e-mobilitás

Az Intel behozza az e-sportot az olimpiára?

By 2019.06.17. július 2nd, 2020 No Comments
Nemrég került nyilvánosságra az e-sport1 oldalán, hogy az Intel tárgyalásokat folytat a NOB-bal, ahol a fő téma, hogy az e-sport szerepeljen a 2024-es francia eseményeken.

A cég nagyon sok e-sport eseményen jelen volt már szponzorként, hiszen a nézőközönség gyakorlatilag 100%-ban célcsoportja. Az viszont már érdekesebb, hogy a cég az Olimpián is fontos támogató. Az e-sport globális értékét ma már 1,1 milliárd dollárra becsülik és a szakértők szerint ez csak növekedni fog a technológia fejlődésével, melyben az Intel új processzorai igen nagy szerepet játszanak. A The Information angol lap szerint az Apple érdeklődik az Intel 5G érintett üzletága iránt. Ugyanis az Intel még áprilisban jelentette be, hogy felhagynak az 5G-s modemek fejlesztésére vonatkozó terveikkel, amely az Apple-re is kihatással volt, ekkor békült ki a Qualcomm az Apple-lel.

Tudni kell, hogy az Intel kivégzett részlegének a bázisa Németországban volt, hiszen az egész projekt a 2011-ben 1,4 milliárd dollárért felvásárolt Infineon részlegére épült. Talán az Intel is belemenne az eladásba, hiszen a cég érdemben nem tud mit kezdeni az 5G-s, csődbe ment üzletágával, ilyenkor pedig a legjobb opció az eladás megfontolása. Az Apple egy ilyen üzlettel nemcsak rengeteg mérnököt, de számos szellemi tulajdont is szerezhetne, amelyek mind jól jönnének a saját modemek megtervezéséhez.

Szólj hozzá