e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Kínában kigurult az első Tesla

Elon Musk 2019 január 7-én kezdte meg a sanghaji gyár kiépítését, ami egy év alatt be is fejeződött. A több, mint 2 milliárd dolláros beruházásnak köszönhetően a Tesla nyílt utat kapott a világ legnagyobb elektromos autó piacára, mivel még a tavalyi év utolsó napján megkezdték az első Model-ek átadását egy ünnepség keretében. A Tesla Model 3 személyautó két típusát gyártják majd ebben az üzemben, amelyek kizárólag Kínában kerülnek majd piacra mintegy 350 ezer jüanos (közel 15 millió forint) induló áron. Az importált Model 3 induló ára ezzel szemben 439 ezer jüan (18,5 millió forint) Kínában. A kínai gyártású Tesla járművek 1 millió forintos állami támogatással kerülhetnek majd a vásárlókhoz, illetve a Model-ek felkerültek a 10 százalékos gépjárműbeszerzési adó alól mentességet élvező gépjárműtípusok listájára.

A Tesla részvényei 447 dolláros árral zárták a 2020 év első hetét.

A Volkswagen teljes erővel az elektromos jövő felé halad

A Volkswagen igen erősen kiáll még a mai napig azon állítása mellett, hogy elektromos autóival fogja megdönteni az európai piacot az elkövetkezendő 5 évben. A Volkswagen jelentősen felülvizsgálta az elektromos járművek eladási előrejelzését, még mielőtt az első modell-ID.3 belépne a márkakereskedésekbe. Az előrejelzések alapján a 2025-re felállított 1 millió BEV stratégiai célt két évvel korábban fogják elérni, várhatóan 2023-ban. 2025-re a német márka várhatóan évente 1,5 millió MEB alapú teljesen elektromos járművet fog előállítani. Az ID3-ra már majdnem félszázezer megrendelés érkezett csak Európában. A vállalat ezen felül már bejelentette a következő ID.4 érkezését, illetve egy teljesen új elektromos szuperautó is fog érkezni az ID R utódaként.

A Volkswagen vállalat részvényei 176,90 eurós áron, 0,12%-os emelkedéssel zárták a hetet.

A SoftBank Vision Fun 2.0-ra készül

A 2020-as évre a japán SoftBank bejelentette új alapítványának, a Vision Fund 2.0-nak az érkezését. A The Economic Times szakértőinek jelentése szerint a vállalat a 2020-as év első negyedévében bejelenti az alap első 30 milliárd dolláros összegét. A 2019 év hullámzó volt a SoftBank-nál. Két legikonikusabb vállalata nem teljesítette a tőzsdei elvárásokat. Viszont SoftBank Vision Fund befektetési alapja olyan befektetőkkel gyarapodott az elmúlt években, mint például az Apple, a Qualcomm, a Foxconn, a Szaúd-Arábia állami befektetési alap (SAPIF) és az Abu Dhabi Mubadala Investment Company.

A SAPIF, a WeWork és az Uber Techonolgy IPO-jainak kudarca miatt úgy döntött a cég, hogy a Vision Fund nyereségét inkább az új projektbe, a Vision Fund II-be fekteti be. A Szaúd-arábiai befektetési alap viszont kisebb reményekkel áll hozzá ezen új alapítványhoz és azt tervezi, hogy a SoftBank Vision Fund 2.0 alapban való részesedését 10 milliárd dollárra csökkenti a jelenlegi 15 milliárd dollárról.

A SoftBank vállalat részvényei 38,79 eurón zárták a hetet.

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Amazon-nak új vetélytársa lehet

Ázsia egyik leggazdagabb embere által vezetett kereskedelmi vállalat olyan szolgáltatást indított, amelynek célja az Amazon-nal való verseny kialakítása Indiában. Mukesh Ambani cége, a Reliance Industries elmondta, hogy egy új élelmiszerüzlet-szolgáltatást fognak bevezetni az országon belül, mely fel fogja múlni a kereskedelmi óriást, az Amazon-t India területén. A társaság jelenlegi célja, hogy hatalmas mobiltelefon-ügyfélkörét használja fel ugródeszkaként az ügyfelek megszerzése érdekében. Az új e-kereskedelmi vállalkozás komoly kihívást jelenthet India jelenlegi online kiskereskedelmi óriásai számára. Ambani üzleti birodalmának két leányvállalata lehet az ország következő két nagy e-kereskedelmi óriása, a Reliance Retail és a Reliance Jio. Az indiai online élelmiszerboltok piaca még gyerekcipőben jár, jelenleg a becslések szerint évente körülbelül 870 millió dollár a bevétele. A lakosság mindössze 0,15%-a használja ezeket a szolgáltatásokat. Az amerikai elemzők azonban azt jelzik előre, hogy várhatóan 2023-ra az ágazat éves forgalma körülbelül 14,5 milliárd dollár lehet.

Az Amazon részvényei 1.676 eurós árfolyammal, 0,13 pluszban zárták az első hetet.

A Facebook watch

A Facebook úgy véli, hogy új média szolgáltatása, a Facebook Watch India egyik legelőnyösebb platformjává válhat. A szolgáltatás egyedisége, hogy az alkotók és a rajongók kapcsolatba léphetnek egymással alig pár kattintással, sokkal barátibbá tehetik ezáltal a platformot. A közösségi média óriása szerint a Facebook Watch számos olyan show-t kínál, amelyek vonzóak lehetnek az indiai közönség számára. „Arra fektettük a hangsúlyt, hogy folyamatosan törekedjünk a nagyszerű video élmények kiépítésére és lehetővé tételére. Ezért a Facebook elkötelezte magát egy olyan platform létrehozása mellett, amely számos video hirdetést kínál, mely mind az alkotók, mind a felhasználók számára előnyöket jelenthet”-nyilatkozott a vállalat szóvivője. A társaság hozzátette, hogy a felhasználók virtuálisan kapcsolódhatnak a videókhoz olyan interaktív funkciók révén, mint például megjegyzések, megosztások, reakciók, közvélemény-kutatások, csoportok, üzenetek és megfigyelőpartnerek a Facebook Watch-on.

A Facebook vállalat részvényei 187,74 eurós árfolyamon, 1,11%-os pluszban zárták a hetet.

 

Sikeres évtizedet zárt a Microsoft

A Microsoft befejezte az évtized legjobb évét, legalábbis amikor a tőzsdei árfolyam-teljesítményről van szó. A részvények az év utolsó napján elérték a 157,70 dollár értékű kereskedelmei értéket. 2019-ben összesítve 55,3%-kal növekedett a részvények értéke. Ezen hatalmas teljesítmény alapján ez volt a Microsoft eddigi legjobb éve, a csúcstartó 2009-es év óta, amikor 56,8%-ra emelkedett a részvények értéke a vállalatnál. A Microsoft részvényeinek értéke az évtized során 417%-kal növekedett, ami igen jelentős, ha azt nézzük, hogy az 1990-es években megjelent Windows csak 9%-kal emelte meg a papírok értékét egy évtized alatt. A Dow Jones ipari átlag, a Nasdaq Composite és az S&P500 szintén hatalmasat ugrott a 2010-es években, az USA történelmének leghosszabb gazdasági növekedése közepette. A Microsoft ennek ellenére nem növekedett annyira rohamosan, mint néhány más kereskedelmi vállalat, mint például az Amazon, a Broadcom vagy a Netflix. Ugyanakkor a Microsoft többet ér, mint a három vállalat, 1,20 billió dolláros piaci kapitalizációval. Csak az Apple és a Saudi Aramco ér többet.

0,46%-os pluszban zárt a Microsoft, így a vállalat részvényei 142,68 eurón álltak péntek estére.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

Diverzifikáció a UnitedHealth Group-nál

Több szakértő cég szerint a UnitedHealth Group ebben a hónapban azt tervezi, hogy megnyitja 500. gyógyszertárát, amely arra fog specializálódni, hogy olyan klinikai betegek számára nyújtson segítséget, melyek magatartási problémákkal küzdenek. A gyógyszertár egy olyan üzletág része, amelyet a UnitedHealth Group tavaly vásárolt meg. Ezen akvizíció igen jól szemlélteti, hogy a Minnetonka székhelyű egészségügyi óriás mennyire jelentősen diverzifikálódott az elmúlt években, illetve, hogy a cég továbbra is a megye egyik legnagyobb gyógyszer szállítója. Kedden egy befektetői konferencián a UnitedHealth Group tisztviselői az egészségügyi szolgáltatások üzletágának, azaz az Optumnak a növekedési kilátásaira összpontosítottak, mivel a társaság igen erőssé vált az utóbbi években az egészségügyi ellátás biztosításában. A vezetők hangsúlyozták a pozitív előrejelzéseket az egészségbiztosítási üzletágban is, néhány probléma ellenére, mint például az ügyfelek számának stagnálása.

A UnitedHealth Group egészségbiztosító részvényeinek értéke 260,4 euróval, azaz 1,62%-os korrekcióval zárták a hetet.

A Johnson&Johnson legjobbjai az elmúlt években

A Johnson&Johnson kiváló eredményeket produkált 2010 és 2017 között. Részvényeinek értéke 63-ról 140 dollárra emelkedett, viszont az elmúlt két évben ingatagabb időszak következett be. Azóta a részvény árfolyama 120 és 147 dollár között mozgott és 2019 végén közelebb állt ennek a tartománynak a tetőpontjához. A társaság gyógyszeripari szegmense a Johnson&Johnson teljes bevételének 53%-át és működési eredményének 67%-át adja. Az üzlet gyógyszerforgalmazói része jelenleg több tucat gyógyszert forgalmaz, ám Stelara, Remicade, Imbruvica, Zytiga, Invega és Darzalex a jelenlegi bestseller. Az orvostechnikai eszközök a teljes értékesítés kb. 30%-át, a működési nyereség 21%-át teszik ki. Az Auris Health felvásárlása meggyorsíthatja Johnson&Johnson belépését a robotműtét piacára, mely szakértők szerint az orvostechnológia egyik legjövedelmezőbb piaca lehet az elkövetkezendő években.

A Johnson&Johnson vállalat részvényei 129,62 eurós áron fejezték be a hetet, az elmúlt három hónap alatta vállalat részvényei 8,14%-ot erősödtek.

A Gilead Sciences-nél áremelést terveznek

Egyes gyógyszer gyártók, beleértve a Gilead Sciences-t szerdán több mint 50 gyógyszer áremelését jelentették be az Egyesült Államokban, így az újév első hónapja után több, mint 250 termék lett drágább a gyógyszertárakban. A Reuters szakértői szintén nemrég számoltak be arról, hogy a Pfizer, a GlaxoSmithKline és a Sanofi is tervezi az Egyesült Államokban több mint 200 gyógyszer árának az emelését. Az eddigi szakértői hírek alapján szinte az összes áremelkedés 10% alatt van és a medián áremelkedés 5% körül mozog majd. Az amerikai vényköteles gyógyszerek árainak emelkedése várhatóan ismét központi kérdés lesz az elnökválasztáson. Donald Trump elnök, aki a 2016. évi kampányának alapvető ígéretének részét képezte ilyen medicinák árainak csökkentése Azonban 2020-ban Trump elnökválasztás előtt áll, ami ismételten azt eredményezheti, hogy a gyógyszerkészítmények árát tartósan egyetlenegy cég sem emelheti meg drasztikusan. A Gilead Sciences több mint 15 gyógyszer árait emelte, beleértve a Biktarvy és a Truvada HIV-kezeléseket, melyek a vállalat legjobban kelendő gyógyszerei közé tartoznak.

A Gilead Sciences részvényeinek értéke 58,01 euró lett a hét végére, ami 1,36%-os korrekciót jelent.

A Medtronic cukorbetegség elleni készítmények fejlesztésében tevékenykedne

Alejandro Galindo, a Medtronic Diabetes fejlett inzulinkezelési elnöke az elmúlt héten azt nyilatkozta, hogy a Klue technológia bevezetése a Medtronic-nál elősegíti egy új, praktikus és rendszeres orvosi beavatkozást nem igénylő cukorbetegség elleni készítmény kialakítását. A technológia beépíthető a több napi injekciós kezelésben részesülő emberek gondozásába is- nyilatkozta a Medtronic szóvivője. Ez a Medtronic második figyelemre méltó befektetése a táplálkozási technológiák területén. A cég több éven át együttműködött a Nutrino Health nevezetű egészségügyi vállalattal, mely különböző allergének vizsgálatára specializálódott. A Medtronic még tavaly októberében bejelentette, hogy egyik veterán fejlesztőjét, Sean Salmonot a cukorbetegség csoportjának élére helyezi, ezzel törekedve, hogy nagyobb részesedést tudjon kialakítani az inzulinpumpa és a folyamatos glükózmérő termékek piacán, különösen az Egyesült Államokban.

Az olasz Medtronic részvényei 102,15 eurón zárták a hetet, ami 0,89%-os emelkedést jelentett.

 

Újabb hibás készülék a Stryker-nél

A Stryker vizsgálatot indított Lifepak 15 defibrillátorok hibás működésével kapcsolatosan. A vállalat nemrégiben kapott információt egy olyan esetleges problémáról, amely miatt a készülékek nem tudják a defibrillációs sokkot leadni a kezelőn lévő „sokk” gomb megnyomása után. A probléma az oxidációból származik, amely idővel kialakul a gombon belül. A Stryker a napokban elkezdte felvenni ügyfeleivel a kapcsolatot az eszközök javításának érdekében. A társaság szerint eddig a készülékkel kapcsolatos panaszokat még a készülékek használata előtt fedezték fel. A Stryker új javaslata alapján az ügyfeleknek továbbra is a leírásnak megfelelően kell használniuk a Lifepak 15 defibrillátort, amíg a javítás meg nem történik, viszont a felhasználóknak napi ellenőrzéseket kell végezniük a készülékeiken.

A Stryker részvényei 187,40 euróval, azaz 2,79%-os pluszban zárták az elmúlt hónapot.

 

Az Ecolab programja

Az Apergy Corporation és az Ecolab bejelentette, hogy igazgatótanácsaik elfogadtak egy végleges megállapodást, amelynek értelmében az Ecolab szétválasztja a Nalco Upstream Energy üzletágát egy új szekció kialakítása érdekében. Az új részleg, amelyet ChampionX-nek neveznek át, összefonódik az Apergy vállalattal egy adómentes tranzakcióban, létrehozva egy globális vezetői szegmenset, mely optimalizálni fogja mindkét vállalat, illetve azok ügyfeleinek gyógyszergyártási tevékenységeit. Az egyesülés főleg energiatermelési tanácsadásra, vegyészeti tudományokra és problémamegoldásokra fog specializálódni, amelyek jelenleg az Ecolab Energy szegmensében vannak. A tranzakció befejezését követően az egyesített társaság hozzávetőlegesen 3,5 milliárd dollár bevételt realizálhat a 2020-as év végére. A kombinált vállalat nagyobb léptékű, nagyobb földrajzi lábnyomot, fokozott ügyfél-kapcsolattartási pontokat és alacsony tőkeáttételt ígér. „Ez a tranzakció egy igen nagy előrelépés, amely mind az Apergy, mind az Ecolab részvényesei számára előnyös. Két jól elismert társaságot hozunk közelebb, hogy létrejöjjön egy globális vezető, amely az ügyfeleknek teljes termelési-optimalizálási megoldásokat kínál majd”-nyilatkozott Sivasankaran “Soma” Somasundaram, az Apergy elnöke és vezérigazgatója.

Az Ecolab részvényei ezt a hetet 173,8 euróval zárták.

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A McDonald’s bírósági eljárása

Fontos jogi győzelmet ért el a McDonald’s Amerikában, ugyanis a bíróság kimondta, hogy a McDonald’s nem felelős a franchise partnereknél történő munkaügyi jogsértésekért. Az ügy még 2012-re nyúlik vissza és az egyik legnagyobb franchise hálózatként jelentős jogi kockázattal szabadult meg a mostani döntéssel a McDonald’s. Ezenkívül a héten jelent meg, hogy a McDonald’s Anglia egyetlen megyében való megnyitásának ellentmondásos terveiről egy nyilvános ülésen tárgyalnak. A Rutland megyei tanács tervezési és engedélyezési bizottsága a január 14-i ülésen megvizsgálja a gyorséttermi óriás kérelmét, amely egy étterem nyitására vonatkozik Oakhamben. A cég 2019-ben bejelentette, hogy be akar lépni Anglia legkisebb megyéjének Michelin-csillaggal ellátott világába.

A McDonald’s kapitalizációs tőkéje tavaly év végére elérte a 134,9 milliárd eurót. A McDonald’s osztaléka éves szinten pedig elérte az 1,14 eurót. A McDonald’s részvényárfolyama hét végére 179,22 euró lett, ami 1,22%-os emelkedést is jelentett egyben.

A Walt Disney földet vásárolt

A Walt Disney World nemrégiben úgy döntött, hogy további 235 hektáros földet vásárolt az Orlando csomópont és park miatt, de még arról nincs szó, hogy a melyik terület kerül majd felhasználásra az eddigi meglévők közül. A társaság az akvizíciót a Compass Rose Corporation, a Walt Disney leányvállalata révén folytatná le. A The Lewiston Tribune jelentése szerint a Walt Disney cég az Oak Trail golfpályájától közvetlenül nyugatra fekvő földet 6 millió dollárért vásárolta meg a Lake Reedy LLC-től, A Walt Disney Corporation még nem jelentette be, hogy a több megvásárolt területből melyik földterületet fogja felhasználni.

A földvásárlás híre arra engedi következtetni a befektetőket, hogy a Disney arra készül, hogy új lehetőségeket és látnivalókat vezessen be Orlando parkjaiba. A Disney szórakoztató parkjait 2020-ban előláthatóan új látnivalókkal fogják bővíteni, ebben szerepelni fog négy új szomszéd terület és épület, amelyek az Epcot Center számára jelenleg fejlesztés alatt állnak, ami a Walt Disney tulajdona. Az új területek a World Showcase, a World Celebration, a World Nature és a World Discovery. Ezek olyan kiemelt eseményeket fognak bemutatni, mint az első látványosság, amit Mary Poppins ihlette az Egyesült Királyság pavilonjában volt. Illetve hasonló, mint Remy Ratatouille kalandja a francia pavilonban. 2020-ban a társaság szeretne bevezetni egy TRON témájú attrakciót is, amely a népszerű film franchise alapján készül. Ezt az előadást például Tomorrowlandhez közel egy új területen adnák elő, ami Space Mountain közelében fekszik. Az új hullámvasút egy új látványosságot ígér, izgalmas versenyeken keresztül vezeti a vendégeket a saját motorkerékpárjukhoz és autójukhoz, miközben az Orlando parkot megtekintik.

Ezen felül 2020 áprilisában debütál egy eredeti új Cirque du Soleil show, amely tiszteletben fogja tartani a Disney animációs történeteit. Ugyancsak jönnek a Disney Riviera Resort és a Star Wars: Galactic Starcruiser (szálloda, amely két éjszakás nyaralást kínál a vendégeknek egy távoli galaxisban).

A Walt Disney részvényei ezen a héten 0,83%-ot, míg az elmúlt három hónap alatt 12,82%-ot erősödtek, hétvégére 131,68 eurón zártak.

Az EssilorLuxxotica 213 millió dollár csalást jelentett be Thaiföldön

Az EssilorLuxottica 213 millió USD csalásról számolt be Thaiföldön működő alvállalkozásánál. Az EssilorLuxottica egy Párizsban székhellyel rendelkező francia-olasz multinacionális vállalat, leányvállalatai és gyártói szerte a világon megtalálhatóak. Az Essilor Luxottica a szemlencsék, keretek és napszemüvegek globális tervezője, gyártója és forgalmazója bejelentette, hogy leányvállalata, az Essilor International nemrégiben nem megfelelő pénzátutalásokat fedezett fel egy thaiföldi üzemében. Az Essilor leányvállalattal rendelkezik Bangkokban és Chonburiban. Az Essilor International szerint Thaiföldön több könyvelő panaszt nyújtott be az anyavállalat felé, ugyanis ott nagymértékű csalást fedeztek fel. Az Essilor vezetői elmondták, hogy az „összes rendelkezésre álló belső és külső erőforrást mozgósították a bűncselekmények és ezen tevékenységek azonnali befejezéséhez és a helyreigazító intézkedések végrehajtásához, illetve a tettesek feljelentése miatt”. Az Essilor International alkalmazottait, akikről eddig már ismert, hogy kapcsolatban állnak a csalással, eltávolították a vállalattól. A társaság szóvivője azt is kijelentette, hogy átfogó vizsgálatokat végeznek és minden lehetséges intézkedést megtesznek a jogellenesen felhasznált pénzeszközök behajtása érdekében, a csoportra gyakorolt hatás és a hírnév meggyalázása és annak enyhítése érdekében. Az Igazgatóság szerint az Essilor International világszerte további, azonnali belső ellenőrzéseket vezetett be a meglévő biztonsági folyamatok megerősítése érdekében. Becslések szerint a csalásnak a pénzügyi hatása legfeljebb 190 millió euró lehetett, ami még biztosítások által enyhülhet. Ráadásul a jogi lépések megtételéig a különböző bankszámlákat jelenleg befagyasztották és a vezetők szerint további pénzeszközök várhatóan megtérítésre kerülhetnek.

Az EssilorLuxxotica részvényei ezen a héten 2,51%-ot korrigáltak, míg az elmúlt egy év alatt 22,71%-ot emelkedtek.

 

Global High Yield Bonds

 

Vajon meddig emelkedhet a Teva kötvény és részvényárfolyama

A Teva Pharmaceutical Industries Limited (TEVA) a legutóbbi kereskedési ülésen 18.404.908 db részvényt forgalmazott, szemben az átlagos 19,46 millió részvény forgalmával. Ez azt mutatja, hogy a részvényekkel a közelmúltban folytatott kereskedés során igen aktívan kereskedtek és a kereskedők érdeklődést mutattak a TEVA részvényei iránt.

A Teva Pharmaceutical Industries Limited (TEVA) tőzsdén jegyzett részvényei 2,45%-ot veszítettek, és így 9,56 dollár értékű kereskedelmet folytattak csütörtökön. A cég piaci kapitalizációja 10,19 billió dollár. A társaság piaci kapitalizációjának ismerete segít a befektetőnek meghatározni a társaság méretét, piaci értékét és a kockázatot. A cég részvényeinek EPS-értéke 3,83 USD, szemben a legutóbbi részvényenkénti 9,56 USD-es értékkel. A TEVA vállalat 2015 után többször kényszerült dolgozóitól megválni, finanszírozási problémák miatt, így azóta többször bocsájtott ki kötvényt, hogy abból finanszírozza a vállalat különböző beruházásait. 2016-ban is bocsátott ki kötvényt, 100 ezer eurós nominál értékben 1,5 milliárd euró értékig. A kötvény lejárata 2024, viszont elmondható, hogy a vállalat részvényei tavaly szeptembertől igen elég erős emelkedésnek indultak.

A TEVA kötvény árfolyama a 2024 évi lejárathoz képest 13%-kal van alacsonyabb szinten, ami az ügyfeleknek lejáratkor egy biztos hozamgaranciát jelent, ugyanis 100%-os árfolyamon jár le a kötvény.

A Jaguár F-Type nemrég debütált új sportautó terveivel

A 2021-es Jaguar F-Type kupé és kabrió egyben, fiatalos megjelenést kölcsönöz a márka sportos modelljének, ami több annál, amit vártak. A gyártó megjelenített ebben a típusban egy 12,3 colos digitális órát és ráadásként egy új V8-as erőforrást is felvonultat. Kiderült az is, hogy ennek a Jaguárnak a tervezők alacsonyabbra helyezték az orrát, amit ráadásul egy keskeny fényszóróval egészítettek ki. A Jaguár F-Type igen erős erőforrással fog rendelkezni, ugyanis több változatban jelenik meg, egészen a 295 lóerős 2,0 literes, turbós négyhengeres változattól az 566 lóerős, 5,0 literes kompresszoros V8-asig. A V8-as 3,5 másodperc alatt éri el a 100 km/órát, és aminek a végsebessége 299 km/órában van maximalizálva. A Jaguár már hetedik éve foglalkozik ennek a típusnak és a sportautóknak a fejlesztésével. Viszont erre a gépjárműre tudta több autógyár is azt mondani, hogy többet ér, mint gondolnák. Ma elmondhatjuk azt is, hogy a Jaguár sportautóinak az árai 420 ezer dollártól 840 ezer dollár között mozognak. A brit tulajdonosok szerint a Jaguár F-Type márka lett a legkarizmatikusabb modelljük, amit eddig legyártottak. A brit tulajdonosok elmondták, hogy a felfüggesztésen is módosítottak, többek között adaptív lengéscsillapítókat és merevebb alkatrészeket kapott az autó hátulja. Az európai piacon biztosan újdonság lesz a kisebb V8-as erőforrás, amely 444 lóerő és 580 Nm nyomaték leadása mellett 4,4 másodperc alatt éri el a 100-at.

