e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Tesla még mindig népszerű.

Éves szinten 18%-kal növekedett a környezetkímélő járművek eladásának mértéke Norvégiában. Az országban kiadott hivatalos adatok alapján ismét a piac 50%-át birtokolták az elektromos autók. Mindezt annak ellenére, hogy a 2018-as évhez képest jóval “visszafogottabb” az eladások mértéke. Az eladások majdnem felét elektromos járművek adják, melyből talán elsőként az elmúlt években, nem a Tesla Model 3 áll a dobogó első fokán, de még így is befért a Top 3 elektromos autó kategóriájába. A legtöbbet eladott elektromos jármű júliusban a Nissan Leaf volt a maga 584 darabjával, mögötte az Audi e-tron 510 darabbal és végül a Tesla model 3 típusú autóból 308 db értékesítettek. A Tesla vállalat részvényei az elmúlt egy hónapban majdnem 2%-ot emelkedtek.

A Tesla bejelentette, hogy szupertöltője újra korlátlanul ingyenessé vált néhány Tesla tulajdonos számára. A vállalat jelenleg az új Tesla Pick-Up fejlesztésen dolgozik, viszont emellett még az idén megérkeznek a felújított Model X gépjárművek és az új Model S szériák is.

A vállalat részvényeinek árfolyama jelenleg 209,65 árfolyamon tartózkodik.

 

Szeptembertől érkezik a Geely járműmegosztó programja

Kína egyik legnagyobb elektromos autókat gyártó vállalata az önvezető programok mellett igen nagy figyelmet fordít autói kihasználtságára, illetve szeretnék, ha az általuk legyártott járműveket minél többen tudják használni. A vállalat legújabb célja, hogy kibővítse mobilitási szolgáltatásait, mely a legfrissebb információk alapján már szeptemberben igényelhető lesz Kínában. Az új autómegosztó szolgáltatás több mint 20 féle autóval és könnyű teherszállító járművel fog működni, melyet a Geely Automobily által kifejlesztett jármű-összeköttetési rendszerrel szereltek fel. A vállalat már több mint 47000 ilyen járművel rendelkezik, melyek 2015-től már aktívan működnek több mint 37 kínai városban, 27 millió felhasználóval. A Geely a Daimler-rel való együttműködés hatására a hírek szerint lehetőséget lát a vállalat egy hasonló Mercedesekből kialakított rendszer kivitelezésére.

Legújabb hír, hogy a BAIC Motor kínai autógyár 5 százalékos részesedést szerzett a Daimler-ben, így a Geely 9,69 százalékával együtt már a német gyártó közel hatoda kínai tulajdonban van. Kiderült, hogy a Geely az elmúlt negyedévben 50%-kal kevesebb Lynk&Co típusú autót értékesített.

A Geely Automobility vállalat csoport exportvolumene 59%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest A Geely vállalat részvényei 2,33 %-ot esett ezen a héten a kereskedelmi háború kiújulása miatt.

 

Jobban teljesít az Apple-nél a Google részvénye, az Alphabet

A Financial Times jelentése szerint az Alphabet 117 milliárd dollár tartalékkal rendelkezik a második pénzügyi negyedév végére, míg a rivális vállalat az Apple, alig 102 milliárd dollárt tudhat magának likvid számlán. Az Apple 163 milliárd dolláros készpénzzel bírt 2017-ben, ám az évek során folyamatosan csökkentek az iPhone eladások, melyek igen nagymértékben hozzájárultak a vállalat bevételéhez és így annak csökkenéséhez. Az Alphabet annak ellenére is jobban teljesített a piacon, hogy a Google-lal együtt az elmúlt két évben mintegy 9,05 milliárd dolláros pénzbírságot kaptak az EU-tól. Ezen felül a Google egyik felvásárolt cége, a londoni DeepMind a napokban számolt be arról, hogy a hatalmas adósságot halmozott fel az Alphabet vállalattal szemben, 1,26 milliárd dollárral tartoznak a vállalatnak, a Financial Times adatai alapján.

Az Alphabet értékesítése közel 9%-kal emelkedett a második negyedévben, ráadásul a társaság második negyedéves eredménye alaposan felülmúlta az elemzők elvárásait mind a két bevételi szinten. Az Alphabet bejelentette, hogy a jövőben 25 milliárd dollár értékben tervez visszavásárlását a C osztályú részvényeiből. A társaság összességében 38,94 milliárd dollár bevételt jelentett a második negyedévben, szemben az ugyancsak csúcstartó internetes cég a londoni Refinitiv vállalat 38,15 milliárd dollárra becsült bevételével. Az Alphabet részvényei a héten 1059 euróra, 1,45%-kal csökkentek. A Goldman Sachs szerint most alakult ki a héten egy igazi vételi pont.

 

 

Telemédia vagyonkezelt részvénykosár

 

Vajon a Walt Disney tavaly rossz üzletbe kezdett?

A Walt Disney Studios az elmúlt hónapokban igen nagyra tette a mércét bevétel szempontjából, mivel szinte minden eddigi saját filmük kasszasiker lett a mozikban. Viszont úgy látszik a vállalat most nem járt olyan jól az új filmes iparban történt befektetésével. Ugyanis amikor úgy döntöttek, hogy felvásárolják a veszteséges 21st Century Fox céget, akkor nem gondolták, hogy emiatt a Walt Disney cégnek is vesztesége lehet. De most kiderült, hogy a 21st Century Fox miatt a Walt Disney vállalat 553 millió dollár veszteséget könyvelhetett el az április-júniusi időszakban, melyhez igen nagymértékben hozzájárult a megvásárolt cég, azon belül is annak egyetlen filmje, az X-Men: Sötét Főnix bukása miatt. Ez a film csaknem 170 millió dolláros veszteséget eredményezett a cégnek. A médiakonszern 2019 márciusában zárta le a Fox 71,3 milliárd dolláros felvásárlását, mely során a Disney tulajdonába kerültek olyan jelentős produkciók szerzői joga is, mint az Avatar, az X-Men, a Jégkorszak, a Modern család és a Simpson család, valamint ellenőrzése alá került a Twentieth Century Fox, a Fox Searchlight Pictures, a Fox 2000 Pictures, a Fox Family és a Fox Animation vállalat. A médiakonszern több mint egymilliárd dollárt tervez elkölteni a 2020-as pénzügyi évben és mintegy kétmilliárd dollárt 2024-ig az új videó szolgáltatásuk, a Disney+ felfejlesztésére. A Disney azzal számol, hogy legalább 60-90 millió előfizetője lesz a 2024-es pénzügyi év zárásakor. A társaság a 2019. évi most megjelent negyedéves bevételi jelentéséből kiderült, hogy a Disneylandben és a Walt Disney Worldben a bevételi számok három százalékkal csökkentek április és június között. Mindez annak ellenére, hogy megnyílt egy nagyon várt új attrakció, a Star Wars: Galaxy’s Edge színpada. A Walt Disney nemrég tulajdonosa lett egy új, 14 hektáros földterületnek is, amit a Disneyland május 31-én vett először igénybe. Egy új meglepetés is van a Disney park látogatóinak, ugyanis augusztus 1-től a két új éjszakai látványossággal jelentkeznek.

 

Az Apple-nél napenergiával kapcsolatos és egyéb újabb perek van folyamatban

Több vállalat is nagy hangsúlyt fektet az alternatív energiaforrások használatának fontosságára, és bár sokan nem gondolják, de az Apple igen nagymértékben hozzájárul a napból érkező energia felhasználásának népszerűsítésére. A vállalat által telepített napelemes kapacitás toronymagasan meghaladja a többi amerikai piaci szereplő adaptációs szintjét. A társaság saját infrastruktúrája tavaly már több mint 393 megawattnyi napenergia-termelést tett lehetővé éves szinten. Ez különösen abban az összehasonlításban érdekes, hogy az Apple öt évvel korábban még csak 40 megawattot termelt ki. Ennek ellenére a vállalat image-ét tovább rombolja az iPhone-ok körül keringő perek sokasága. A napokban újabb 18 magánszemély perelte be az Apple-t az észak-kaliforniai kerületi bíróságon. A per amiatt kezdődött, hogy 2017 januárjától szándékosan csökkentette az Apple bizonyos iPhone-ok teljesítményét. Jelenleg is mintegy 60 hasonló témájú csoportos per folyik a vállalat ellen szerte a világon.

A vállalat részvényeinek értéke 182 euróról 179 euróra korrekciózott az elmúlt héten.

 

A világ leggazdagabb embere milliárdokat fordít űrkutatásra

Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere az adóbevallása után 1,4 milliárdot kapott kézhez. A részvények eladása után a magánvagyonának értéke 115 milliárd dollárra nőtt, amelyet a vállalkozó egészen egyedi módon fektet be. Szakértők szerint a saját űrkutatási cégébe, a Blue Origins-be fogja beleölni a pénzét, mivel űrkutatási programban hihetetlen tempóban zajlik a verseny az Amazon és a SpaceX között. Valószínűleg emiatt van az, hogy az Amazon világkörüli wifi hálózat kialakítását szeretné céljául kitűzni, melyet Bezos már így is évi 1 milliárd dollárral támogat. A Forbes magazin becslése szerint a három napig tartó részvényeladás volt az eddigi legnagyobb összeget hozó akció az Amazon-nál.

Ezen felül a vállalat hétfőn elindította Európában a Zero nevű projektet, amelynek keretében márkagyártókkal közösen nullára akarják csökkenteni a hamisított termékek számát. Az Amazon félévvel ezelőtt indította el a projektet az Amerikai Egyesült Államokban és a program komoly eredményeket könyvelhet el azóta. Több mint 65 millió hamisított árucikk eladását tudták leállítani, csak Amerika területén. Másik, hír, hogy az Amazon augusztus 10-én jelentette be, hogy kibővíti a mesterséges intelligenciával foglalkozó programját és kiterjeszti a robotok tesztelését a kaliforniai Irvingben is. Így a robotok akár hétköznap már a nappali órákban is gyorsabban szállíthatják ki a csomagokat. Egyenlőre egy Amazon-alkalmazott is kíséri a robotokat és ellenőrzi a munkafolyamatokat. A robotok egyébként önállóan navigálnak és kézbesítik a csomagokat.

Az utolsó három év alatt az Amazon részvénye 133,93%-ot menetelt előre.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

AptarGoup jelentése a napokban jelent meg

  1. augusztus 7-én, szerdán került ki hivatalosan a vállalat második negyedéves beszámolója, amely alapján a szakértők szerint igen nagy bevétel növekedéseket produkálhat a cég még az év folyamán. A vállalat eladásai a külföldi országokban 4%-kal nőttek, a nettó jövedelme részvényenként pedig 10%-ot emelkedtek az elmúlt hónapokban. A vállalat 742 millió dolláros bevételt produkált a második negyedévben. Termékek szempontjából a szépségápolási készítmények a bevételek 7%-át, a gyógyszeripari termékek 17%-át, míg a modern egészségügyi ételkészítmények pedig több mint 18%-át tették ki. Júniusban a gyógyszerek és kezelések együttesen 85.6 millió dollárt hoztak a vállalatnak. Ezen kívül kedvezett a júniusi felvásárlás, amikor is az AptarGroup 50 millió dollár értében megvásárolta a Nanopharm és Gateway Analytical vállalatot. Ezzel az AptarGroup kibővítette gyógyszerészeti és biotechnológiai szolgáltatásait. Az AptarGroup jelenleg még nem jelentett be újabb kutatást, viszont az eddigi beszámolók alapján, a biotechnológia terén fogják bővíteni a vállalat portfólióját.

A Yahoo Finance szakértői szerint éves szinten 9,5%-os profitemelkedés várható a vállalatnál.

 

A Starbucks egy új területre lépett, Kínában kíván terjeszkedni

Az elmúlt években a vállalat igen kedvező volt a befektetők számára, mivel a ma már szinte mindenki által ismert Starbucks egy év alatt 170%-ot emelkedett és a vállalat részvényeinek befektetői búsás hasznot tudtak realizálni. A cég jelenleg 22.000 kávézóval rendelkezik, a jelek szerint új irányba fordulnának és megcéloznák a keleti világot, majd 1,4 milliárd teafogyasztót szeretnének becsábítani magukhoz a klasszikus és ízesített teákkal és egyéb finomságokkal. A vállalat tervei szerint a következő hónapoktól elkezdődik az új kávézók megnyitása Kínában, ahol már így is igen nagy mennyiségben fogynak a cég termékei. Jelenleg 600 új kávézó megnyitása a terv. Csak Kínában az elkövetkezendő öt év alatt több mint 7000 új Starbucks megnyitását tervezik.

Szakértők szerint a vállalat idén még 14%-kal fogja növelni fogyasztóinak számát Amerikában, Kínában pedig az új kávézók után 36%-os növekedésre számítanak. A Starbucks annak is köszönheti a sikerét, hogy rendkívül népszerű a mai fiatalok körében és képes gyorsan és jól időről időre megújulni. A másik tényező pedig, hogy a Starbucks partneri viszonyban áll az Alibaba kínai e-kereskedelmi óriással is, amely szállítási szolgáltatásokat biztosít közel 2900 üzletében, mindezeket az üzleti tevékenységeket Kína 80 városában folytatja le.

A Starbucks cég részvényeinek értéke 1%-ot nőtt a bejelentés óta, viszont a hét végére a tőzsdei hangulat miatt kis korrekciót láthattunk ennél a részvénynél is.

 

A Novartis csalt az eredményekkel?

A svéd vállalat, a Novartis legújabb terápiája bár millió baba életét megmentheti, mégis az egyik legdrágább kezelés lett a piacon a gyógyszeripar történelmében. A befektetők és a fogyasztók viszont nem elégedettek a termék hatásosságával, ráadásul napokban derült ki, hogy a cég által megadott kutatási eredményeket a gyógyszerről a cég vezetői saját kezűleg manipulálták. Ezt egy ügynökség észlelte és jelentette a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Felügyeletnek. Válaszul az ügynökség szigorú megvetésére Vas Narasimhan, a cég ügyvezetője megpróbálta megnyugtatni a befektetőket, hogy a Novartis nem szándékosan csapta be az Amerikai Gyógyszer-engedélyezési Intézetet. Az Intézet ennek ellenére kedden közzétette a Novartis elleni panaszokat, amely szerint a hamisított adatokról még idén márciusban tudomást szerzett a vállalat. Anno a Novartis tudott a panaszokról, de így is megjelentette a gyógyszerét. Az ügynökség azt mondta, hogy folytatja a nyomozást, és ha kell a társaságot polgári vagy büntetőjogi szankcióval fogja sújtatni.

A Novartis közleményében ráadásul most számolt be negyedéves adatairól is, így kiderült, hogy szépségápolás és az otthoni termékek eladása a beszámolók szerint 7%-kal esett vissza. A gyógyszer értékesítés 17%-kal emelkedett, ezt segítette elő a 10%-kal megnövekedett alapértékesítés és az akvizíciókból származó 13%-os bevételi hozzájárulás, illetve a cégnek ráadásul kedvezett a dollár és a svéd korona közti valutaváltás is. Az élelmiszer- és italszegmens értékesítése 18%-kal ugrottak meg. A vállalat részvényei ezen a héten 80,16 eurón zártak.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Abbott Laboratories erre az évre akár túl is szárnyalhatja önmagát

A Seeking Alpha elemzői szerint az Abbot Laboratories körülbelül 14,97%-os emelkedést ért el a tavalyi évhez képest. Ugyanakkor az egészségügyi készletek átlagosan csak 0,91%-ot nőttek. Ez azt mutatja, hogy az Abbott Laboratories ebben az évben jóval felülmúlja társait. A Zacks Industry Rank befektetői társaság szakértői 13,11%-ot szereztek ebben az évben a vállalatból, mivel az Abbot Laboratories jobban teljesített az év végi hozamok tekintetében. A befektetői társaság a vállalat részvényeinek vásárlását ajánlja a kisbefektetők részére.

A június 19-én végződő negyedévben az Abbott Laboratories 7,98 milliárd dollár árbevételt realizált. A társaság teljes tőkéjének hozama 7,03 milliárd dollár lett, a befektetett tőke hozama pedig elérte a 6,10%-ot. A vállalat 1,77 milliárd részvényt bocsátott ki, összesen 149,97 milliárd dollár piaci részesedéssel. A részvényárfolyam a 63.07 dollár és 88.76 dollár közötti tartományban ingadozik. A jelenlegi ár azonban a héten 4,69%-kal csökkent az 52 hetes legmagasabb ponthoz képest és 34,14%-kal nőtt az 52 hetes mélyponthoz képest.

Jelenleg a vállalat részvényeit 76,22 eurós árfolyamon lehet megvásárolni.

 

A dán inzulingyártó, a Novo Nordisk ismét jól teljesített

A Novo Nordisk részvények növekedése után a társaság a második negyedévi működési eredménye 10%-kal növekedett. A társaság 2,02 milliárd dollárt keresett a június 30-án véget ért három hónapos ciklusban, szemben az előző évi 1,7 milliárd dollárral, amelyet a cukorbetegség és elhízás elleni készítményeknek köszönhet. A Novo-Nordisk hivatalos jelentése szerint a negyedéves árbevétel 9,6%-kal, 30,04 milliárd dán koronára, azaz 5,2 milliárd dollárra nőtt. Állandó árfolyamon az eladások 6%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. A Novo Nordisk szerint az eladásokat a vállalat nemzetközi tevékenységei növelték, ahol a CER alapú értékesítés 12%-kal emelkedett a negyedévben. A vállalat részvényeinek értéke 1,14%-kal nőtt ezen a héten, így a dán inzulingyártó cég részvénye 44,45 eurón zárt.

 

Az Amgen-nél megindultak a részvénykereskedések

Az Amgen a napokban indította meg újra kereskedelmi napját 0,50%-os árcsökkenéssel, hosszabb távú realizálást szeretnének alkalmazni a cég részvényeinek értékei mozgásakor. A vállalat részvénye az 52 hetes ciklus alatt 166,30 dollár és 210,19 dollár között ingadozott. Jelenleg a részvény ára 163,14 euró. A szakértők az elkövetkezendő 52 hetes időszakra 8,5 dolláros csökkenést várnak, ami nem jó hír az egészségügyi részvénybe fektetők számára. Jelenleg a társaság kapitalizációs tőkéje 105,6 milliárd euró, átlagos napi forgalma meghaladja a 2,5 millió eurót. A részvények eladása éves átlagban 2,8 millió eurót hoz a vállalatnak. A legutóbbi negyedéves beszámolóban, amelyet az Amgen bocsátott ki június 19-én, a vállalat 3,97 dollár részvényenkénti eredmény többletet jelentett. Az Amgen mellett egyénként az is szól, hogy 1996 óta tartózkodik Amerika legjobb 500 vállalatai közti részvények között a S&P500-ban.

 

Amerika legnagyobb egészségbiztosítója, a United Health Group jobban figyel a betegeire

A UnitedHealth Group mélyebben belemerült az utóbbi időkben az olyan „kiegészítő” egészségügyi tervek, feladatok értékesítésébe, amelyek-több szakértő szerint-megkérdőjelezhetőek a fogyasztók és a befektetők számára. Az év elején a Minnetonka székhelyű UnitedHealth Group megvásárolta a Tennessee székhelyű HealthMarkets Inc. nevű társaságot, amely kiegészítő biztosítási kötvényeket is értékesít, illetve amely tavaly körülbelül 850.000 embert foglalkoztatott. A vállalat úgy nyilatkozott, hogy egyre több fogyasztó gondolkozik a magán egészségügyi ellátásban, új egészségügyi életmódot szeretnének biztosítani a pácienseknek. Ennek köszönhetően ügyfeleik folyamatos ellátást igényelhetnek. Viszont egyesek nem engedhetik meg maguknak, hogy ezt kifizessék, de nekik a HelathMarkets Ins. cégtől átvett egészségügyi biztosítási rendszer tud szolgáltatásokat ajánlani. A fedezet általában közvetlenül a biztosítottaknak nyújt készpénz ellátást, nem pedig az orvosoknak nyújtja ezt hálapénz formájában. A UnitedHealth vállalat szerint a szövetségi adatok megmutatják ennek jogosultságát. Ugyanis az amerikai egészségügyi jelentésekből az derül ki, hogy a kórházi tartózkodás átlagos költsége, beleértve a mentőszállítást is, meghaladja a 11.000 dollárt.

 

A Pfizer-nél egy új cég és új terület jelenik meg.

A Cerevel Therapeutics, mely a Pfizer egyik felvásárolt cége, egy körülbelül 60.000 négyzetméter nagyságrendű bérleti díjjal rendelkező területet fog felvásárolni a Cambridge Crossingnél még az év folyamán. A 350 millió dolláros beruházással egy új részleg nyílik meg a Pfizer vállalat kutatás és fejlesztési szektorában, mely a központi idegrendszeri rendellenességek kezeléseire specializálódik.

Emellett a vállalat belekezd saját hibrid gyógyszergyártási szövetségének létrehozásába a Mylan generikus gyógyszergyártó társasággal. A 10 milliárd dollár értékű Mylan vállalattal a Pfizer Upjohn leányvállalatát akarja fejleszteni, mely egyszeri készítmények gyártására szakosodott. A komplex üzletkötés, amely várhatóan a következő év közepén zárul le, olyan társaságot szeretne létrehozni, amelynek becsült bevétele 2020-ban meghaladhatja a 19 milliárd dollárt és több mint 165 országban tud majd értékesíteni.

Viszont a Pfizer bizonytalansága egyre nagyobb, csak az utóbbi egy hónapban 16,92%-ot veszített a vállalat részvényeinek értékéből, de hosszútávon alkalmas befektetési területnek.

 

Becton Dickinson az USA-n belül és kívül is tevékenykedett

A Becton Dickinson 2019. évi harmadik negyedévi részvényenkénti nyeresége 3,08 dollár lett, amely meghaladja a Zacks Industry Ranks részvény szakértői becslését, hiszen ott 3,05 dollár körüli eredményt vártak. A vizsgált negyedévben a vállalat 2,31 milliárd dolláros bevételt jelentett, amely 2,9%-kal lett magasabb az előző negyedévéhez képest. A teljesítmény növekedését a gyógyszeres kezelések, a gyógyszerellátás és a gyógyszerészeti rendszerek értékesítésének növekedése eredményezte. A másik nagy szegmens az élettani kutatások globális bevétele lett, hiszen 1,06 milliárd dollár nyereség származott ezen területről, amely 1,9%-kal alacsonyabb az előző év azonos időszakához nézve. Viszont ez a szám 5,4 %-kal magasabb az előző negyedévhez képest. A költségvetési harmadik negyedévben az Egyesült Államokban értékesített szolgáltatások bevételei 4,4%-kal javultak, 2,44 milliárd dollárra, az USA-n kívüli bevételek pedig 1,91 milliárd dollárt tettek ki, amely 1,6%-kal alacsonyabb az előző negyedévhez képest.

A Becton Dickinson vállalat részvényeinek értéke 11,38%-ot nőttek az elmúlt három hónap alatt, jelenleg a részvényt 223,65 euróért lehet megvásárolni.

 

 

Egyedi részvények

 

Yum! Brands Inc vállalati részvény 2016 január óta folyamatos emelkedésben van

A Yum! a Kentucky állambeli Louisville-ben található és inkább a kínai területen tevékenykedik, míg a Brands. Inc. több mint 48000 étteremmel rendelkezik, több mint 145 országban és területen értékesít és szolgáltat. E két cég egyesüléséből alakult a cég 1997-ben a Yum! Brands Inc. néven. A társaság márkái közé több cég tartozik, de kiemelném a KFC-t, Pizza Hut-ot és a Taco Bell-t. A vállalat sikeresen és szenvedéllyel üzemelteti a csirke, pizza és mexikói stílusú ételeket forgalmazó üzleteket, éttermeket. Mára a Yum! Brands Inc. egy vezető világmárkává nőtte ki magát, hiszen átlagosan napi nyolc új éttermet nyit meg, ezzel vezetővé vált a globális kiskereskedelem fejlesztésében.

2018-ban a Yum! Brands márkákat a Dow Jones Fenntarthatósági Észak-Amerika indexének nevezték és ugyanebben az évben a cég bekerült a 100 legnagyobb és legjobb amerikai vállalat közé és megkapta a legjobb befektetési lehetőség díjat is. Ezen díjat két egymást követő évben is megkapta.

A Yum cég 1997-ben vált ki a PespsiCo cégből, azóta elmondhatja, hogy valóban globális nagy cég lett. 2016-ban több, mint 2000 világszínvonalú franchise céget vezetett, viszont azóta sikeresen növekedésnek indult. Itt nemcsak a kínai üzletágra tették a hangsúlyt, hanem nyilvános részvénytársaságként bejelentették a többéves növekedési stratégát Európára, Ázsiára, Észak-és Közép-Amerikára egyaránt. Érdekesség, hogy a cégnek egy magyar származású vezérigazgatója és alapítója volt David C. Novak személyében.

A két társaság, mind a Yum!China és a Brands a mai napig egymástól függetlenül működik. Ráadásul pont egy hete számolt be a közös cég, a Yum!Brands a második negyedéves eredményeiről. Már az sem meglepő, hogy mind bevételi, mind profit szempontból ez meghaladta a Wall Street elvárásait. Mivel a tavalyi évben elnök-vezérigazgatóvá választották Joey Wattot a Yum!China élére, a keménykezűsége miatt így erőteljes növekedést láthattunk Kínában is. Egyébként a vállalatnál globálisan, különösen a KFC esetében tapasztalunk jó számokat, mert 5%-ban növekedtek az eladások és az üzletfejlesztések, míg a Taco Bell jóval efölött teljesített. A cég üzleti árbevétele 7%-kal növekedett ebben a negyedévben, szemben a várt 3,75%-kal.

Mára már kimondhatjuk, hogy a trió tulajdonosa, a Yum! Brands fejlődésben megelőzi amerikai riválisát, a McDonald’s-ot is. A Yum!China vezérigazgatója, Greg Creed viszont a jövőben fejlesztéseket és hatékonyabb növekedést szeretne elérni Ázsia összes országában, de főleg Kínában. Az viszont egyértelműen látszódik, hogy a közel 1200 városban üzemeltető Pizza Hut ma pizzát forgalmazó láncolatok közül a legnagyobb franchise tulajdonos bárhol a világon, így a jövőben is kiemelkedő lehetőség lehet a Yum! Brands részvény. A Yum! Brands részvénye az utóbbi egy év alatt 48,54%-ot ért el. A cég részvénye 2000 februárjában 4,76 euró volt, ugyanakkor ma ez a szám meghaladja a 104,5 eurót.

 

A Home Depot részvénye több, mint 51%-ot emelkedett három év alatt

A Home Depot Inc. vagyis ahogy ismerik a Home Depot az Egyesült Államok legnagyobb háztartási kiskereskedője, amely háztartási eszközöket, építőipari termékeket és szolgáltatásokat értékesít. A társaság székhelye Atlanta. A társaság több telephelyet működtet az Egyesült Államok területén valamint, Puerto Ricoban, Guamban és az amerikai Virgin szigeteken, illetve Kanada 10 tartományában és Mexikóban egyaránt.

A cég alapítása 1979-re vezethető vissza, akkor kedvezményes élelmiszerboltot és egyéb háztartási osztállyal nyitottak meg két üzletet. Részvényeinek első nyilvános kibocsátása 1981. szeptember 22-én történt meg. Akkor a cég törzstőkéje elérte a 4093 millió dollárt. A Home Depot 1984. április 19-én csatlakozott a New York-i Értéktőzsdéhez. 1989-ben a Home Depot lett az Egyesült Államok legnagyobb kiskereskedelmi háztartási bolthálózata, amely meghaladta az akkor vezető Lowe üzleteit. 1991-ben elindították az EXPO nevű, minőségi lakberendezési cikkek értékesítését, illetve ajtók-ablakok, majd a szőnyegek árusítását is.

Mára a Home Depot cég kapitalizációs tőkéje eléri a 211,2 milliárd eurót és üzleteik megtalálható Kínában is. A Home Depot a legújabb jelentésében ugyan zsugorodásról beszél, mégis a jelentéséből kiderül, hogy a cég 2291 kiskereskedelmi üzlettel büszkélkedhet. A Home Depot jelenleg 108,2 milliárd dolláros éves árbevételről és 11,1 milliárd dolláros negyedéves bevételről számolt be.

A cég a visszaeső forgalma miatt viszont átalakításokat tervez és igénybe vette a Savanna Prescriptive Analytics szolgáltatását, amely segít a kiskereskedelmi szolgáltatások analizálásában és megoldást ad cégeknek a további nyereségek fenntarthatóságában.

A Home Depot részvénye az elmúlt egy év alatt 8,63 százalékot, míg az utóbbi 3 év alatt 51,76%-ot erősödött. Richard McPhail vezérigazgató szerint a fejlődében sokat segített Carol Tomé pénzügyi igazgatónő az új ötleteivel.”Neki köszönhető a fürdőszoba szalonok megújulása és annak az ötlete, hogy ingyen kávét biztosítunk minden bútor és fürdőszoba szalonunkban.” Az Amazon és a Home Depot között a különbség a vezérigazgató szerint „az emberközpontúság és az, hogy minden boltjuk akadálymentesített és ügyfeleik 45%-a konkrét termékért megy be, pontosan tudja, hogy mire számíthat a boltjaikban és több szuper áruval mehet haza.”

A Morgan Stanley elemzői szerint a Home Depotban még mindig van fantázia, mivel egy magas osztalékfizető részvény, amely közép és hosszú távú vásárlásra egyaránt ajánlatos.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá