e-mobilitás

Menetel a Tesla vállalat részvénye annak ellenére, hogy egyes elemzők nem ezt várják

By 2019.11.11. július 2nd, 2020 No Comments
A Tesla pár hete hatalmas, 17%-os növekedést jelentett be, mely igen váratlanul érte a szakértőket.

A Cowen pénzügyi cég analitikusai szerint ez az eredmény igen kockázatos lehet a befektetők számára, mivel szerintük igen csekély az esélye annak, hogy ez a hatalmas emelkedés újra megtörténjen, illetve úgy vélik, hogy az elkövetkezendő időszakban csak csökkenni fog a Tesla részvényeinek értéke. Meglátásuk szerint a harmadik negyedéves teljesítmény a Cowen szerint kizárólagosan a gondos könyvelésnek köszönhető, illetve a Panasonic-kal kötött üzleti egyesség megerősítése is hozzájárult ehhez a „kiváló negyedévhez”.

Az elemzők úgy vélik, hogy a Tesla eddigi felhozatala (Model S/X/3) alapján inkább túlértékeltnek számít a vállalat és nem fűznek sok reményt a jövőben megjelenő Y Model-hez, teherautóhoz vagy akár a napenergiás projektekhez. A Roth elemzői szintén hasonlóan vélekednek a Tesla jelenlegi részvényeinek alakulásáról és arra ösztönzik a befektetőket, hogy tartsák meg részvényeiket, mivel 2020-ig azok értékének csökkenését jósolják. Éves szinten nézve a Tesla részvények 6%-kal csökkentek, de eladási számai viszont ennek ellenére folyamatosan növekszik.

A vállalat árfolyama ezen a héten 7,26%-ot, míg az elmúlt egy hónap alatt 39,88%-ot emelkedett.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá