Hírlevelek

44.heti gyorsjelentés-Kiugróan magas számok az autóiparban és a fogyasztási szektorban

By 2018.11.05. július 2nd, 2020 No Comments

Az egyik leendő kollégámmal hétfő reggel vidéken kezdtünk. Mártinak ugyanis több olyan ismerőse van Szolnokon, akiknek fontos a letétkezelés és befektetési bankra bíznák vagyonukat. Többek között Borbála és Gyula is havi megtakarítási számlában gondolkozott, ezért keresték meg céget. Leendő ügyfeleinkkel a szolnoki Liliomfi étteremben találkoztunk, ahol egy-egy Speculoos Latte Macchiato fogyasztása közben elmondták, hogy a 10 éves gyermekük miatt szeretnének megtakarítást, hogy az egyetemi évekre legyen egy kis tőkéje a lányuknak. Mint megtudtam tőlük mindketten önkormányzati dolgozók, akik azt is elmondják, hogy kevésbé bíznak a magyar kereskedelmi bankrendszerben és elégedetlenek a 0,01%-os banki kamattal. Mivel Borbála testvére, András Nagy-Britanniában dolgozik gépszerelőként, ezért ügyfeleim a beszélgetés közben rákérdeztek a Brexit-tel kapcsolatos hírekre. Tájékoztattam, hogy egyre nagyobb az esély az olyan szétvallásra, ahol nincs megegyezés az EU és Nagy-Britannia között. Felmerült egyes brit kormánytagokban ugyanis az új népszavazás kiírása. Tájékoztattam ügyfeleimet, hogy az EU-n belüli országok kedélyét nemcsak ez borzolta, hanem az olasz költségvetés is. Igaz több közgazdász szerint ez túlzó aggodalom, hisz nem olyan magas a költségvetés eltérése, amit ne lehetne kiigazítani. Ennek ellenére viszont Paulo Savona olasz EU-ügyi miniszter egy interjújában kijelentette, hogy ugyanazt a költségvetést fogja az olasz kormány újra benyújtani, amit már az EU egyszer elutasított.

Ügyfeleimmel miután megkapták a tájékoztatást a Partner Bankról, egy online felületen bemutattam nekik a Bank Fókuszkönyvét. Majd ezt követően ugyanerre a felületre felvittem ügyfeleim adatát és a banki robottanácsadás segítségével vagyonkezelt számlát ajánlottam az ügyfeleim kockázattűrése és hozamelvárása alapján. Végezetül Borbála és Gyula a Kopernikus indexkosarat választotta ki, amelyben minimum havi 100 eurónyi forintot tudnak félretenni gyermekük továbbtanulása céljából. Ezen a héten több hasonló tárgyalásom volt, a magyarországi lakástakarék-piac kiesése miatt egyre többen kerestek meg azzal, hogy 7-10 évre megtakarítást szeretnének. Arra mindig jutott időm, hogy figyeljem a tőzsdei híreket. Így kedden olvastam, hogy egy repülő szerencsétlenség miatt nagyot zuhant a Boeing árfolyama. Az utasszállító gép Indonéziában 189 emberrel a fedélzetén zuhant le. A gép egy Boeing 737-800 modell volt, melyet 2016 óta használtak, a lezuhant jármű pedig idén augusztusban érkezett a fapados Lion Air légitársasághoz. Szerda este viszont már jó híreket is láthattam, ugyanis kiváló számokat közölt a General Motors. A társaság negyedéves beszámolójából kiderült, hogy 1,87 dolláros egy részvényre jutó eredményt ért el, ami megverte az 1,25 dolláros piaci várakozást. Illetve az is kiderült, hogy piaci nyitáskor 10%-ot menetelt a General Motors árfolyama, a magas nyereség oka a kínai piacokon zajló Cadillac jó eladásokban és az amerikai SUV típusú gépjármű eladásokban rejlettek. Ezen a héten többször beszéltem telefonon a múlt heti ügyfeleimmel, Andrea és Gabriella testvérpárral. Mint elmondták, a mindenszenti ünnepek után Budapesten tartózkodnak és szeretnének újra találkozni velem, hiszen még mindig szeretnének rövidtávra, kb. 3 évre 4 millió forintot befektetni.

Szombat esti találkozóra az Andrássy úti irodában került sor. Ügyfeleim újra elmesélték, hogy mennyi új mezőgazdasági terméket tudtak eladni a boltjaikban, illetve azt is, hogy milyen előrelépéseik vannak a vetőmag és a fehérjeprogram értékesítési területen. Azt is elmondták, hogy inkább osztalékfizető papírokat szeretnének. A tárgyalás elején érdeklődtek a gazdasági helyzetről.

Tájékoztattam, hogy a hét második felében, az ünnepek ellenére valamelyest visszatért a befektetői jókedv Amerikában. A héten ismét záporoztak a gyorsjelentések, többek közt kiderült, a Teva izraeli gyógyszergyártó negyedéves jelentésében magas nyereséget publikált és 15,1%-os árnövekedést ért el. Ezen a héten jelentett a Coca-Cola, a ruházati kiskereskedelmi cég, az Under Armour és a szállodaláncáról híres MGM Resorts is. Most jelentett a nyersolajat feldolgozó és földgázvezeték kiépítéssel foglalkozó vállalat, a McDermott, illetve a gyógyászatban elismert Amgen és az Electronic Arts is. Megtudhattuk azt is, hogy az Under Armour értékesítéséből 23%-kal nagyobb bevétel folyt be az erős nemzetközi kereslet miatt. A Coca-Cola negyedéves jelentéséből kiderült, hogy eredményei meghaladták a várakozásokat és a cukormentes üdítőkből befolyt bevételek több, mint 10%-ot nőttek. A héten tette közé eredményeit a Facebook és a Mastercard is. Míg a Facebook gyengébb bevételi adatokról és magasabb nyereségről számolt be, addig a Mastercard minden szinte felülmúlta az elemzői várakozásokat, ugyanis egy részvényre jutó eredménye 33%-kal haladta meg a 2017-es évi szintet. A hétvége fele megemelkedett egyes Nasdaq 100 technológiai részvények ára, köztük a most kiváló eredményeket közlő eBay és a 10,47%-ot emelkedő Starbucks részvénye. A kialakított hűségprogramnak köszönhetően 2011 óta megnövekedett a Starbucks fogyasztói köre és a befektetők nagy köre a fogyasztási szektorban látja a rövid és középtávú lehetőséget a kereskedelmi háborúk miatt. A Fókuszkönyvben is szereplő osztalékfizető Starbucks hűségprogramja a teljes fogyasztók 14 százalékát teszi ki és már 15,3 millió taggal rendelkezik. Bőven tartogatott meglepetést ez a hét. Ugyanis ezen a héten jelentette meg kiváló számait a Partner Bank által is preferált Exxon Mobil és a Warren Buffet cége, a Berkshire Hathaway. Amerikában két autógyártó részvénye emelkedett hirtelen nagyot. Jó negyedéves számainak köszönhetően a Chevron menetelt és magasabb nyereséget könyvelhetett el az 5,1%-os eladási növekedést elérő Tesla. Elon Musk a pénzügyi negyedév lezárásakor a sajtóval közölte, hogy már márciusban kijöhet az új modell, a Model-Y crossover, amelynek ára sajtópletykák szerint rendkívül olcsón indulna, akár 45 ezer dollár körüli (12,5 millió forint) összegről. A hét vesztese az Apple lett, mivel a befektetőket nem győzte meg a vegyes eladási adatok és az úgynevezett „alulteljesítés” a szektorhoz képest. Amerikában ismét megjelentek a jó hírek, a munkanélküliségi adatok soha nem látott (több, mint 49éve) mélységben, 3,7%-os szinten megrekedtek, ami elősegíti a kiváló monetáris politikát és az újabb jegybanki alapkamat emelést. Charles Evans, a chicagói FED elnöke szerint a magas foglalkoztatottság miatt a munkaerőpiacról korábban kiszorult munkavállalók is visszatérhetnek a piacra. Péntekig a piac eléggé volatilis (változó) volt, a dollár a héten ismét erősödött 0,12%-ot az euróval szemben. Pénteken viszont ismét elindult az emelkedés. Mivel a félidős választási eredmények közeledtével, sajtóértesülésből azt a hírt hallhattuk, hogy Donald Trump megegyezést sürget Xi Jinping kínai elnökkel a kereskedelmi háború felfüggesztése és lezárása végett. Ezen a héten korrekcióra szorult az olaj. Több, mint 7%-ot esett a WTI típusú nyersolaj ára, a növekvő készletek és a kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak miatt. Donald Trump ismét a Twitteren üzent, ezúttal Iránnak, hogy „szankciók jönnek november 5-én”. Mindaddig, amíg Irán nem hagy fel a terrorizmus támogatásával, a katonai szerepvállalással Szíriában és teljesen le nem állítja a nukleáris és ballisztikusrakéta-programját. Ez a büntetőintézkedés nagyban fogja befolyásolni a nyersolaj és egyéb kőolajjal kapcsolatos szektorok jövőbeni árát.

Felemás volt az európai piac ezen a héten. Míg a befektetők a hét elején szkeptikusak voltak, addig a vállalati gyorsjelentésben a gép és autó gyártószektor erősödött. Ezen a héten a Volkswagen a gyorsjelentése miatt 12,42%-ot, míg 0,94%-ot menetelt a kiváló számokat közlő Fiat Chrysler is. A héten jelentette meg a számait a Seagate, a BNP Paribas, az HSBC és az Erste csoport is. Az utóbbi két pénzintézetnél ráadásul rendkívül magas nyereséget láttattunk. Csütörtökön zajlott az EKB kamatdöntő ülése, ahol Mario Draghi EKB elnök elismerte, hogy lassult az európai gazdaság, de ez nem ok arra, hogy változtassanak a kamatpolitikán. Így nem változott az európai iránymutató kamatláb. Nem várt magas eredményt közölt az OMV, így 7,58%-ot, míg a BP a jó jelentése miatt 1,8%-ot emelkedett. Ázsiában kiugró számokat ért el a BYD Electronic a 28%-os és a Geely Automobily a 17,72%-os növekedéssel.

Végezetül a testvérpár egy ír kávé mellett eldöntötte, hogy a négymillió a Starbucks, a Walt Disney, a Johnson&Johnson és a Visa részvényeibe fektetik be.

Szólj hozzá