Hírlevelek

18.heti gyorsjelentés – Emelkedést várnak az európai vegyszergyártóknál

By 2019.05.06. július 2nd, 2020 No Comments

Hajnalkával és testvérével, Lászlóval gyerekkorom óta nem beszéltem. Egy faluban, Úriban nőttünk fel és ugyanabba az iskolába jártunk. Már legalább 15 éve nem is találkoztunk, amikor egyszer csak hétfő reggel megcsörrent a telefonom és Hajnalka hívott fel. Elmondta, hogy egy közös ismerősünktől tudta meg, hogy én mivel foglalkozok, ami pont kapóra jönne neki. Ugyanis Úriban eladták nagymamájuktól örökölt családi házukat, aminek egy részét, kb. 6 millió forintot hosszabb távra egy banki megoldásban elhelyeznének. Miután egy pár szóval tájékoztattam a banki függetlenségről egy szombat kora délutáni időpontban állapodtuk meg a tárgyalás miatt. A helyszínnek a gyömrői Zöldajtós Éttermet jelöltük meg. Viszont a találkozóig rengeteg munkám akadt. Több ügyfelemmel tárgyaltam telefonon, többen érdeklődtek a hét elején egy-két vállalattal kapcsolatban. Hétfőn több olyan amerikai vállalat jelentett, amely több ügyfelem számára is érdekes volt. Megjelentek a Facebook negyedéves számai. A Facebook-nál a hirdetési bevételek 26%-kal nőttek, míg a fizetett kattintások száma 39%-kal nőtt éves alapon. A hirdetési bevételek mellett 5,5 milliárd dolláros árbevételt hozott a Facebook többi üzletága, az egyik legnagyobb, azaz 25%-os növekedést a felhőalapú szolgáltatásoknál érezhette a cég ebben a negyedévben. A hét elején jelentett az Alphabet (a Google) is, a vállalat negyedéves bevétele valamelyest elmaradt a vártnál, így az Alphabet negyedéves bevétele 36,3 milliárd dollár lett a várt 37,3 milliárd dollárral szemben, a hirdetésekből származó bevételek 15,9%-kal nőttek. A befektetők ezekre a számokra valamelyest negatívan reagáltak, így a nap végére 7%-ot esett az Alphabet részvény árfolyama. Az ügyfeleimet arról is tájékoztattam, hogy a Philips ezúttal jó számokkal jelent meg negyedéves beszámolójában, így a nap végére 2,3%-kal tudott pluszban zárni. Ugyanis a Philips profitja 31 százalékkal, 162 millió euróra emelkedett az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 124 millió euróról. A Novo Nordisk viszont 1,4%-ot emelkedett egy pozitív Credit Suisse tanulmánynak köszönhetően.

Kedden a tárgyalások mellett vidékre is utaznom kellett, mivel Dunakeszin az egyik ügyfelemmel volt találkozóm. Az ügyfelem Csaba 2012-ben több kötvényt és befektetési alapot vásárolt, többek között akkor megvásárolta a 7,625%-os dolláralapú Magyar Államkötvényt és a Fidelity Funds Global Property Fund ingatlanapját. Ügyfelemmel kedd délután azért találkoztam, mert nagyobb összeget szeretne befektetni fix kamatozású vállalati kötvényekbe. Csaba mindenképp 3%-nál nagyobb fix kamatozást szeretne és számára fontos a cég stabilizációja is. Csabával egy bécsi kapuciner mellett átnéztük a Bank Fókuszkönyvét, ahonnan a féléves kamatfizetés miatt kiválasztotta a Xerox 3,8%-os és a Vale 4,375%-os vállalati kötvényét. Csaba a tárgyalás végén elmondta, hogy a forint erős inflációja miatt elégedett azzal, hogy végre dollárban tudhatja plusz bevételeit, amely mögött ráadásul erős cégek állnak. Szerda délelőtt végre én is lazulhattam a párommal. A jó időnek köszönhetően kimentünk a budai római partra, ahol a pocakomnak tudtam kedvezni és egy frissen sütött hekk és krumpli kombóval csökkentettem az éhségemet. Csütörtök délelőtt ismét tárgyalások, míg délután egy elektromos roadshow töltötte ki a napom. Itt tudtam meg, hogy a Nissan idén több elektromos autóval jön ki a piacon, köztük a Nissan Leaf Plus-sal, amely 160 kW-os motorral lesz ellátva és 214 lóerős lesz.

Viszont másnap kora reggel tárgyalásom volt az Andrássy úti irodámban. Majd vidékre, Vácszentlászlóra utaztunk. Itt kicsit kipihenve magam játszhattam 1,5 éves iker bébikkel. Szombat délután kocsiba ülve Gyömrőre siettem a megbeszélt találkozóra. Miután helyet foglaltunk egy-egy mézes Latte kávét rendeltünk. Majd Hajnalka és László elmesélte, hogy mivel foglalkoznak és 10 éven túli befektetésben gondolkodnak. Megtudtam tőlük, hogy Hajnalka rövidáru és konfekciós kiskereskedelmi boltot üzemeltet vidéken, míg 3 évvel idősebb testvére László tervezőmérnök egy német multicégnél. Ügyfeleim kockázattűrő képességéről kiderült, hogy az extrém kockázatoktól sem ijednek meg és 4-6%-os évi hozammal lennének elégedettek. Ügyfeleim az euró mellett a svájci frankban bíznak, ezért szívesen várják a svájci frank alapú befektetési lehetőségeket. Ügyfeleim miután a Partner Bankot megismerték, érdeklődtek a heti gazdasági eseményekről is.

Tájékoztattam őket arról, hogy Európában az euró zóna GDP-je az első negyedévben 1,2%-kal emelkedett év/év alapon is, ami megegyezett a tavalyi év elvárásnak. Olaszországot a héten minősítette a Standard&Poors, Olaszország a növekvő hitelek ellenére maradt a BBB negatív kilátásokkal bíró kategóriában. Nagy-Britanniában a Bank of England kamatdöntő gyűlést tartott, várakozásoknak megfelelően 0,75%-on hagyta a Jegybank az irányadó kamatot. Európában több gyorsjelentést láthatunk, jelentett az Airbus, a Beiersdorf, a British Petrol, Lufthansa és a Fresenius Medical Care is. A Fresenius jelentéséből kiderült, hogy a 2019-et a befektetések évének szeretnék a vállalat vezetői. Kiderült, hogy a Fresenius Medical Care negyedéves árbevétele 5 százalékkal, 8,5 milliárd euróra emelkedett. Ezen a héten örülhettek a Volkswagen és az Adidas befektetői is. A Volkswagen megerősítette 2019-es árbevétel és tisztított operatív eredmény várakozását. Az is kiderült, hogy az idei első negyedévben 2,606 millió járművet értékesített a Volkswagen konszern, 2,8 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 2,680 millió autónál. Az Adidas 875 millió eurós operatív eredménye még a legoptimistább elemzéseket is felülmúlta. Az Adidas vállalat nettó jövedelme 17 százalékkal, 622 millió euróra nőtt, míg az elemzők csak 619 millió eurót vártak. Az Adidas a hétvégére 9,14%-os plusszal zárta a hetet. Németországban megjelent a márciusi kiskereskedelmi statisztika. Kiderült, hogy márciusban 2,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom éves szinten a februári 4,4%-os bővülés után. A héten tovább gyengült a forint az euróval szemben. A hétvége felé a magyar valuta, a forint az euróval szemben meghaladta a 324 eurót, de hétvégére 323,03 ponton zárt. Áprilisban tovább csökkent a gazdasági bizalom az euró zónában. Bizalmatlansági indítványt indítottak el a közgyűlésen Bayer részvényesi a vezérigazgatójuk, Werner Baumann ellen. Ezen a szavazáson a részvényesek nem fogadták el a vezérigazgató beszámolóját. Ugyanis a cég részvényeinek ára 40%-ot esett a Monsanto tavaly júniusban történt tényleges átvétele óta és szerintük a Bayer vezérigazgatója túlságosan könnyedén vette Roundup nevű, a Monsanto rendkívül sikeres gyomirtójához kapcsolódó jogi kockázatokat. Akkor perek sorozata kezdődött el, viszont ezen a héten az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal közleményben jelentette ki, hogy a glifozátot tartalmazó vegyszert megfelelően használják, az nem okoz egészségkárosodást és nem rákkeltő. Magyarországon az OTP Bank érdeklődni kezdett két bankért. Egyrészt a Raiffeisen horvát leányvállalatára vetette ki a hálóját, másrészt a horvát Addikó Bankért. Csütörtökön jelentett a BNP Paribas. A jelentéséből kiderült, hogy az adózott eredménye 22%-kal, 1,92 milliárd euróra emelkedett, de még így is elmaradt az 1,94 milliárd eurós várakozástól. A BNP Paribas teljesítménye ennek ellenére emelkedni tudott, hiszen az indiai biztosítók részvényeinek értékesítésében ebben a negyedévben élen járt. A héten a L’oreal, az Unilever pluszban, míg az Orange és a Nokia mínuszban zárta a hetet.

Amerikában eközben folytatódtak a gyorsjelentések. Miközben a dollár az euróval szemben 1,12 ponton zárta a hetet, a Brent típusú olaj árfolyama 70,76 dolláron zárt. Enyhe mínuszban zártak a nyersolajjal kapcsolatos részvények, köszönhető a magas nyersolaj tartalékoknak és a tartósan magasan alakuló amerikai olajkitermelésnek. Ezen a héten jelentett a Spotify, a Merck&Go, a Pfizer, a General Electric, az AMD, a Qualcoom és a McDonald’s is. A McDonald’s az 5 milliárd dolláros árbevételen a vártnál kicsivel magasabb 1,78 dolláros tisztított árbevételt ért el. Míg a Merck&Go 2%-kal emelte meg a következő előrejelzését, ennek köszönhetően hétvégére 4,13%-os pluszban zárt. Mégis a legjobb jelentéssel a Mastercard és az Apple rukkolt elő. Az Apple 52,5-54,5 milliárd dollár közötti árbevételt vár a következő negyedévben, ami meghaladja az előzetes 52 milliárd dolláros várakozást is. Ezen a héten a FED nem változtatott az irányító kamaton. A FED vezetése kihangsúlyozta a gazdaság jó állapotát, ugyanakkor kifejtette elégedettségét a jelenlegi monetáris politikával kapcsolatban. Japánban az 59 éves Naruhito 85 esztendős édesapja, Akihito császár helyébe lépett, aki lemondott a trónról.

Ügyfeleim a hétvégi családi programjuk miatt megköszönték a találkozót és megígértem, hogy jövő héten Úriban folytatjuk a tárgyalást.

Szólj hozzá