e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

Az Alibaba vállalatnak fontos a környezettudatosság

2019 június 5-én az Alibaba és a velük partneri szerződésben álló Egyesült Nemzetek Szövetsége konferenciát tartott, ahol nagy hangsúlyt fektettek környezetvédelmi akcióikra. Az Alibaba azért, hogy példát mutasson a környezettudatos magatartás kialakításához, saját applikációja segítségével lehetővé teszi felhasználói számára, hogy csatlakozzanak bármilyen környezettisztitó tevékenységhez. A tavalyi évben az Alibaba alapítványa 36 millió dollárt kapott ivóvíz tisztítására. A Malajziában élő gazdálkodók és kisvállalkozások támogatása érdekében az Alibaba Group segíti a helyi szolgáltatókat, hogy Kínába jutassák el először a fagyasztott termékeket.

A BYD Company egy lítium-ion akkumulátor gigagyárba fektet be több milliót

Az elektromos autózás egyik legmeghatározó vállalata 58 millió dollárt fektet egy hatalmas akkumulátorgyár kialakítására Guangzhou-ban. A gyár lítium-ion akkumulátorokra fog specializálódni, amiket elektromos autókhoz, laptopokhoz és telefonokhoz fognak felhasználni. A BYD vállalat terve, hogy 2020-ra 100 Gwh kapacitásnak megfelelő akkumulátor mennyiséget gyártsanak le. A BYD (Build Your Dream) kínai elektromosjármű-gyártó jelentősen, 123 százalékkal növelte eladott autóinak a számát az idei első négy hónapban éves összevetésben. A sencseni tőzsdén jegyzett cég pénteken azt közölte, hogy az április végéig tartó négy hónapban 97. 183 db elektromos és hibrid autót értékesített az egy évvel korábbi 43. 555 db után.

A Marvell Technology-nak új partnerei és új szerver cégei lesznek.

A kaliforniai vállalat partneri szerződést kötött az ARM szoftverfejlesztő céggel, hogy felgyorsítsák a Marvell Thunder X szerver technológiájának kivitelezését. A Marvell és az ARM közös elképzelése, hogy méretezhető és optimalizált processzor szervereket hozzon létre több piacon is. A Marvell azt is bejelentette, hogy az NXP vállalata, 1,76 milliárd dollárért felvásárolja a Wi-Fi és Bluetooth vezérlők tervezésével foglalkozó divíziójukat a kapcsolódó szabadalmakkal együtt. Az érintett fejlesztések tipikusan alacsony nyereséghányadúnak tekinthetők, ami megmagyarázza, hogy miért válna meg tőle az aktuális tulajdonos. Az NXP ipari felhasználást tartalmazó, beágyazott rendszereket és IoT-piacot célzó portfóliójába viszont nagyon jól illeszkedne a már említett rendszer. Az akvizícióval nagyjából 550 dolgozót is átvesz az NXP. Ez lényegében lefedi a teljes divíziót, ami a Marwell számára évente hozzávetőleg 300 millió dollárnyi bevételt generál. Az érintettek szerint az üzletet még a következő esztendő első negyedévében lezárják.

Az Nvidia-nál kíváncsiak vajon mennyien is használják ki az új videókártyát

A világ egyik legerősebb processzorait gyártó vállalata, az Nvidia igencsak nagy fába vágta a fejszéjét az új GeForce RTX 2080-nal. A legismertebb játék közösségen, a Steam-en nemrégiben hozták ki a hivatalos statisztikát, miszerint a játékosoknak szánt ultraprocesszort csak a felhasználók 0,33%-a használja. Aminek az az oka az elemzők és a játékosok állítása szerint, hogy elég magas, azaz 1200 dolláros a piaci ára, illetve a processzor  erősségét nem lehet kihasználni az applikációkban. Jelenleg azt már az Nvidia vezetőségen belül is elismerik, hogy az Nvidia GeForce RTX szériája nem váltotta meg a világot, mivel az átlagos játékosoknak még az RTX 2060 is a megfizethetetlen árkategóriába esik.

A SoftBank a robottechnológiában látja a jövőt

A Bloomberg friss adata szerint Masayoshi Son, a vállalat alapítója 16,3 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik. A cég még az idén 100 milliárd dollárt fektetett be olyan ázsiai cégekbe, melyek a mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkoznak. A vállalat további célja, hogy új munkahelyek teremtésével, a 400 fős személyzetet 800 főre emelje. A héten megjelent az a hír is, hogy a SoftBank tulajdonosa, Masayoshi Son japán milliárdos lezárta 100 milliárd yen értékű (143 milliárd dolláros) Vision-alap megnyitását. Ezt azért hozta létre, hogy olyan technikai induló cégeknél, mint az Uber, a WeWork Cos. és a DiDi cégeknél diverzifikálja a veszteségeket, ha épp a részvények az akkori gazdaság miatt rosszul állnak. A Vision-alapban több olyan technológiai cég részvényeit helyezte el, amely a robottechnológián, a félvezetők, az egészségügyi technikán, illetve az utazásmegosztó személyszállító szolgáltatáson és más technológiai részvényeken alapszik. A SoftBank elnöke 2022-2023 magasságára több ezer automata járművet vizionál, ezek elsősorban a nyugati nagyvárosokat lepik majd el. Ezeket azonban nem feltétlenül a tulajdonosaik vezetik majd. Rajeev Misra, a SoftBank Vision Fund ügyvezetője szerint „A városok változni fognak. Nem kell majd annyi ingatlan és bolti parkoló. Az emberek pedig nem fognak második vagy harmadik autót venni. Az egész autóipar át fog alakulni.”Az elmúlt három év alatt a SoftBank részvénye 64,40%-ot emelkedett.

A Tesla még mindig elmondhatja, hogy ők az elektromos autók piacának királya

Elon Musk vállalata közel háromszor annyi elektromos autót adott el májusban, mint az összes versenytársa összesen, derült ki a Morgan Stanley egyik elemzőjétől. Összesen 11.300 autót adott el a vállalat az előző hónapban, ami 73%-kal több mint áprilisban. Ezzel szemben, ugyan ebben az intervallumban az Audi, a BMW, a Nissan Motor és a Jaguar alig 39%-os növekedést tudott produkálni. A Tesla Gigafactory vezetése azt is eldöntötte, hogy az új Model S és Model X eddiginél nagyobb csúcsteljesítményű autóiban már három villanymotor lesz. Így a kapacitásnövelés miatt közel 650 kilométerre növekedhet a szigorú amerikai EPA-szabvány szerinti utazótávolság. Illetve az új Tesla autók már minden további nehézség nélkül képesek lesznek felvenni az új Superchargerek által biztosított 250 kW-os maximális töltőteljesítményt.

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

Amazon-nál nem elégszenek meg csak az online piaccal

Manchesterben nemrég nyílt meg az első Amazon által üzemeltettet bolt, Clicks and Mortar néven. Az üzletben nem csak ételeket, italokat és elektronikai cikkeket lehet kapni, hanem az Amazon által megrendelt csomagokat is át tudjuk venni. Jeff Bezos cége még 10 ilyen bolt kiépítésére készül, egyelőre csak Angliában és Skóciában. Manchester városának piaci szempontból jól jött viszont az Amazon területfoglalása, mivel a boltok 10%-a üresen áll a városban. A hét végén az Amazon bemutatta a Prime Air csomagküldő szolgáltatáshoz készített legújabb kézbesítő drónját. A drón különlegessége, hogy a tájékozódásban hő kamerák, mélységi kamerák és szonár segíti, a gépi tanulásra képes fedélzeti számítógépek pedig maguktól azonosítják az akadályokat. Azt is megtudtuk az Amazontól, hogy a Prime Air új drónjai elektromos meghajtásúak lesznek, és durván 24 kilométeres hatótávon belül tudnak majd kiszállítani kicsit több mint két kilós csomagokat kevesebb, mint fél óra alatt.

A Reuters elemzői szerint az Apple új Mac Pro-ja megosztó lett a WWDC konferencián

A vállalat eléggé hírhedt arról, hogy termékeit néha túlzott nagy árral látják el piacra érkezésükkor és egyesek úgy tartják, hogy az egyre nagyobb árakkal tesztelni akarják a fogyasztói társadalmat. A 2019-es konferencián bejelentett Mac Pro nem kevesebb min 6000 dollárba kerül, az új 6K-s monitort tartó állvány, pedig 1000 dollárba. A konferencián résztvevők szerint az ár bődületesen sok. Kiderült az is a héten, hogy megszűnhet az iTunes nevű program, amin keresztül lehetett az Apple telefonon kezelni a zenéket, filmeket, könyveket, stb. Az Apple az elmúlt héten 5,68%-os tudott emelkedni, miután a vezérigazgatója, Tim Cook egy interjúban bizalmát fejezte ki Kína felé. Illetve megígérte, hogy átalakítja az Apple-t és dicsérte az amerikai jogalkotókat a képviselőházban, ezeket a mondatokat az úgynevezett Dream és Promise bemutatóján tette meg az Apple elnöke. Azt is a héten ismertük meg, hogy az az iPhone gyártó, vagyis az Apple fontolóra veszi a Drive.ai nevű autonóm vezetési indítást. A vételi megbízást még régebben megkezdték, de az árban még nem tudtak megegyezni.

A Facebook szerint a kripto valutában is van jövő. 

A The Information szakértői úgy tudják, hogy a Facebook idén júniusban bemutathatja saját online fizetőeszközét, a GlobalCoin-t. Mark Zuckerberg célja, hogy egy centralizált stabil fizetőeszközt hozzon létre, melyet külsős kereskedők tudnak majd felhasználni és beváltani igazi pénzre is. A fizetőeszköz hivatalos bemutatóját még idén nyáron meg fogja ejteni a vállalat. A hét elején kiderült az is, hogy a washingtoni igazságügyi minisztérium versenyjogi vizsgálatot indított több technológiai vállalat ellen. Még aznap kiderült, hogy ez érinti a Google anyavállalatát, az Alphabet-et, az Apple-t és a Facebook-ot. A vádak szerint ezek az óriáscégek visszaéltek az erőfölényükkel. A befektetői félelem még aznap tetőzött, ezeknek a társaságoknak a papírjai hétfőn nagyot korrigáltak, a Facebook 9%-ot, a Google 7%-ot, míg az Apple pedig 3 százalékkal esett vissza. Hétvégére viszont a Facebook majdnem behozta a lemaradást, így 4,67% mínusszal zárta a hetet.

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

Az Amgen vállalatnak jót tehet egy új gyógyszer, ami lassítja a rákos megbetegedéseket

Az Asco 2019-es találkozóján vitathatatlanul az Amgen hozta a legnagyobb meglepetést, hiszen az új gyógyszerük, az Amg 510 sikerével több betegnél (32 beteg szedte hosszantartóan) megállították a tumor növekedését a nem kissejtes tüdőrák (NSCLC) és a vastagbélrák elterjedésekor. Ennek a gyógyszernek köszönhetően a tüdőrákos betegek felénél olyan látható eredményt tudtak elérni a daganatos betegségeknél, amit több más egészségügyi intézmény is figyelemmel kísér. Az áttörésnek köszönhetően a vállalatnak 2,3 milliárd dolláros bevételt jósolnak a szakértők, csak az említett gyógyszer eladásából 2028-ig. Azt is bátran elmondhatjuk, hogy napjainkban az Amgen az Egyesült Államok ötszáz legnagyobb árbevételű nyílt részvénytársaságát felsoroló Fortune 500 listán szereplő vállalatként világszerte segít a betegeken rákkezeléssel, valamint a vérszegénység, a reumás ízületi gyulladás és más autoimmun betegségek, például a pszoriázisos ízületi gyulladás és a Bechterew-kór gyógyításával.

