e-Mobility

 

Hollandiában tarol a Tesla

A Model 3 sikere olyan szinten tagadhatatlan, mint, ahogy reggel felkel a nap. Elon Musk tökételesen kivitelezte a luxust a sportossággal és a hatékonysággal, majd belerakott egy kis ampert és máris az egyik legnépszerűbb autót alkotta meg, amely sorra dönti az eladási rekordokat. Eddig a legtöbb hír csak arról szólt, hogy mennyivel teljesít jobban az e-autók piacán a jármű vetélytársainál, viszont elérkeztünk egy újabb mérföldkőhöz, mikor már a hagyományos járművek sincsenek biztonságban a Tesla Model-ek elől. Hollandiában ugyanis már több mint 10.000 darab Tesla gépjárművet értékesítettek eben az évben, melyből csak az előző hónapban 2200 darab kelt el. Ezzel a Tesla Model 3 átvette az első helyet a holland autó piacon és szakértők szerint kevés esély van a trónfosztásra. Második helyen a hagyományos Volkswagen Polo áll 8500 eladott darabbal, utána pedig a Ford Focus 8200 eladott példányszámmal. A Tesla részvényeinek értéke 7,86%-kal emelkedett az utolsó hónapban.

Az Nvidia-nál pánik tört ki?

A világ egyik legnagyobb processzorgyártó cége hetekkel ezelőtt adott jelentést arról, hogy bár nem teljesítettek úgy a félév során, mint azt várták, mégis úgy érzik, hogy még bőven fel tudják tornászni magukat a ranglétrán az AMD ellen az idei év végére. A GTX széria Super verziói az év végén debütáltak volna a piacon, illetve a jövő generációs Xbox konzolokban kaptak volna helyet, viszont a cég úgy látszik, megelégelte az AMD sikereit így az egyik processzoruk, a GTX 1650 TI már a jövő hónapban kapható lesz a boltokban. A vállalat terve viszont most nem az, hogy egy olyan procit adjon ki, mely mérföldekkel körözi az AMD legjobbjait, hanem egy nagyjából hasonló kaliberű termék piacra dobása, ami fele annyiba kerül Az Nvidia-hoz nem illően, az új GTX 155 dolláros magas értékesítői áron (50.000-60.000 forint környékén) fog megérkezni a boltokba október 22-én.

Az Nvidia ebben a hónapban 4,53%-ot emelkedett.

 

Az Amazon újabb fizetési módszere

A világ legnagyobb online webáruháza, úgy látszik, mindent megtesz a vásárlók kielégítése érdekében. Az elmúlt hónapokban Jeff Bezos cége nem igazán volt példamutató, vásárló centrikus vállalat nézetét keltette, mivel több dolgozó is fellázadt a munkakörülményei miatt, így a legtöbben úgy gondolták, hogy a cég új irányokat fog keresni munkaerő szempontjából. Ez a cél egyaránt segíti a dolgozókat és a felhasználókat. Az új terv, hogy kielégítsék azon ügyfeleket, melyek nem hajlandóak vagy nem tudnak bankkártyával fizetni a termékekért. Az Amazon erre egy Amazon PayCode nevezetű rendszert akar bevezetni, mellyel a vásárló az online fizetést készpénzzel is elvégezheti egy erre kialakított terminálnál. A rendszer már több, mint 15.000 országban használt és több, mint 100.000 befizető egységgel rendelkezik. Ennek egy másik oka, hogy az USA-ban végzett statisztikák szerint a legtöbb ügyfél még mindig jobban ragaszkodik a készpénzes vásárláshoz.

Az Amazon részvények 1,85%-kot estek ezen a héten.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Kínában tarol a Fresenius Medical Care

A világ legnagyobb dialízis szolgáltatásokat és termékeket nyújtó vállalata úgy látszik, sokkal jobban hajlik a mindenki által elérhető készítmények irányába, mint, hogy olyan létfontosságú termékeket kezdjen el gyártani, melyekhez csak a felsőbb réteg tud hozzájutni. Az új dialízis gépük, a 4008ATM is ezt a vonalat erősíti, mely még az idén elkezdi pályafutását Kínában. A Fresenius termékének lényege, hogy minőségi dialízist tudjon nyújtani bármely felhasználónak, ezzel megkönnyítve a betegségre legalkalmasabb gyógyszer beszerzését. Jelenleg a gép egy elterjedt májbetegség kezelésére fókuszál, mely igen elterjedt az ázsiai országban. Az ilyen betegeknek új májra van szüksége, vagy folyamatos dialízisre, melyet a Fresenius gépe tökéletesen biztosít. A jelenlegi statisztikák alapján több, mint 600.000 kínai állampolgár szenved a betegségben.

A vállalat részvényeinek árfolyama 4,07%-kal emelkedett a hónapban.

 

United Health-hez egy újabb vállalat csatlakozott

A United Health biztosító Minesota állam legnagyobb vállalata, illetve a világ egyik legfejlettebb egészségügyi termékeket gyártó cége. A vállalat éves bevétele már elérte a 200 milliárd dollárt, melyhez igen sokat tett a kisebb gyógyszergyártók felvásárlása. A napokban viszont bejelentésre került, hogy az UnitedHealth Group újabb céggel gyarapodik, de nem az egészségügy terén. Az Equian egy Indiana-i vállalat, mely szakterülete a hamis pénz vagy szolgáltatás kérvényekből adódó összegek vizsgálata és behajtása.  A Wall Street Journal szakértői megállapították, hogy a United Health több mint 3,2 milliárd dollár fejében vásárolta fel a céget. A vállalat szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az Equian integrálása létszükségű volt, hogy a megfelelő pácienseknek a lehető legjobb szolgáltatást tudják nyújtani. Az Equim éves szinten 500 milliárd dollárnyi pénzügyi tranzakciót végez el.

A United Health részvényeinek értéke 0,22%-kal emelkedett a napokbanhéten.

 

A szakértők még mindig hisznek a Johnson & Johnson-ban, mások kevésbé

A szépségápolási és gyógyszeripari termékeket gyártó vállalat igen sok bírósági peren esett át az elmúlt hónapokban. Több terméküket azzal gyanúsítottak, hogy rákkeltő anyagot tartalmaz, illetve az amerikai hatóságok többször is az ópium krízis egyik okozójaként emlegették a vállalatot. Ennek ellenére a J&J nem teljesített olyan rosszul a félévben és a legtöbb szakértő szerint sokkal fényesebb második félév vár rájuk. A jelenlegi célár, amit a Wall Street egyik elemzője, Matt Miksic vár a vállalattól, az részvényenként 150 dollár. A vállalat értéke 1,1%-kal emelkedett a napokban. Az elemzők pozitív hozzáállása ellenére a J&J-t még mindig sokan vádolják, hogy részese volt Amerika egyik legnagyobb „drog” botrányának. A napokban egy tüntető a vállalat new brunswick-i irodája elé egy saját készítésű 3 méter hosszú alumínium kanalat tett, ezzel protestálva a vállalat etikátlan készítményei ellen.

 

 

Kopernikusz vagyonkezelt részvénykosár

 

Új fizetési opciót vezetne be a Mastercard

Igen pozitívan fogadták a szakértők a világ legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának ötletét, mikor az be akarta vezetni a részletekben történő fizetési lehetőséget, mely megkönnyíti több millió munkavállaló csekkbefizetését. A napokban viszont újabb hírrel ált elő a Mastercard, miszerint egy új fizetési szolgáltatás kidolgozásán ügyködnek. Craig O’Neill, a VersaPay vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy az új opció „rugalmas, új fizetési alternatívát kínál, amely összehangolja a dollár és az adatok mozgását több fizetési mód között, egy olyan újítással, amely véleményünk szerint a digitális fizetéseket sokkal népszerűbbé fogja tenni, mint a készpénzes tranzakciókat. A statisztikák szerint több, mint 210 millió felhasználó használná szívesebben az új módszert, mely a vállalat ígérete szerint már 2020-tól elérhető lesz globálisan.

A Mastercard részvényei 2,78%-ot emelkedtek az utóbbi 3 hónapban.

 

Újabb stratégiába kezd a Starbucks

A világ legnagyobb kávézólánca igen jól teljesített a félév alatt, viszont ez nem tartja őket vissza az újításoktól, ami talán megreformálja a jövőbeli kávézási szokásokat. A vállalat új „Starbuck Pick-Up” koncepció lényege, hogy a fogyasztók a hivatalos mobil applikáció segítségével tudják előrendelni kávéjukat, melyet csak át kell venni az erre kialakított kávézóban. A Starbucks persze belekezdett egy erre a célra kialakított „kávéház” kiépítésébe. A vállalat ezen ötlete igen hasonló a rivális Luckin Coffee kávézójához, mely szintén alkalmazza ezt az applikációs megoldást, egyetlen különbséggel, hogy az LC csak az app-on keresztüli fizetési módot fogadja el. A Starbucks applikáció népszerűsége már elérte a 17 millió felhasználót, így szakértők szerint ezen újítás elkerülhetetlen volt a kávézólánc felhozatalában.

A Starbucks részvényeinek értéke 0,66%-kal emelkedett a napokban.

 

Környezetkímélés felé hajlik a Caterpillar

Napjainkban igen kedvez egy vállalat imidzsének, ha az kicsit zöldebb stratégiát választ és a környezetkímélőbb technológiák felé fordul. A Caterpillar, mely a világ legelterjedtebb munkaeszközeit gyártó cég, úgy döntött, ad egy esélyt a napenergiának és a hibrid hajtású rendszereknek a közeljövőben. A 2019. szeptember 23-án tartandó salt lake city-i Smart Energy Week (okos energia hete) alatt kívánja bemutatni újításait, melyek nemcsak környezetkímélők, de még anyagilag is sokkal jobban meg fogják érni, mint hagyományos társaik. A felhozatalban lesz egy teljesen újradolgozott monitoring rendszer, szolár panel rendszer és egy váltó áramos inverter, melyek mind a cég mérnökei által lettek kivitelezve.

A vállalat részvényei 130 dolláros értékben kaphatók.

 

A McDonald’s-nál fontosak a jó hirdetések

Nos, a McDonald’s látszólag nem akar már unalmas lenni, és ebben a tekintetben óriási változást kíván beiktatni a cég érdekében. Hétfőn beszámoltak arról, hogy a társaság áthárítja hirdetési partnerét, az Omnicom We Are Unlimited-et a független Wieden+Kennedy ügynökséghez. A W+K az a hivatal, amely a Nike „Just Do It” kampányának elkészítéséről ismert, valamint az Old Spice, a Sprite, a KFC és a Bud Light ikonikus hirdetéseiről. Érdemes megemlíteni, hogy a W + K annak ellenére is kiválasztott lett, hogy mellette a We Are Unlimited is beszállt a versenybe a partnerségért, melynek kizárólagos célja, hogy a McDonald’s hirdetési üzletágát kezelje. Talán még fontosabb, hogy a McDonald’s azért választotta az ügynökséget, mert W+K igen erős a szociális kapcsolatok kialakítására a vásárlók és a márkák között. A McDonald’s részvényei 207 dollárról 210-re emelkedtek a héten.

A Walt Disney imidzsnövelésben gondolkodik

A közelmúltban egy floridai középiskolát pusztító tűz sújtott, mely megrongálta az ottani zenekar felszerelését, próbatermét és a hallgatók személyes hangszereit. A közép-floridai közösség hatalmas és kiemelkedő támogatással járult hozzá, hogy segítsék a East Ridge High School hallgatóit ezen a váratlan és szerencsétlen eseményen, viszont nem csak a helyiek támogatására számíthatott az iskola. A Walt Disney World Resort 2019. szeptember 13-án bejelentette, hogy 20 000 dollárt adományoz az East Ridge Gimnáziumnak a felvonuló zenekar és a többi diák támogatása érdekében. Ez az adomány hozzájárul a vadonatúj zenekari felszereléshez és hangszerekhez, illetve az új berendezésekhez. Rena Langley, a Walt Disney World Resort alelnöke kijelentette: „Amikor meghallottuk a hírt, tudtuk, hogy támogatást kell kínálnunk a East Ridge High School számára, és hozzájárulnunk a hallgatók álmának megvalósításához!

A Walt Disney részvényeinek értéke jelenleg 136 dollár.

 

A l’Oréal Kínában tarol

A világ egyik vezető szépségápolási cégének friss adatai alapján a cég Kínában folytatott e-kereskedelme az onnan befolyó bevételek már 40% -át teszi ki, szemben a 2012-es kb. 2% -kal. A globális eladásokat tekintve a kínai online piac a vállalat profitjának 13%-át teszi ki. Szám szerint a cég 7,4 milliárd eurós bevételt produkált a tavalyi év végére a keleti országban. A L’oréal a további terjeszkedés érdekében kibővítette hatéves partnerségét a Dentsu Aegis Network Carat és a Merkle társasággal, a Columbus-szal pedig Ausztráliában és Új-Zélandon. A digitális teljesítménymérő és statisztikai ügynökség vásárlási, tervezési és keresési stratégiákat fog kialakítani a L’Oréal számára. A két céggel kötött szerződés meghosszabbítása több, mint 40 millió dollárba került a vállalatnak, melynek részvényei 1%-ot emelkedtek a napokban.

 

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

A Fiserv-nek kiváló éve van eddig

Szeptember 19-i bejelentés alapján Velocity Credit Union (Austin, Texas) csatlakozott a Fiserv Alapítványhoz, hogy tovább fejlessze a digitális élményeket nyújtó, valamint a kisvállalkozási szolgáltatásokat. A hitelszövetkezet a fiókkezelő platformot és a Fiserv több integrált megoldását fogja felhasználni, hogy bővítse kereskedelmi üzleti tevékenységét és növelje a hatékonyságát. A Fiserv árfolyama az utóbbi napokban ismét elindult magasabb intervallumba. Egész évben pozitív képet mutat a grafikon, viszont szeptember elején történt korrekció visszadolgozása éppen most történik. A januári negatív csúcs óta viszont jóval látványosabb az ár erősödése, hiszen majdnem 50%-ot emelkedett azóta egy részvénynek az értéke.

A Fiserv az utolsó 3 év alatt több, mint 105%-ot erősödött.

 

A Microsoft több pénzt ruház ad a részvényeseiknek

A Microsoft részvényei csütörtökön több mint 2%-kal emelkedtek minden idők legnagyobb csúcstalálkozóján, miután a társaság szerdán késő este bejelentette, hogy 11%-kal növeli az osztalékát. Ezenkívül engedélyezett egy új tervet, miszerint 40 milliárd dollár értékben visszavásárlást kezdeményez a saját részvényeiből. A befektetők idén, már elég magas a hozamot kaptak a hosszú távú amerikai kincstári kötvények csenevész értékű kamataihoz képest. A visszavásárlások a befektetők számára is segítséget nyújtanak, mivel csökkentik a piacon rendelkezésre álló részvények számát, amely elősegíti az egy részvényre jutó eredmény növekedését. A Microsoft most közel 1,1 trillió dollárt ér. Az állomány ebben az évben csaknem 40%-kal növekedett, és a Dow második legjobban teljesítő részvénye, az Apple (AAPL) után, amely ráadásul az egyetlen másik társaság, amelynek piaci értéke 1 billió dollár felett van.

A Microsoft ebben az évben 40,4%-ot emelkedett.

 

Beújított az Alphabet

Az Alphabet Wing drónszállítási szolgáltatása végre elindul az Egyesült Államokban. A Google anyavállalatának tulajdonában lévő Wing csütörtökön elmondta, hogy a jövő hónapban tesztelési programot indít pilóta nélküli repülőgépéhez Christiansburgban (Virginia). A teszthez Wing partnerként működik a FedEx-szel és a Walgreens-szel házhoz szállítások céljából.

Az Alphabet 8,86%-ot emelkedett ebben az évben

 

Egyedi részvények:

 

Miért pont a Pepsi-Cola

A PepsiCo, Inc. világszinten kereskedik italokkal, ropogtatni valókkal és élelmiszerrel. A vállalat maga is gyárt, valamint bérgyártást is alkalmaz. Gabonaalapú ropogtatni valókat, szánsavas és mentes italokat és élelmiszert terjeszt az egész világon. A Pepsi (2008 óta pepsi-ként stilizálva, korábbi stilizált alakja: PEPSI) a PepsiCo bejegyzett védjegye, egy népszerű szénsavas üdítőital, mely a világ szinte összes országában kapható. A Pepsi a világ egyik legismertebb márkaneve. Legnagyobb riválisa a Coca-Cola. (A cég rövidített neve PepsiCo és nem Pepsi!) A PepsiCo cég a Pepsi márkájú üdítő gyártásához csak az ital alapjául szolgáló kóla sűrítményt gyártja, amelyet a világ számos országában található helyi palackozó cégek vásárolnak meg. Ezek a palackozó cégek a számukra kijelölt területre kizárólagos jogokkal rendelkeznek. A koncentrátumból ivóvíz és édesítőszerek hozzáadásával készül a palackokba és alumíniumdobozokba töltött kóla. A koncentrátumot emellett éttermek számára is értékesítik, ahol a szódavizes hígítást az ital automaták végzik el. Többféle ízű Pepsi kapható. A leggyakoribb ízvariáns a csökkentett energiatartalmú (Diet Pepsi), de létezik cukormentes változat (Pepsi Light, Pepsi Max) és citromos ízesítésű (Pepsi Twist változat is. A Pepsi Cola története 1898-ban kezdődött, amikor Caleb D. Bradham new berni gyógyszerész az Amerikai Egyesült Államok-beli Észak-Karolinából a szénsavas víz, cukor, vanília, kóla olajok és mogyorók különféle vegyítésével kísérletezett, ekkor fedezte fel a Pepsi-Colát. Az egyik kombinációt, amely a barátainak leginkább ízlett, elnevezte Brad’s Drinknek.1902-ben nevet változtattak, és a Pepsiből eredeztették a márkanevet, amellyel utaltak gyógyhatására. A mai napig a gyermekorvosok előszeretettel ajánlják a terméket a hasfájós gyerekeknek. Így kapta Bradham itala a Pepsi-Cola nevet. Öt évvel később már hivatalosan is bejegyezték a terméket, emésztést elősegítő termékként reklámozták az újságok.

1905-re a termék iránti kereslet akkorára nőtt, hogy átlépte Bradham gyártási lehetőségeit. A cég ekkor úgy határozott, hogy eladja az engedélyt az első önként jelentkező palackozó üzemnek. Az elkövetkező hat év alatt kétszázötvenre emelkedett a Pepsit gyártók száma.

Tizenhét év siker után a cukorpiac válságba került, s ez Bradhamet a vállalat eladására kényszerítette. 1922 és 1933 között mindössze háromszor ajánlotta fel a Coca-Colának megvételre a Pepsit, amit a Coca-Cola minden esetben elutasított. Lehet, hogy az nagy hiba volt, mert a Coca-Cola és a Pepsi a mai napig komoly vetélytársak a piacon.

Egy pár sikeretlen év után a Luft és Goth vette át a céget, akik eredetileg édességek értékesítésével foglalkoztak, és elhatározták azt, hogy ehhez a tevékenységükhöz kapcsolják a Pepsi Cola forgalmazását. Egy új vállalat jött létre, a Pepsi Cola Company és ezzel együtt kezdetét vette a mai napig fennálló Pepsi ital sikere. Az 1930-as évek végére a Company annyira megerősödött, hogy terjeszkedni tudott az Egyesült Államokon kívül is: Kanadába, Mexikóba, sőt eljutott Európába is: Nagy-Britanniába. Valamint ekkor költöztette át központját a New York állambeli Long Islandre.

1936-tól a Pepsit 12 unciás palackokban kezdték el forgalmazni 5 centes áron, szemben a Coca-Cola 6 unciás palackjával. Mivel az amerikai hadsereg a Coca-Colát nevezte ki hivatalos üdítőitalának, a Coca-Cola megvetette a lábát számos tengerentúli piacon is, éppen ezért kezdett a Pepsi még erőteljesebb növekedésbe.

A Pepsi-Cola Company, mint innovatív vállalat, az Amerikai Egyesült Államokban elsőként használta ki reklámcélból az országos rádiót. A negyvenes évek elején jelentek meg az első Pepsi-Cola dobozos italok. A második világháború idején mintegy a szövetségeseket támogató jelzésként változtatott az eddigi logójának a színein, és az amerikai lobogó színeit, a pirosat, a fehéret és a kéket öltötte magára.

1950-ben alakult meg a Pepsi-Cola International Ltd., amely már kétszáz gyártóval rendelkezett közel hatvanegy országban. A hatvanas években a cég számára a legjelentősebb lépés az volt, hogy a Szovjetunióba is eljuttatta az italt.

1997-ig tulajdonában volt a KFC(Kentucky Fried Chicken), a Pizza Hut és a Taco Bell, de ezen gyors étteremláncokat kiszervezték, és Tricon Global Restaurants néven új vállalattá alakultak. (Ezt a vállalatot ma már Yum! Brands-nek hívják.)

De miért a Pepsi-Cola és nem a Coca Cola

Ezt a kérdést sokszor feltesszük magunknak, amikor bemegyünk a helyi Sparba vagy Tescóba vásárolni. Tudat alatt egy márkát és egy brandet építünk ki, építettünk ki. A reklámok és a marketing miatt a két cégnek olyan bevétele származik és származott, hogy anno nemhogy a tőzsdére felkerült, de ma már a Dow Jones index vezető részvényeik között megtalálható az árfolyamaik. Egy kis leírást is mellékelnék a szeretett kólánkról. A The Coca-Cola Company (TCCC) a világ legnagyobb alkoholmentes üdítőital és szirup gyártója és eladója. A cég központja az Egyesült Államokban található, Georgia állam Atlanta városában. Legismertebb terméke a Coca-Cola. A TCCC az USA egyik legnagyobb vállalata, részvényeit a New York-i tőzsdén (NYSE) jegyzik; a részvény megtalálható a 30 cég részvényét tartalmazó Dow Jones Ipari Átlagban valamint az 500 nagy céget jegyző S&P 500 tőzsdeindexben.

Pepsi VS Coca-Cola??

A rivalizálás hamar elkezdődött a két cég között. 1886-ban indul útjának a Coca-Cola, és rá 7 évre már meg jelent a Pepsi is. Ettől kezdve egy erős hatalmi harc kezdődött a két cég között. Áruházak, éttermek, kávézók tárgyalóasztalain éleződött ki a legjobban a verseny. A cégértékben a Pepsi 133,75 milliárd dollárt, míg a Coca-Cola 179,68 milliárd dollárt ér.

A Pepsi-Cola évi átlag 28,01%-ot emelkedik

Miért is jó a Procter & Gamble

A Procter & Gamble Co. (rövidítve: P&G) egy amerikai fogyasztási cikkeket gyártó multinacionális vállalat, amelynek központja Ohio államban, Cincinnatiben található. A vállalatot 1837-ben alapította a brit származású amerikai William Procter és az ír-amerikai James Gamble. A P&G elsődleges termékei széles körben ismertek a tisztítószerek és a testápolási, illetve higiéniai termékek kategóriáiban. Mielőtt a Pringles márkát eladta a Kellogg Companynak, a termékköre élelmiszerekre, snackekre és üdítőitalokra is kiterjedt. 2014-ben a P&G összesen 83,1 milliárd $ értékű eladást regisztrált. 2014. augusztus 1-jén a Procter & Gamble bejelentette termékportfóliójának észszerűsítését. Ez közel 100 márkájának eladását vagy megszüntetését jelentette. A vállalat így megmaradó 65 márkájára fókuszál, amely bevételének 95%-át termelte ki korábban. A.G. Lafley, aki 2015. október 31-ig dolgozott a P&G elnök-vezérigazgatójaként, a vállalat jövőjével kapcsolatban azt mondta, hogy „az sokkal egyszerűbb, sokkal kevésbé összetett lesz vezető márkák számára, így érve el a könnyebb irányítást és működtetést.”A Procter & Gamble jelenlegi elnök-vezérigazgatója David S. Taylor. Always.Az 1837-ben alapított The Procter & Gamble Company egy kis, szappan- és gyertyakészítő családi vállalkozásként indult az Egyesült Államokban, az Ohio állambeli Cincinnati-ben. Ma a P&G több mint 300 márkát forgalmaz 160 országban, közel 5 milliárd fogyasztónak.William Procter, az Angliából emigrált gyertyaöntő és az ír származású James Gamble szappanfőző talán sosem találkozott volna, ha nem a testvérpárt, Olivia és Elizabeth Norrist veszik feleségül. Az édesapa meggyőzte újdonsült vejeit, hogy fogjanak közös üzleti vállalkozásba: így született–Alexander Norris közbenjárásával – 1837-ben egy új vállalkozás: a Procter & Gamble.1887-ben a munkásosztály helyi és országos szintű zavargásainak enyhítésére a P&G egy úttörőnek számító, profitmegosztáson alapuló programot indított a gyári munkásoknak. Ezt az önkéntes programot, amelynek során a munkásoknak részvényeket adtak, William Cooper Procter, az alapító unokája gondolta ki. A célja az volt, hogy motiválja és elismerje dolgozóit – ők is létfontosságú szerepet játszanak a vállalat sikerében.1890-re a P&G már több mint 30 különféle szappant gyártott. Az újfajta reklámozás, többek között az országos magazinokban megjelenő egész oldalas, színes reklámok eredményeképpen folyamatosan nőtt a P&G szappanok iránti igény. A rohamosan növekvő keresletnek köszönhetően a vállalat terjeszkedni kezdett és túllépte Cincinnati városának határait. Létrehozott egy laboratóriumot Ivorydale-ben, hogy szakszerűbben tanulmányozhassa és fejleszthesse a szappanok gyártási folyamatát. Az Ivorydale-beli laboratórium egyike volt az amerikai ipar legelső kutatólaboratóriumainak. 1924-et írunk, amikor a Procter & Gamble elsőként végez adatokon alapuló, direkt piackutatást fogyasztói körében. Ez az előrelátó, előre gondolkodó megközelítés tette lehetővé a vállalat számára, hogy megértse a fogyasztói igényeket és kielégíthesse azokat termékeivel, amelyek megkönnyítik az emberek hétköznapjait. 1939-ben csupán öt hónappal a televízió amerikai megjelenése után, a P&G már TV reklámban hirdette Ivory szappanját, az első televíziós baseballmeccs-közvetítés alatt. 1941: A P&G az első vállalatok egyike, amely hivatalos formában reagált a fogyasztói visszajelzésekre: létrehozta a vásárlókkal történő kapcsolattartásra szakosodott ’fogyasztói kapcsolatok’ osztályát. 1973-ban bevezetésre került a díjmentesen hívható ügyfélszolgálati telefonszám; majd a 80-as évektől az e-mailnek köszönhetően még közelebb került vásárlóihoz, akik a vállalat tevékenységének középpontjában állnak. 1945-re a Procter & Gamble közel 350 millió dolláros üzletté nőtte ki magát, termékei az Egyesült Államokban és Kanadában is nagy népszerűségnek örvendtek. A vállalat megtette az első lépéseket a tengerentúli kereskedelem felé, felvásárolta az Angliában működő Thomas Hedley & Co. Ltd-t. Az 1950-es években a vállalat egyre erőteljesebben koncentrált a nemzetközi terjeszkedésre: elsőként Mexikóban, majd Japánban és Európában is forgalmazni kezdte termékeit. 1991-ben a P&G megnyitotta első irodáit Közép-Kelet-Európában; Magyarországon, a korábbi Csehszlovákiában, Lengyelországban valamint Oroszországban. 2000-ben a vállalat közép-európai régiós központja Budapest lett, amely a Cseh Köztársaságban, Horvátországban, Magyarországon, Szlovákiában és Szlovéniában működő irodákat koordinálja. A régióban továbbá két gyárat is üzemeltet: a csömöri Hyginett Kft-t, mely kiváló minőségű női higiénés termékeket gyárt; valamint a csehországi Rakonában található gyárat, amely mosó- és tisztítószereket, valamint szépségápolási termékeket állít elő. ” 2011-ben megalakul a Procter & Gamble Central Europe régió mely kilenc országot ölel fel, köztük Magyarországot. Az új szervezet tagországai: Horvátország, Csehország, Észtország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia.Fő márkái, melyek 1 milliárd dollár feletti bevétellel rendelkeznek:Ariel, Braun, Duracell, Fusion, Gillette, Head & Shoulders, Old Spice, Oral-B, Pampers, Pantene, Prilosec, Tide, Wella

A Procter & Gamble egy év alatt 59,23%-ot, míg az elmúlt héten 2,32%-ot emelkedett.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá