A Softbank vezérigazgatója, Masayoshi Sun áltat alapított Vision Fund eddig igen pozitívan hatott befektetése szempontjából.

Igen jó példa erre az Alibaba vállalatba fektetett összeg, ami több, mint 100 milliárd dolláros megtérülést hozott. Viszont a Wall Street szakértői kicsit másképp vélekednek az alapítványról, ami az idei évben szerintük nem remekelt olyan jól. A Softbank kritikusai szerint a beruházások megmérgezték a fiatal kezdő vállalatok ökoszisztémáját azáltal, hogy ösztönözték az alapítókat, hogy vállaljanak túlzott kockázatokat, kevés figyelmet fordítva az éppen épülő vállalkozásokra. A vállalat által támogatott UBER tőzsdei értéke például több, mint 30%-kal esett vissza. Még Son is elismerte, hogy azoknak a vállalkozásoknak, amelyekbe cége befektet, gyorsabban kell pénzügyi szempontból fenntarthatóvá válniuk.

De most a Softbanknak van egy másik problémája is, még pedig a WeWork vállalat eladása. A WeWork anyavállalatának, a WeCo.-nak kezdeti nyilvános eladása késik, viszont az eladással egyidejleg a Softbank fellélegezhetne. A tőzsdei befektetők a WeWork Co. társaságot akár 15 milliárd dollárra is felbecsülhetik, ami annak a 47 milliárd dolláros értékének körülbelül egyharmadát teszi ki, amit a vezérigazgató, Son utoljára pénzt fektetett be a társaságba. A szeptemberi negyedév közeledtével a SoftBank-nak el kell döntenie, hogyan tudja leírni a WeWork 29%-os részesedésének értékét és lenyelni a veszteségeket.

A Softbank részvényei jelenleg 40 dollár körül zártak a hétvégére.

Küldjön üzenetet!