Mi történt?

A Nu Skin Enterprises Inc. 2016 Június közepén nagyméretű tőkeinjekciót kapott a kínai Ping An Securities Ltd konzorciumtól. A hosszú távú befektetés mértéke megközelítette a 210 millió dollárt. A cél a kínai terjeszkedés elősegítése, és egymilliárd potenciális ügyfél minél hatékonyabb elérése. Ennek előzménye az alábbi hetes grafikonon látható hatalmas, sőt gigantikus „fekete” (esetünkben kék) gyertya, amit a kínai hatóságok által a cégre 2014-ben kirótt büntetését mutatja. Akkoriban megvádolták a Nu Skint, hogy illegálisan árusítja termékeiket Kínában, amit a vállalat természetesen tagadott, de végül belementek egy megállapodásba, hogy ne legyenek teljesen kitiltva Ázsia legnagyobb piacáról és inkább kifizették a kormánynak a büntetést. Vagy inkább védelmi pénzt?

Mi várható?

Már 2016 februárjában megindult a NUS árfolyama, miután a világ számos tőzsdéjén nagyméretű zuhanás fejeződött be. A 24$ körüli aljpontról 46$-ig tudott érdemi korrekció nélkül rallyzni, ami csaknem duplázást jelent 5 hónapos időtávon. Ez Kína ereje! Hatalmas piac, végtelen ígéretek. A 2015. áprilisi csúcs és a 2016-os mélypont közé felvehető Fibonacci-szintekből érdemes kiindulni a NUS hetes, logaritmikus chartján (lásd fentebb) történő célár keresésnél. Jelen pillanatban az árfolyam a 61,8%-os korrekciós szint környékén tartózkodik, ami erős ellenállás lehet és megindíthat egy csökkenő hullámot. A 120 hetes mozgóátlagot már leküzdötte és a 200 hetes felett kicsivel pihent meg, így ezek viszont már támaszt jelenthetnek. Az indikátorok alapján erősen túlvett a NUS részvény, de továbbra is felszálló ágban mozognak a görbék, vagyis lehet benne még valamennyi szufla a rally során. Ez alapján már új long vételekbe nem mennék bele. Hosszútávon a zölddel jelölt ék alakzat miatt a78 és 110 USD célárak sem elképzelhetetlenek, de valószínűleg lesz a jelenleginél kedvezőbb alkalom a beszálláshoz.

nuskin3

A fenti, napos felbontású charton a hamarabb várható eseményeket következtethetjük ki, illetve a rövid távú mozgásokra kaphatunk sugallatokat. Ez alapján a magentával jelölt ellenállásszint a 61,8%-os Fibo-szintnél komoly ellenállás szerepet tölthet be. Erős ostrom alatt áll, lehet benne még kraft! Az indikátorok viszont a napos chart alapján is erős túlfűtöttségről árulkodnak és már számos alkalommal jelentek meg eladási szignálok, azonban az esés nem indult be. Érdemes óvatosnak lenni!

kep_NUS

Szólj hozzá