Eli Lilly and Company-nak sokba kerül az új gyógyszerkészítmény fejlesztése

Az Eli Lilly Company nemrégiben szerezte meg a jogokat egy teljesen új génterápia tesztelésére a Centrexion krónikus betegségekkel foglalkozó vállalattól. A vállalat 47,5 millió dollárt fizetett ki előre a génért, amit még 950 millió dollárral kötelesek kiegészíteni a tesztek lebonyolítása után. A Centrexion, a fájdalomcsillapító gyógyszer beharangozása is segítséget fog nyújtani, ha az jó eredményeket produkál a laborban. Illetve azt is ezen a héten ismertük meg, hogy az izraeli Teva is próbálkozott az epizodikus fejfájás csillapító gyógyszer kifejlesztésével, de nem sikerült, viszont az Eli Lily gyógyszere az Emgality migrénes gyógyszer nyerte el az amerikai jóváhagyást az epizodikus klaszteres fejfájásokra. Ez a gyógyszer az amerikaiak szerint kiváló megoldás lesz majd a migrénes fejfájásra és a betegek 71,4%-ánál már az első héten az erős fejfájás és fülzúgások okozta kellemetlen érzés a felére csökkent.

A Gilead Sciences hatalmas adományt adott az USA-nak

A H.I.V fertőzésre kialakított gyógyszer, a Truvada a Gilead egyik legsikeresebb gyógyszere. A vállalat 20.000 dolláros áron adja a terméket, amit sok elemző és orvos nem tartott egy jó ötletnek. Talán a jobb image érdekében, de a cég 200.000 beteg ellátására elegendő gyógyszert adományozott az amerikai egészségügynek az elmúlt napokban, ami körülbelül 11 évig elegendő lesz a betegségek kezelésére. John Martin, a Gilead vezérigazgatója úgy véli, hogy visszaadja a cégnek a régi nyereségességét. A piaci várakozások ugyan alacsonyak, de szerinte a befektetések sikere azon múlik, hogy ők hogyan viszonyulnak az állampolgárokhoz. Gilead kiváló díjat kapott a HIV és az AIDS elleni rendkívüli sikeres háborúban. A vállalat becslése szerint az USA-ban az újonnan kezelt HIV-betegek 89%-a jelenleg Gilead termékkel kezdett a gyógyulás útjára lépni. Európában az öt legmagasabb besorolási kategória közül négyet a Gilead HIV elleni terméke kapta meg. Összességében a HIV gyógyszerei tavaly 14,6 milliárd dollár bevételt hoztak a vállalatnak, amely 12%-kal nőtt 2017-hez képest. 2019-re a Goldman Sachs becslése szerint ismét 10-12%-os növekedést várhatunk a cég bevételi növekedésében.

Kopernikus részvénykosár

Az UBS elemzői szerint a Caterpillar korrekciója nagyobb lesz a vártnál

Az építőipari gépgyártó, a Caterpillar részvényei 125 dollárról 115 dollárra korrigáltak vissza. Steven Fisher, a UBS Group elemzője szerint igen nagy mértékben fog romlani így a vállalat bevételének mértéke, az előre jelzett 8%-os esés helyett 15%-ra számítanak. Ezt igen nagyban befolyásolja az amerikai olaj és építőipari piac lelassulása, illetve az, hogy egyre kevesebb gép kerül eladásra a kínai piacon. Ehhez hozzájátszik az is, hogy a kereskedelmi háború a bányavállalatokat és az autóipart, illetve az építőipart jelentősen lassítja. A Caterpillar vállalatnak összesen 27 milliárd dolláros kötelezettsége van és 79 milliárd dollár összértékű tőkével rendelkezik. A Simply Wall St. szerint a kötelezettségei a vállalatnak 12 hónapon belül lejárnak és a vállalat teljesítménye jobb lehet, mint bármelyik gépipari vállalat teljesítménye, így közép és hosszabbtávon úgynevezett vételi pozícióra javasolja a befektetőknek a Caterpillart. Szerintük a cég a tőkét hatékonyabban használja fel, mint más hasonló cégek.

Unilever szerint is az újra hasznosításban van a jövő

A fekete műanyagból készült csomagolókat eddig csak nehezen lehetett újra hasznosítani, viszont az Unilever vállalat új pigmentje segítségével már a jövőben minden ilyen termék kezelhető lesz. Magyarországon pár év múlva már az AXE tusfürdők teljes mértékben ilyen technológiával készülhetnek el. Nagy Britanniában ezzel több, mint 2500 tonnával több műanyag kerül majd újra hasznosításra. Ez a mennyiség több mint 1200 családi autó vagy 200 emeletes busz tömegével egyenlő. Eddig a fekete műanyagokkal az volt a gond, hogy az automata hulladékválogató berendezések által kibocsátott infravörös-közeli tartományú fényt a csomagolóanyag színét adó szénfekete pigmentek gyakorlatilag elnyelték, a rendszer nem tudta újrahasznosítható anyagként elkülöníteni ezeket a fekete flakonokat, így végül hulladéklerakókban, szemétégetőkben végezték. Az Unilever továbbra is azon dolgozik, hogy az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival összhangban teljesítse vállalásait és 2020-ig a felére csökkentse a termékei csomagolóanyagaiból származó, nem újrahasznosított hulladék mennyiségét.

A Nestlé-nél profit érkezik a húsmentes hamburgerek után

A svájci vállalat hivatalosan is bejelentette vegetáriánus hamburger piacra dobását, amik még idén ősszel érkezhetnek a piacra. A húst helyettesítő növényi eredetű protein hihetetlen nagy hírnévnek örvend az USA-ban. A Barclays Bank szakértői szerint a 14 milliárd dollár értékű piac akár 140 milliárdra is felugorhat pár éven belül. A Nestlé egyetlen vetélytársa az új projektben a Beyond Meat vállalat, melynek részvényei viszont az elmúlt napokban (a Nestlé bejelentését követően) 7%-ot estek. A Nestlé-nek fel kell húznia a kesztyűt, ha versenyben akar maradni, mert a Beyond Meat június 7-én bejelentette, hogy az év első negyedévében több mint háromszorosára növelte az értékesítését, azaz 40,2 millió dollárt ért el a várt 38,93 millió euróval szemben. Ellenben a hétvégére a Nestlé 1,95%-os plusszal zárt, hiszen folyamatban van a bőrápolási üzletág eladása 10,2 milliárd svájci frankért, vagyis 2923 milliárd forintért. A Nestlé az EQT Partners vezette csoporttal május óta folyamatosan tárgyal. A cél az, hogy átalakítsák a Nestlé portfólióját, ahogy a fogyasztói szokások változnak, így a Nestlé Skin Healtht és a Galderma márkanevet sem tartják meg.

Egyedi kötvények

Az 5,125%-os Lufthansa kötvény közép és hosszabbtávon lehet megoldás

A Lufthansa vállalatnál elindult egy dinamikus árképzés használatának gyakorlása, vagyis a díjakat a kereslet illetve a kiskereskedelmi piaci ár függvényében fogja a repülési vállalat kialakítani Európában. A múlt héten a Lufthansa megerősítette, hogy ők lesznek az első repülési cég, akik még az idei évben elfogadják a Miles&More hűségprogramjának modelljét. A modell leköveti a Delta Air Lines hűségprogramját, amelyet az amerikai vállalat tavaly indított el. Az utasok csak jókat mondanak a programról, hiszen több utazás után az is előfordul, hogy ingyenesen használhatták a Delta Air Lines repülőgépjáratait. A Lufthansa kereskedelmi és vezérigazgatója, Carsten Spohr már a múlt héten kijelentette, hogy a vállalat elmozdul a többlépcsős egy olyan új szabvány felé, amely a jegyárakat a viteldíj kiskereskedelmi árának megfelelően számítja ki. Jelenleg a Lufthansa 286 nagyobb géppel rendelkezik és 215 úti cél található meg járatai között. 2015-ben a vállalatnak beruházás miatt szüksége volt kölcsönre, ezért 500 millió euró értékben kötvényt bocsátott ki, ami ráadásul 5,125%-os éves eurós kamatot fizet minden év február 12-én. Erre a kötvényre bizonyos intervallumonként ráadásul bónuszkamatot is fizetnek, az elsőt 2021.02.12-én, 4,783%-os eurós kifizetéssel. A Lufthansa története az 1950-es évekre tehető. A mai légitársaságot 1953. január 6-án alapították Kölnben és 1955. április 1-jén kezdte meg a rendszeres közlekedést. A Lufthansa az első Ázsián kívüli légitársaság, amely ötcsillagos minősítést kapott a Skytrax brit légi ipari tanácsadó szervezettől.

 

2025-ig biztos 3,55%-os kamatot fizet a Wells Fargo

Ezen a héten jelent meg az a hír, hogy a Wells Fargo&Co. legalább 386 millió dollár biztosítási díjat fizet vissza azoknak az autóshiteleseknek, akik 2008-2009-ben hitelre vették meg a bankon keresztül az autójukat. Ugyanis egy Santa Ana-i bíróság szerint jogsértés történt. A Wells Fargo nem ismeri el a hibát, de hogy elkerülje a jogviták kockázatait, kész minden költséget és díjat megfizetni. A Wells Fargo 2019 március 18-án ünnepelte a 167. évfordulóját, hiszen a Bankot 1852-ben New Yorkban alapította Henry Wells és William Fargo. Amikor a céget Wells Fargo&Company részvénytársasággá alakították 1852-ben, akkor a cég törzstőkéje 300.000 dollár volt. Kifejezetten banki szolgáltatásokat vezettek be az akkori Kaliforniai államba. Még 1849-ben egy riválisuk, John Warren Butterfield, aki alapítója volt a Butterfield Wasson&Company-nak belépett ugyanerre a piacra, de Fargóék hamar rájöttek, hogy egymás ellen nem érdemes harcolni. Így 1850-ben már közösen megalkották, létrehozták az American Express Companyt. A Wells Fargo már a kezdetektől kezdve jól indult el. Mára a Wells Fargo az egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatók (kapitalizációs tőkéje 217 milliárd dollár) egyike az USA-ban. Mint nagy banki szolgáltató 2015-ben neki is fejleszteni kellett, ezért külső bevonásra volt szüksége és kötvényt bocsátott ki 2,5 millió dollár értékben. Ezek a kötvények ma is a megtalálhatóak a másodlagos piacon és évente dollárban fix 3,55%-ot fizetnek. A fix kamat mellett még az szól, hogy a kötvények lejárata 2025 és féléves kamatozásúak.

A Morgan Stanley szerint kedvező vételi árfolyamon tartózkodik a 4,00%-os kamatfizetésű General Motors kötvénye

2014-ben a Bloombergen már megjelent az a hír, hogy a General Motors 2,5 milliárd dollár értékű kötvényt bocsátott ki. A legnagyobb autógyártó a kötvényeket három lejárattal bocsátotta ki. Kibocsátott kötvényeket 2045-ös lejáratra, 5,2% USD kamattal, a 4,00%-os dollárfizetésűt 2025-ös lejárattal és 2043-ban lejáratút 6,25%-os kamattal dobta a piacra. Több esetben megjelent a hír, hogy azok a befektetők gondolkoznak jól, akik kötvényeket maximum 10 évre vesznek. Ezt azóta a Morgan Stanley a General Motors esetében meg is erősítette. 2017-ben a General Motors kivonult Európából. Ennek következtében eladta két európai márkáját, az Opelt és a Vauxhallt a francia PSA csoportnak 2,2 milliárd euróért-ért, azaz kb. 670 milliárd forintért. A napokban viszont a FED kedvező hírt jelentett be, lehetséges a kamatcsökkentés rövidtávon. Az alacsonyabb kamatok a General Motors javára billenthetik a mérleget, ugyanis a jelentős adósság miatt a General Motors-nak ez egy élénkítés lehetne az autók és tehergépkocsik értékesítésében. Az alacsonyabb kamatlábak az olcsóbb General Motors járművek eladását fogja eredményezni a fogyasztók megelégedésére, így ez középtávon hatni tud a bevételekre és a profitra is. 2014-ben 500 millió dollár értékben bocsátottak ki 4,00%-os General Motors kötvényt, ami jelenleg 100,4%-os árfolyamon tartózkodik és féléves kamatozású. Ráadásul a General Motors elnöke, Mark Reuss a 2019-es Wall Street Journal Future of Everything fesztiválon már egy új elektronikus platformmal mutatkozott be és kijelentette, hogy ezentúl az elektromos autózás fele nyit a cég.

Küldjön üzenetet!