A Jaguár/Land Rover cég viszont elmondhatta, hogy az elmúlt egy hónap alatt 70,67%-ot emelkedett a cég részvénye.

 

Egyedi kötvények

 

2025-ben jár le a Goldman Sachs Bank 5,1%-os kötvénye

A Goldman Sachs-t 1869-ben alapították, székhelye a Manhattan alsó részén, a West Street Street-en található. A Goldman Sachs a világ egyik legnagyobb befektetési bankja, amit Marcus Goldman alapított. A bank 1896-ban csatlakozott a New York-i tőzsdéhez. A társaság 1928-ban zártvégű alapként indította el a Goldman Sachs Trading Corp-t, de a következő évben kudarcot vallott az 1929-es részvénypiac összeomlásakor. Első nemzetközi fiókjukat 1970-ben nyitották meg Londonban. 1986-ban a cég belépett a londoni és tokiói tőzsdére is. 1986-ban létrehozta a Goldman Sachs Asset Management-et, egy olyan társaságot, amely jelenleg befektetési és fedezeti alapokat bocsát ki és kezel. 1999-ben nyilvános részvénytársasággá alakult a cég. A 2000-es évek egyik legnagyobb jelzálog specialistája lett a Bank. Majd ezek értékpapírosításban való részvétel eredményeként a másodlagos jelzálogkölcsön-válság során a Goldman Sachs 2007–2008-ban is aktívan részt vett. Emiatt 2009-től a Goldman Sachs Bank is a pénzügyi válság miatt szenvedett, holott nemcsak szenvedője volt, hanem valamilyen szinten alakítója is. Már 2007 év végén közel 10 milliárd dolláros beruházást kapott az Egyesült Államok Kincstárától bajba jutott eszköz-segélyprogram keretében. 2008-ban az évi rendkívüli gazdasági stabilizációs törvény által létrehozott pénzügyi támogatás keretében újabb nagyobb összeghez jutottak hozzá, amit csak később tudtak visszafizetni. 2009-ben a cég volt alkalmazottai kormányzati pozíciókat kaptak és ott töltöttek el jó pár évet. Ide tartozik a jelenlegi amerikai pénzügyminiszter is Steven Mnuchin, de az EKB elnöke Mario Draghi is, illetve korábbi tanácsadó Gary Cohn és Ausztrália miniszterelnöke, Malcolm Turnbull. Ezen túlmenően a Goldman Sachs volt alkalmazottai vezetik a New York-i értéktőzsdét, a Világbankot, a Citigroup társaságot és a Merril Lynch társaságot (amely már a Bank Of America leányvállalata) is. A befektetési banki üzletág 2015-ben a társaság összes bevételének 21%-át tette ki.2015-ben az intézményi ügyfelek adták a legnagyobb százalékos bevételt, 45%-ot, azóta azonban 2017-től ez a szám 18%-ra esett vissza. 2006 óta Lloyd Blankfein a Goldman Sachs jelenlegi egyik vezérigazgatója és elnöke. Az igazgató 1982-ben csatlakozott a társasághoz, amikor a vállalat megvásárolta a J. Aron&Co nyersanyag-kereskedelemmel foglalkozó céget, ahol nemesfém-értékesítőként dolgozott. Viszont a másik vezető David M. Solomon, aki ráadásul a Goldman Sachs elnöke és vezérigazgatója. Solomon 1999-ben került a céghez és 2016-ban lett vezérigazgató, miután elődjét, Gary Cohn-t kinevezték a Trump elnök tanácsadójának. Viszont szeptember végén látott napvilágot, hogy Európában is elindította a tőzsdén kereskedett alapjainak (ETF) forgalmazását a Goldman Sachs alapkezelője. Az amerikai pénzügyi intézet nagyobb szeletét hasítana ki a passzív befektetési termékek gyorsan növekvő piacán. 2010-ben a Goldman Sachs igazgatói azt látták, hogy a válság eszkalálódása miatt kötvényeket kell kibocsátani, így 14 éves távlatra kibocsájtottak egy 5,1%-os éves kamatozású kötvényt. Ez a kötvény jelenleg is kapható, ráadásul minősítése még mindig „A” kategóriájú. A kötvény a mai napig elérhető a Partner Bankon keresztül minimum 1000 dolláros címletekben, de természetesen minimum 2500 eurótól.

Jelenleg a Goldman Sachs kötvény nettó árfolyamhozama 3,04%-ot jelent a befektetőknek dollárban.

 A Harley Davidson kötvény még mindig jó befektetés

A Harley-Davidson Motor Company egy amerikai motorkerékpár-gyártó cég, amelyet William S. Harley és a Davidson fivérek 1903-ban alapítottak. A legendás márka egyedien átalakított limitált modelljeiről és nagy teljesítményű, szériagyártású motorjairól lett híres. A prototípus még egy 10,2 köbinches (167,15 köbcentiméteres) motorral készült, de már a készülő járművel „lelke” az úgynevezett F-hengeres 24,74 köbinches (405,41 köbcentiméteres) hengerűrtartalmú szívómotor volt, ami mindössze 2-3 lóerős teljesítményű volt. A motor, hogy beinduljon, be kellett pedálozni, a hátsó kereket pedig szíjáttétellel hajtották. 1906-ban Milwaukee-ban építették fel a Harley-Davidson első gyárépületét. Az első gépeket feketére festették, aranyszínű festékkel csíkozták, vörös és arany betűkkel került fel a másfél gallonos (5,7 literes) üzemtartály oldalára a Harley-Davidson felirat. 1905-ben már 5 motorfajtát készítettek, 1906-ban pedig saját üzemet nyitottak. 1907 szeptembertől részvénytársasággá alakult a „sufnicég”. 1913-ban hivatalos versenycsapatot alakítottak, majd megjelentek a mechanikus hajtású olajszivattyúk és bevezették az elektromos világítást is.1920-ra már a világ legnagyobb motorgyártóvá váltak, ugyanis 28.000 motort állítottak elő évente. A második világháború alatt is használták őket. Az 1941-es Pearl Harbor elleni támadást követően a cég majdnem teljes termelése a szövetséges haderőket szolgálta ki. 1959-ben jelentek meg a vetélytársnak számító japán termékek az amerikai piacon, a Harley-Davidson éppen abban az évben fejezte be a Model S gyártását, mikor a Honda megjelent az ő 50 köbcentisével. Ennek válaszaként jelent meg az új modell, amit ma Fickónak becéznek. Majd az olasz Aermacchi céggel belekezdtek a Sprint gyártásába. A Sprint az egy egyhengeres250 köbcentis négyütemű városi motor lett. Az új kismotorok bevezetése ellenére a cég alulmaradni látszott a japánokkal folytatott piaci versenyben, 1969 elejére gyakorlatilag a csőd szélére került. De csődtől egy rajongó megmentette a céget, ugyanis Rodney Gott megvásárolta a cég részvényei többségét. 1981-ben újra erősödött a japán kismotor technológia. Ekkor a cég úgy döntött visszavásárolja a céget Rodney-tól. 1990-től egészen 2000-es évek elejéig dinamikusan fejlődött a cég. Majd 2001-ben a V-Rod gyártását a cég a Porschéval összefogva kezdte meg. Mind a két vállalat 10-10 millió dollárt fektetett be a közös vállalkozásba, melyből a Porsche részesedése 49% volt. 2003-ban a márka a 100. születésnapját ünnepelte. Ebben az évben a cég bevétele 4,6 milliárd dollár volt, a nyereség pedig 760,9 millió dollárra nőtt és ebben az esztendőben 291.147 darab motorkerékpárt adott el. 2016-ban viszont a vállalatnak szüksége volt pénzre, ezért kötvénykibocsátásra adták a fejüket. A kötvény 3,5%-os USD kötvény, ami jelenleg is félévente fizet kamatot. 2019 áprilisa óta viszont elmondhatjuk, hogy az első elektromos Harley-Davidson előrendelhető, ugyanis a Harley LiveWare néven egy olyan városi motort gyártott, ami akár egy akkumlátor feltöltéssel 225km-t is meg tud tenni. Ráadásként a motor maximális fordulatszáma 15.000, végsebessége 176 km/h, 3 másodperc alatt éri el a 100km/h-s sebességet, majd további 2 másodperc alatt gyorsul 130km/h-ra. A 105 lóerős teljesítményhez 115 Nm nyomaték párosul.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá