e-mobilitás

Az Intel a tokiói olimpián is szerepel

By 2019.09.30. július 2nd, 2020 No Comments
Az Intel vállalat láthatóan mindent bevet, hogy valamilyen módon kitűnjön az Nvidia és az AMD közötti chip harcban, viszont közel sem rendelkezik olyan fejlett videókártyával még, mint az említett két vállalat.

A videójátékiparban sajnos kevésbé állják meg a helyüket a vállalat által készített kártyák, így az Alibaba-val kötött partneri egyezményt és a közelgő olimpiát veszi elő a cég termékeinek hirdetésére. Pontosabban az Alibaba felhő alapú rendszere lesz az, amelyet az Intel ki szeretne majd használni és négy teljesen új technológiai újítást terveznek átadni ezen az eseményen. A felhozatalok között lesz egy teljesen új 8K-s VR szemüveg, mely 5G-s internetelérést is biztosít a felhasználónak. Továbbá egy felhő alapú közvetítő rendszert és két 3D-s szimulátort terveznek a nagyközösségnek bemutatni, mely részletei még ismeretlenek, viszont az elmondások alapján a jövő sporteszközeként fog működni.

Az Alibaba és az Intel is top támogatója a 2020-as olimpiának és szakértők szerint ez a partneri kapcsolat igen nagy veszélyt jelenthet a jövőben a Microsoft és az Amazon felhő alapú rendszerére. Rick Echeverria, az Intel olimpiai programjának ügyvezető igazgatója elmondta: „Az Intel és az Alibaba Cloud hosszú távú partnerek és közös elképzelésük, hogy a technológiát lenyűgöző élménnyé alakítsák, amely izgalmat okoz a sportolóknak, a nézőknek, a műsorszolgáltatóknak, a médiának, a stadionkezelőknek és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, amely lehetővé teszi az innovatívabb olimpiai játékok élményét. ”

Az Intel részvénye a tőzsdei megjelenése óta évenként átlag 13,84%-ot emelkedett, jelenleg az árfolyama 46,30 eurón zárt a hétvégére.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá