Hírlevelek

41.heti gyorsjelentés- A kötvényemelkedés miatt nagyobb korrekciót láthatunk

By 2018.10.15. július 2nd, 2020 No Comments

A hét különösen mozgalmasan telt a piaci, gazdasági folyamatok miatt. Már a hét elején is számtalan kérdésre kellet választ adnom, illtetve számos technikai tőzsdei adatot beszéltem ügyfeleimmel és kollegáimmal. Sok fundamentális és technikai adat dőlt meg, nagyon sokan érdeklődéssel figyelték a tőzsde reagálását a világ számos pontján. Jelenleg egy nagyobb korrekció zajlott le. A hétfő kora reggel már tárgyaltam Zoltánnal az építési vállalkozóval. Ügyfelem még tavalyelőtt több technikai részvénybe és részvényalapba fektetett be. Akkor hosszútávra megvásárolta az Apple, az Aptagroup, a Google (Alphabet A) és az Emerson Electric részvényét. Illetve 3 millió forint értékben befektetett a Fidelity Technology Fund részvényalapba. Ügyfelem azért is keresett meg, hogy október 1. után miért csökkent a Fidelity Technology Fund alap értéke. Zoltánt tájékoztattam arról, hogy már a múlt héten a FED jegybanki kamatemelésnek a következménye lett a dollár erősödése, illetve az amerikai államkötvények hozamai egyre nagyobb ütemben erősödni kezdtek és a 10 éves kötvényhozamok négy bázisponttal 7 éves csúcsra kerültek múlt hét pénteken. Ügyfelemnek elmondtam, hogy a múlt héten kirobbant kínai hardveres kémkedési botrány nem tett jót a technológiai szektornak, de ez csak átmeneti állapot. Szintén tájékoztattam a Kínával folyó kereskedelmi vámháború hatásairól és arról is, hogy a magasabb olajárak és a befektetői félelmek miatt rövid ideig az energiaszektor lehet a legerősebb terület. De ugyanakkor minden gazdasági mutató megfelel az elvártaknak. Zoltánt arról is tájékoztattam, hogy a technológiai szektorban szereplő részvényeket hosszútávra vásárolta illetve, hogy a Fidelity Technology Fund árfolyama 2009 óta minden évben folyamatosan erősödik, a részvényalap évente 3,69% nyereséget hoz számára. Ügyfelemmel átbeszéltük azt is, hogy két éve 2%-os hozamelvárása volt és ezt bőven teljesíttették a befektetései. Továbbá arról is tájékoztattam, hogy az Apple részvény árfolyama megduplázta magát az elmúlt két évben, míg az Aptagroup 32%-ot, a Google 48%-ot, az Emerson Electric több mint, 45 százalékot erősödött két év alatt. Zoltán továbbra is hosszútávban gondolkozik, meglátása szerint viszonylag alacsony árfolyamok idején célszerű vásárolni, így Zoltán bízva a jó gazdasági mutatókban, további 5 millió forintnyi értékben banki részvényeket és egy egyedi részvényt vásárolt. Így tulajdonosa lett a Mastercard, a Visa , illetve a Berkshire Hathaway részvényeknek is.

Ezen a héten én is többször rápillantottam a Bloomberg hírújság tőzsdei híreire. Itt lettem arra a cikkre figyelmes, amiben Jerome Powell, a FED elnöke nyilatkozza azt, hogy a „jövőbeli 1-3 évig tartó inflációs várakozási adatok stabilak maradtak, a szeptemberi 3%-os inflációs cél is stabilan tartja magát. A 2008-2009-es infláció azt tanította nekünk, hogy a monetáris politika egyik fő feladata az inflációs várakozások alacsony szinten tartása, amelyet a FED a kamatpolitikájával sikeresen kezel.”A héten több tárgyalásom volt Pest megyében, így sikerült eljutnom péntek este Mendére is. Itt találkoztam testvérem barátjával, Bernáttal és feleségével, Sárával. A találkozóra a Rizzo Gastro Étteremben került sor. Sára és párja a találkozó elején egy-egy jamaicai kávét rendeltek, míg én egy bécsi melangot ittam. Ügyfeleim elmondták, hogy igaz vidéken laknak, de Budapesten, színházi területen dolgoznak. Sára már 15 éve jelmeztermező és sminkes az Ódry Színpadon, míg Bernát dramaturgi és írói terülten dolgozik. Ügyfeleim elmondták, hogy ingatlan eladásból származó 15 millió forintjukat fektetnék be középtávra, lehetőleg luxusipari, szolgáltatóipari, banki és egészségügyi szektorba. Miután tájékoztattam őket a Partner Bankról és közösen átbeszéltük az igényfelmérőt, a konstruktív konzultációt, ügyfeleim elmondták, hogy 3-4%-os éves hozammal elégedettek lennének. Bernát a beszélgetés közben elmesélte, hogy mindenképp olyan papír vételén gondolkodnak, amelyhez nem kell sűrűn hozzányúlniuk, ugyanis eléggé elfoglaltak. Mielőtt bármilyen értékpapírvételről és megbízásról beszéltünk volna, tájékoztattam a most zajló gazdasági adatokról, a politikai és deviza, ország kockázat összefüggéseiről és a heti gazdasági eseményekről.

Már a múlt hét pénteken sem enyhült a rossz hangulat, mind Amerikában, mind az európai és az ázsiai piacokon. Amerikában a hét elejei nyertes a szolgáltató, illetve az ingatlan és az energiaszektor volt. Folytatódott a Nasdaq100 index árfolyamesése, már a hét elején közel 0,7%-ot korrigáltak a technológiai részvények. A hét elején elég magas árfolyamnyereséggel a Fókuszkönyvben is megtalálható Home Depot és a Walmart részvénye zárt. A hét elején emelkedni kezdett a General Electric részvényei a jó mutatók miatt. Kiderült, hogy kiszállt a Pentagon által kiírt felhőalapú szolgáltatásokra vonatkozó pályázatból a Google cég, mert szerinte összeférhetetlen a vállalat hírnevével. A Google vállalat dolgozói is petíciót nyújtottak be, mert nem akarnak semmilyen katonai szervezettel együttműködni. A Norsk Hydro újraindítja a termelést brazíliai timföld-finomítójában, illetve az American Airlines növelte az előrejelzéseit, miszerint a bevételi oldalon magasabb elvárás lehetséges. Ezen a héten Bill Ackmann, híres hedge fund menedzser bejelentette, hogy 1,1%-os részesedést szerzett a Strabucks részvényben, mert szerinte a kávészektor mentes a vámtarifák okozta árfolyameséstől, a hírre 6%-ot menetelt a Starbucks árfolyama. Ezen a héten ismét hangot adott annak Donald Trump, hogy nem tetszik neki, ahogy a FED vezetősége a jegybanki alapkamatot kezeli, de ennek ellenére nem kívánja elküldeni a most hivatalban levő elnököt. Eléggé volatilis (változó) piaci híreket hallhattunk az olajjal kapcsolatban, ugyanis az iráni szankciók felfelé, míg a 10 éves államkötvény kamatok emelkedése, a dollár erősödése, a magas készletnyi tartalék, illetve a Floridában most tomboló Michael hurrikán miatti kitermelés kiesése viszont lefelé mozdították el a világpiaci nyersolaj árát. A WTI 3,67% mínuszban, míg a jobb minőségű Brent 4,16% árfolyameséssel, 80,61 dolláron fejezte be a hetet. De a legnagyobb negatív árfolyam korrekció szerdán és csütörtökön zajlott, köszönhetően a 10 éves amerikai kötvényerősödésnek és a most is tartó vámháborúnak. A folyamatos piaci korrekció helyett most egy gyors korrekció zajlott le, hirtelen több befektető is eladta az értékpapírjait, ezzel az eladással korrigált bizonyos területeken a piac. Mind a S&P500 indexe, mind a Dow Jones30 index már szerdán 3%-ot esett, amit a Nasdaq100 indexe megfejelt a maga kis 4,1%-os árfolyamesésével. Eközben a nagybefektetők a sajtó negatív hangja (olyan összeomlás fenyeget, amire évtizedek óta nem volt példa) miatt felvásárlást kezdeményeztek, mert bíznak a piaci gazdaságban. Csütörtökön tovább folytatódott a negatív korrekció, majd pénteken 1,15%-os plusszal zárt a tőzsde. Szinte nem volt olyan részvény, ami ne lett volna nemzetközileg érintett a korrekcióban. Viszont a mértéke már változó. Míg a stabil pénzügyi papíroknál például Visa részvénynél 3,65% árfolyamesést láttunk, úgy a vámtarifa háborúban is érdekelt acélipari óriás az Ilinois Tool Works esetében több, mint 7,3 % a korrekció. A volatilitást jelző VIX index február óta nem látott magasságokba emelkedett. Az amerikai pénzügyminiszter, Steven Mnuchin nem tulajdonít nagy jelentőséget az esésnek, mivel szerinte a gazdaság fundamentumai továbbra is erősek, illetve az esést egy nagyobb emelkedés előzte meg. A dollár a hétvégére 1,155 pontos keresztárfolyamon zárt az euróval szemben. A negatív korrekció esetében a pozitív hír az, hogy elkezdődött a vállalati gyorsjelentési szezon Amerikában. A jelentéseket a pénzügyi szegmens kezdte. A vártnál jobb eredményről számolt be a Citigroup. A bevétele 4,62 milliárd dollár lett, így összesen 12%-kal haladta meg a korábbi 4,13 milliárd dollárt. Kitűnő negyedéve volt a JP Morgan-nek, hiszen 24%-os, míg a Wells Fargo 32%-os negyedéves adózott profitbővülésről számolt be. Európában viszont az olasz kormányzati lépések borzolták a kedélyeket, de végezetül a várakozásoknak megfelelően az olasz parlament elfogadta a kormány által benyújtott költségvetési tervezetet. Lengyelországot a Standard &Poor’s elsőrendű „A” kategóriába.

A beszélgetést végezetül Sára szakította meg, mert a színházból hívták, hogy azonnal mennie kell egy rendkívüli jelmezpróbára, így a tárgyalást egy hét múlva folytatjuk.

Szólj hozzá