye 6,9 százalékkal emelkedett. A „zöldhasú” az euróval szemben 0,5%-t emelkedett, így a hétvégére 1,139 pontoz zárt az euró/dollár kurzus. A hét nyertese ismét a fogyasztási és a szolgáltatási szektor lett, a Coca-Cola részvénye 3,5%-ot, míg a McDonald’s 5,20%-ot, a Starbucks 6,94%-ot, a Walt Disney pedig 2,45%-t emelkedett. A Walt Disney az emelkedést a kiváló eredményeinek is köszönheti, ugyanis a szórakoztató óriás 14,3 milliárd dolláros árbevételt ért el a negyedik negyedévben. Ezen a héten kiderült, hogy a Netflix Ázsiában és azon belül Indiában szeretne terjeszkedni, így szeretnék elérni, hogy a cégnek több, mint 137 millió felhasználó mellett újabb 100 millió felhasználója legyen. A héten a túlkínálat miatt 7 hónapos mélypontjára süllyedt a Brent olaj hordónkénti ára, így 4,07% mínusszal, 69,66 ponton zárt. A héten kamatdöntő ülést tartott a FED és közleményükben jelezték, hogy ugyan nem emeltek az irányadó kamaton (2,25%), de szerintük a gazdasági növekedés stabil alapokon nyugszik és a kockázatokat kiegyensúlyozottnak értékelik.

Európa két dolog miatt kezdett a héten megerősödni, egyrészt lekövette az amerikai eseményeket, így a befektetőknél visszatért a jókedv, másrészt viszont folytatódott a pozitív negyedéves jelentések sora. Ezen a héten láthattuk az Erste csoport, a Raiffeisen, a Siemens kiváló jelentéseit és az Andritz gyenge számait. Kiderült, hogy a Deutsche Post is a várakozásoknál jobb számokat közölt. Az Adidas bejelentette, hogy megemeli éves profitvárakozását annak ellenére, hogy bevételi várakozását csökkenteni szeretné. Európát a héten még mindig az alacsony költségvetésű Olaszország foglalkoztatta, ezért az EKB az olasz származású Andrea Enria-t javasolja az Olasz Bankfelügyelet élére, de ezt még jóvá kell hagyatni az össze politikai szereplővel. Eközben Ázsiában jelentett az Alibaba. Mint kiderült, az Alibaba verte a várakozásokat, az egy részvényre jutó nyereség elérte az 1,11 dollárt, az is kiderült, hogy a bevételei 54%-kel emelkedtek éves alapon, ami még így is elmaradt a konszenzusi várakozástól. Ráadásul az Alibaba a hétvégén rendezte meg immár kilencedik alkalommal a szinglik napját.

Ügyfelem miután megköszönte a tájékoztatást elmondta, hogy jövő szombaton újra a városban jár és meghozza a döntést a vételi megbízással kapcsolatban. Aznap késő este hívott az ügyfél, telefonhívására azt válaszoltam, hogy a kínai elnök legközelebb a november végi G20 vezetői tanácskozásán találkozik Trump-pal Buenos Airesben, ahol szóba kerület a kereskedelmi háború enyhítése.

Szólj hozzá