Hírlevelek

2019.02 heti gyorsjelentés- A Merill Lynch és a Goldman Sachs most vásárol be.

By 2019.01.14. július 2nd, 2020 No Comments

Kicsit mozgalmasan kezdődött a hét, már hétfőn kora reggel a Könyves Kálmán körúti Semiramis kávézóban tárgyaltam Miklóssal. Miklós a 2012-ben befektetett E-ON és a Visa részvényeire, illetve még az akkor vásárolt Franklin Biotechnológia Discovery részvényalapra és ezeknek a hozamára volt kíváncsi. Illetve elmondta, hogy nemrég édesapjától örökölt 20 millió forintot és azt szeretné hosszútávra befektetni osztalékfizető részvényekbe illetve nyersanyaggal kapcsolatos részvényalapokba. Egy indonéz kávé mellett Miklós elmondta, hogy nemrég érkezett haza Németországból, ahol építészként dolgozik, ezért sűrűn jár külföldre, viszont erőteljesen érdeklődik az európai gazdaság iránt, ezért érdekelte a német gazdaság is. Tájékoztattam, hogy a német kiskereskedelmi forgalom a vártnál erősebb volt novemberben, azonban az ipari megrendelések elmaradtak a várakozásoktól. Tájékoztattam arról is, hogy a holland ASML (félvezető ipar) 2,5%-os növekedéssel vezette az Euro Stoxx 50-et, a fogyasztói cikkek elég gyengén teljesítettek, a British American Tobacco is gyenge számokat mutatott. Hétfő reggelre nagyot emelkedett a Lufhansa és 1,3%-ot ment az SAP részvénye is. Kiderült, hogy 0,7%-ot erősödött az angol font az euróval szemben. Az Egyesült Királyságban tovább romlott a hangulat, mivel a kormány újra munkába állt és újra a Brexit kilépésről szóltak a tárgyalások, ahol éleződött a helyzet. Ügyfelemet a találkozáskor arról is tájékoztattam, hogy kétszámjegyű nyeresége van a betett tőkéhez képest. Miklósnak ezenkívül elmondtam, hogy több lapértesülés szerint valószínű az Unicredit vásárolná meg a most bajba került olasz Carige bankot. Mint kiderült a Bank vezetői több éven keresztül csalás sorozatot és sikkasztást követtek el. Majd a pénzt egy svájci számlán elhelyezték. Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes megígérte, hogy a bűnös bankárok megfizetnek, míg azok nevét közzéteszi, akik úgy vettek fel kölcsönt, hogy azt szándékosan nem akarják visszafizetni. Miklós kérdésére elmondtam, hogy ismét erősödött az Amazon, amivel ismét a világ legnagyobb vállalata lett. Miklósnak több olyan részvényt javasoltam a Fókuszkönyvből, ami osztalékot fizet. Végezetül ezekből választott. Számára fontos volt a cég kapitalizációs tőkéje mellett az is, hogy a cég ismert legyen. Így megvásárolta a magas osztalékfizetésű Coloplast részvényét, a 6,13 milliárd tőkével rendelkező Unilever részvényt, a Mastercard és az American Express részvényeit és az utóbbi 3 évben több, mint 27%-ot emelkedő Nike részvényt. Illetve hét millió forintot vegyesen befektetett az Aberdeen World Resources részvényalapjába és a Telemedia vagyonkezelt részvénykosárba.

Ezen kívül a héten többször tárgyaltam vidéken is, illetve több oktatáson is részt vettem. Kedd este ismét Miklós hívott, akinek elmondtam, hogy a hét elején, az ázsiai tőzsdéken, főleg Japánban optimista a hangulat uralkodott. A hét elején jelentett a Samsung. A vállalat gyorsjelentéséből kiderült, hogy várthoz képest gyengébb negyedéves működési eredménye volt az elmúlt negyedévben, ugyanis az értékesítési szegmense több, mint 10%-ot gyengült. Tájékoztattam arról is, hogy az amerikai-kínai tárgyalások újbóli kezdete miatt erősödött a részvénypiac Amerikában. Mind a három fő mutató erőteljesen növekedni tudott. A S&P500 közel 2%-ot erősödött kedd estig. Olyan értékpapírok kezdtek el nagyot nőni, mint az Union Pacific és a Wallmart. Ráadásul az Union Pacific beleállt a környezetvédelembe, ugyanis 2,3 millió dollár értékben büntetést kapott környezetszennyezés miatt ezért úgy döntöttek, hogy teljesen átalakítják a veszélyes hulladék szállítását a vasútvonalain. Pénteken a szombat délutáni találkozóra készültem elő, folytattuk a múlt héten megkezdett konzultációt Adriennel és Gézával a biatorbágyi Starbucks kávézóban. (Halkan jegyzem meg a Starbucks cégnek ismét erősödött az árfolyama), ahol a várakozás idejében egy Eszpresso Con Pannát ittam. Ügyfeleim újra elmondták, hogy 20 millió forintot szeretnének elhelyezni nyersanyagpiacba és vállalati kötvényekbe évi 4-6%-os kamatokra számítva. Gézáék befektetési politikájuknak köszönhetően magas kockázat tűrőképességgel rendelkeznek és a Partner Bank Fókuszkönyvében ennek megfelelően értékpapírokat találunk is számukra. Adrienn egy koffeinmentes Caramel Machiato mellett rákérdezett a múlt heti amerikai és európai gazdasági eseményekre.

Tájékoztattam, hogy a múlt héten az Egyesült Államok nagyobb nyersolajkészlet csökkenésről számolt be. Illetve tényként közöltem, hogy a Baker Hughes által publikált USA fúróberendezéseinek száma három hét után, nyolccal 877-re csökkent. Így ezeknek és a most megjelent FED jegyzőkönyvnek köszönhetően a WTI típusú kőolaj ára a héten 6,68%-ot emelkedve 51,45 dolláron zárt. Ezzel kapcsolatos, hogy Khalid Al-Falih szaúdi olajminiszter kijelentette, hogy az országa az olaj árának stabilizálásában érdekelt. Az Egyesült Arab Emírségek Energiaügyi minisztere, Suhail al-Mazro Abu Dhabiban azt nyilatkozta, hogy az OPEC nem az Egyesült Államok ellensége. Ezért az OPEC közleményben hívta fel Trump figyelmét, hogy pl. Oroszország napi 1,2 millió hordóval fog kevesebb kőolajat kitermelni januárban. A Goldman Sachs szerint ez év jó vásárlása az Apple és a Macy’c részvényei, szerintük 3% növekedéssel.

Az arany árfolyama tovább kis mértékben tovább erősödött. Viszont a fizikai arany vásárlások a magas árfolyam miatt Indiában ötödére estek. Az arany erősödéséhez hozzájárult a hét elejei Jerome Powell beszéde és az is, hogy nem sikerült lényegi áttörést hozni a Pekingben tartott háromnapos amerikai- kínai tárgyalássorozatnak. Az is kiderült, hogy az eredetileg kétnapos tárgyalást meghosszabbították három napra, ahol végezetül nem sikerült mindenben a megegyezés. Ugyanis a szellemi tulajdon védelme törvényben és a kínai csúcstechnológiai állami támogatás csökkentésében mindkét fél ragaszkodott eredeti terveihez. Amerikai részről elhangzott, hogy Kína hagyjon fel a technológiai transzferek kikényszerítésével, amire válaszként elhangzott, hogy a kínai kormány úgy értékeli, hogy ez durva beavatkozás Kína gazdasági növekedésébe és az intézkedések fékezik Kína makrogazdaságát is. Előrelépést többek között a kínai gazdaság további nyitásában, illetve az amerikai import növelésében sikerült elérni. A tárgyaláson Kína bejelentette, hogy engedélyezi újabb öt, genetikailag módosított gabonaféle-kukorica, szójabab és canola–importját, amire válaszként jött, hogy Kína több gabonát vásárolhat az Egyesült Államokban. Az ügyhöz közel álló források szerint január 30-31-én Washingtonban folytatódnak a tárgyalások Liu He miniszterelnök helyettes és Mnuchin amerikai pénzügyminiszter között. Steven Mnuchin megerősítette, hogy magasabb szintre viszik a tárgyalásokat, de időpontot nem közölt a sajtóval.

A héten az Intel a Merrill Lynch újabb vásárlási ajánlata miatt 3,51%-ot tudott erősödni. Az euró meglepő módon erősödni kezdett a dollárral szemben így hétvégére1,146 ponton zárt az EUR/USD kurzus. A héten bejelentette a Starbucks, hogy a Kínában található 3600 üzletének számát a következő négy évben meg akarja duplázni. Viszont a Goldman Sachs Kína miatti aggályok miatt csökkentette a Starbucks célárát 75 dollárról 68 dollárra. Pénteken Jerome Powell már arról beszélt, hogy egyetért a kamatemelés lassításával, miközben Donald Trump akár rendkívüli állapot bevezetésével fenyegette meg a kongresszust, ha nem írják alá a mexikói fal építésével kapcsolatos költségvetést.

Jó hír, hogy a héten a hongkongi Hangs Seng 2,88%-ot, míg a japán Nikkei225 indexe 4,08%-ot emelkedett békülés kezdeményezési hírére.

Európában a Brexit mellett EKB decemberi kamatdöntő ülés most megjelent jegyzőkönyve mozgatta a hetet. Az Európai Központi Bank alelnöke (Luis de Guindos) szerint átfogó gazdasági reformokra van szükség ahhoz, hogy Európa gazdasága növekedjen. Németországban a Bayer 1,3%-kal tudott emelkedni miután a vetőmaggyártással kapcsolatos kérdésben, a vállalathoz tartozó Monsanto Indiában jelentős szabadalmi vitát nyert. Ezen a héten a Bloomberg-től is megtudtuk, hogy 10%-kal csökkenti bónuszalapját költségcsökkentés miatt a Deutsche Bank. A hét ismét kedvezett az Essilor és a Nike részvénynek így pluszban zárták a hetet.

Géza és Adrienn a beszélgetés végén 3,5%-os Harley Davidson, a 6%-os Bombardier vállalati kötvénybe és a 3,55%-os Wells Fargo kötvénybe fektetnének be pénzüket. Illetve megvásárolnák a BGF World Gold részvényalapot, a Visa, az Intel illetve a Danaher részvényét.

Szólj hozzá